DR. PAPCSÁK FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. PAPCSÁK FERENC
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! “Előbb az élet, aztán a jog” - ezt mondta egy nagyrabecsült tanárunk, és azt gondolom, hogy érdemes ezt megbecsülnünk, hiszen a tapasztalás, az élet tapasztalati tényezői adják azt a szükségességet, hogy a jog rendszerével leszabályozzuk a kérdéseket.
Egy picit távolabbról indulnék: 67 év telt el azóta, hogy Magyarországon szakítottunk az igazságszolgáltatási tradícióinkkal, 1944-ben történt mindez. Azóta 1990-ig, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a politika áthatotta az igazságszolgáltatás, a törvénykezés rendszerét. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Most is!)
1989-1990 környékén születtek meg azok a normák, azok a jogi normák, amelyek biztosították, hogy az igazságszolgáltatás mint rendszer egy önálló hatalmi ágként működjön. De azt gondolom, hogy húsz év átmeneti időszak, húsz-huszonegy év átmeneti időszak után megérett az idő a változásra. Ezt érzékelték az emberek is, Magyarország polgárai éppen ezért adtak kétharmados felhatalmazást a számunkra, hogy ezeket a feladatokat elvégezzük.
Három jelentős feladat áll előttünk. Az első a gazdasági rendszernek az átalakítása és a gazdaságunknak a növekedési pályára történő állítása. Én azt gondolom, hogy ezen az úton jó úton járunk ebben a kérdésben. A másik kérdés, amit el kell hogy döntsünk, illetőleg el kell végeznünk, ez pedig az elmúlt nyolc évnek az elszámoltatása. A harmadik a közjogi és egyben az igazságszolgáltatási rendszernek az átalakítása.
A közjogi rendszerrel nem foglalkoznék, hiszen a mai napirendünk ezt nem érinti, de itt annyiban megemlíteném, hogy az Alkotmánybíróságra, a választásokkal összefüggő kérdésekre, illetőleg az országgyűlési képviselők jogállásával kapcsolatos szabályozásra gondolok. Azonban átalakul a közeljövőben a bírói szervezeti rendszer, az ügyészi hivatás szervezeti rendszere, megváltoznak majd sarkalatos törvények formájában az eljárási normák, a polgári perrendtartás, a büntetőeljárás, és megváltozik a későbbiekben, az elkövetkező években az anyagi jogi normáknak is a tartalma, így a polgári törvénykönyv, valamint a büntető törvénykönyv.
A mai napon tárgyalandó kérdés ennek az átalakításnak az egyik eleme, amely szerint a bírósági rendszer az alaptörvény 2012-es hatálybalépésével - január 1-jén lép hatályba - teljes mértékben átalakul, eszerint a bíróság legfelsőbb bírói szerve a Kúria lesz. A másik oldalról pedig hatályba lépett az alaptörvénynek, vagy 2012. január 1-jével hatályba lép a 26. cikk (2) bekezdése, amely szerint a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. A bírák jogállásáról egy külön törvény rendelkezik, eszerint 2012. január 1-jétől annak a bírónak, aki a 2012. január 1-jét megelőző időszakban betölti vagy eléri a jelenleg hatályos nyugdíjkorhatárt, a 62. életévét, a felmentési idő figyelembevételével 2012. június 30. napjával megszűnik a bírói tisztsége.
(13.50)
Aki pedig 2012. január 1., illetőleg 2012. december 31. között tölti be, annak a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. július 1., a mandátumának, bírói tisztsége megszűnésének időpontja pedig 2012. december 31. A későbbiekben természetesen a nyugdíjkorhatár változásával, miszerint 62-ről 65 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, érinti majd a bírák összességét is, de az a fő attribútum, az a fő megállapítás, hogy az alaptörvénynek ez a rendelkezése 274 bírót érint, tehát 2012-ben 274 bíró vonul nyugállományba. Engedjék meg, hogy ezúton megragadjam azt a lehetősége, hogy jó egészséget kívánjak számukra, és nagyon szépen köszönjük a munkájukat. Azonban ezt a kérdést meg kell oldjuk az átmeneti szabályok rendezésével. Egy pontosítás: 2012. június 30-ával 228 bírónak, illetőleg 2012. december 31-ével pedig 46 bíró szolgálati viszonya fog megszűnni.
Mi alkottunk egy olyan törvényjavaslatot, amely szerint ezen átmeneti időszak alatt ezeket a bírói álláshelyeket be kell töltenünk. Ha a gyakorlatot ismerjük, akkor pontosan tudjuk, hogy 274 bíró nyugállományba vonulása egy munkaszervezet számára nagyon nagy, mondjuk úgy, hogy pótlási indukációt jelent. Ezek a bírák körülbelül 40 ezer darab ügyet visznek, és nyilvánvalóan a felmentési idő alatt a munkavégzés alól mentesítettek. Éppen ezért felmerült olyan igény, hogy nem lehet olyan ügy, amely ellátatlan. Ebben az időszakban is mindenképpen ítélkezni szükséges. Négy-öt hónapot venne igénybe, ameddig az álláshely tényleges betöltésére sor kerülne.
Azt gondolom, mivel egy-egy pályázati eljárás 2-3 hónapot vesz igénybe, szükséges már ebben az évben elkezdeni ezeknek a bírósági álláshelyeknek a feltöltését. Éppen ezért hoztuk a tisztelt Ház elé azt az indítványunkat, hogy a pályázat kiírója 2011. október 31-éig határozza meg, hogy mely álláshelyek betöltésére, az ítélőtáblán mely ügyszakban, illetőleg a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok illetékességi területéhez tartozó kerületi, valamint városi bíróságokon milyen ügyszakban kell a pályázatokat kiírnia. A pályázat kiírója a pályázatot 2011. november 15-éig írná ki, amennyiben a tisztelt Ház támogatja az indítványunkat. A pályázat benyújtásának határideje pedig 2011. december 15. lenne.
A Fővárosi Bíróság területére speciális normákat, illetőleg rendszerszabályokat határoztunk meg. Semmiben sem tér el a bírói jogállással összefüggő törvényben meghatározott feltételektől a nyugállományba vonulás időpontja, már többször elhangzott az ellenzék részéről, hogy ez aggályokat vet fel, hogy az általános nyugállományba vonulás időpontja 70 évben került megállapításra az alaptörvényben. Csak jelezni szeretném, hogy a bírák nyugdíjkorhatára az európai uniós tagállamokban teljes mértékben megegyezik a jelenlegi magyar szabályozással, tehát azt gondolom, hogy ezzel is megfeleltünk az elvárásnak.
A pályázati eljárás normáit a bírósági elnökök határozzák meg, tehát a politika semmilyen formában nem szólhat és nem is kíván beleszólni ebbe a kérdésbe. A pályázati elbírálásban a pályázati eljárás során továbbra is figyelemmel kell lenni a bírói értékelés során vizsgálandó kompetenciákra, mint a döntési képesség, az együttműködési képesség, az elemző gondolkodás, az előrelátás. Azt gondolom, egy fontos fordulóponthoz érkezett az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása, ezzel a jogszabállyal is csak javítani szeretnénk a bírói szervezetek működésén. Arra kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el az indítványomat, és támogassák az előterjesztést.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem