DR. PAPCSÁK FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. PAPCSÁK FERENC
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon-nagyon sok minden hangzott el, megpróbálom röviden összefoglalni.
Először is felmutatnám annak a honlapnak, mondjuk úgy, a beköszöntőjét (Felemeli notebookját.), ez a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség választási programja, ezt Bárándy Gergely képviselőtársamnak ajánlom a figyelmébe, még egyszer felmutatom számára. Ennek a fejezetnek a 76. oldalon az a címe, hogy “Törvény, rend, biztonság”, és arra kérem, forgassa szeretettel. (Dr. Bárándy Gergely: Nincs benne semmi!) Én elfogadom azt, hogy nagyon nehéz beütni önnek az interneten a fidesz.hu szót, de egyszer ideje lenne ehhez hozzálátni, és akkor sok mindent megismerne. (Dr. Bárándy Gergely: Jó lenne egyszer komolyan beszélni!)
A második, amit önnek mondani szeretnék: a képviselő úr, illetőleg az ellenzéki képviselők, amikor elszámoltatási kormánybiztos voltam, nem szólaltak meg, illetőleg nem bontottak zászlót, nem raktak fel fehér szalagot, nem tettek magukra semmiféle megkülönböztető jelzést, amikor kiderült, hogy a magyar választók pénzén a magyar állam egy vállalkozása megbízott egy magánvállalkozást, hogy figyeljenek meg egy volt munkavállalót, illetőleg annak a feleségét, aki egyébként bíróként dolgozik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
(16.00)
Ezt úgy tudták megoldani, hogy az In-Kal Security - nevezzük meg ezt a vállalkozást - be tudott jutni a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületébe, s ott ennek az egyébként családjoggal foglalkozó bírónőnek az összes aktáját át tudták nézni, át tudták vizsgálni. Ez az előző ciklusban történt, képviselő úr, ön akkor tagja volt az Igazságszolgáltatási Tanácsnak, de nem tudom, hogy figyelte-e az eseményeket. A lényeg az, hogy ez a biztonsági vállalkozás bejutott a bíróság épületébe, ahol minden aktába be tudtak tekinteni, feljegyzéseket tudtak készíteni, és egy munkaügyi perben, amely már több éve, hosszú-hosszú éveken keresztül tartott, megpróbálták megzsarolni, olyan, a család számára hátrányos helyzetű elemeket próbáltak találni az aktákban, amelyekkel megzsarolhatóvá vált volna a fiatalember egy egyszerű munkaügyi perben. Személyesen fordultam a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, de azóta sem történt semmi. Sőt, arról tájékoztathatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy az ügyészség első körben a család, illetve az állami cég ügyvezetése által tett feljelentést elutasította, majd ezt követően ismételt felszólalásra sikerült egy fellebbviteli ügyésszel elintézni, illetve kieszközölni, hogy ez az eljárás továbbra is folyamatban legyen.
Ezek után nehéz lenne azt mondani, hogy az igazságszolgáltatás táján - ha csak Császár Elődre, Stohl Andrásra vagy a Kulcsár-ügyre gondolok - minden rendben lenne. Szerintem nincs minden rendben, szükséges lenne az átalakítás. Az expozémban megpróbáltam felvázolni azt a menetrendet, amelynek megfelelően a kormány még az ősszel be fogja terjeszteni azokat a sarkalatos törvényeket, amelyek véleményünk szerint megoldják az igazságszolgáltatás legnehezebb és legproblematikusabb részeit.
Az átmeneti szabályok tekintetében pedig szó sincs arról, hogy mi kapkodnánk vagy nehéz helyzeteket idéznénk elő. Azt gondolom, hogy ez egy tiszta és átgondolt javaslat, amely a nyugdíjba vonuló, egyébként köztiszteletben álló emberek - akiknek még egyszer köszönjük a munkájukat - pótlására szolgál. Azt gondolom, hogy egy gyorsított, egyébként a bíróság jogállásáról szóló törvény rendelkezését a legmesszebbmenőkig betartja, a pályáztatási eljárás zárt. A bírósági elnökök, illetve a pályázat kiírója nyilvánvalóan meg fogja tudni határozni azokat a pontokat, amelyeknek megfelelően a meghirdetett állásokra ki fognak tudni nevezni bírákat. Én nem hiszem, hogy ez különösebb problémát okozna.
Megmondom őszintén, hogy a politikai kijelentésekkel nem nagyon szeretnék foglalkozni, mert országgyűlési képviselőként nehéz lenne minősítenem azokat. Kifejezetten Bárándy Gergelytől, illetve Schiffer képviselőtársamtól hangzott el az, hogy nincs meg a megfelelő felhatalmazottságunk. Vissza kellene küldeni az egyetemre mind a két képviselőtársamat, hogy ott megismerkedhessenek a népfelség elvével. A népfelség elve arról szól, hogy a magyar nemzet választópolgárainak közössége négyévente a választói urnákhoz járul, ott megválasztja a képviselőit. A népfelség elve alapján a nép a képviselőik útján gyakorolja a hatalmat.
A választópolgárok tavaly úgy döntöttek, hogy kétharmados felhatalmazást biztosítanak egy politikai pártszövetségnek. Mi ezzel a felhatalmazással megpróbálunk tisztességesen és becsületesen élni. Az emberek döntését pedig mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk. Mi, képviselők alkotjuk az Országgyűlést, és az Országgyűlés kétharmadának megvan az alkotmányos felhatalmazása arra, hogy törvényeket hozzon, és semmiféle - hogy fogalmazzak? - hatalmi arrogancia, centralizáció és ráhatás nem fenyegeti a bírósági szervezeti rendszert. Mint ahogy eddig is önálló hatalmi ágként tudtuk őket definiálni, ezt követően is így kerülnek meghatározásra. Az Országgyűlés törvényeket hoz, a bíróságok pedig jogot alkalmaznak, tehát törvénykeznek.
Azzal szeretném zárni a gondolataim: kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt az indítványt, hiszen akkor egy gyors és egyszerűsített eljárással megoldódik az a probléma, hogy a kieső bírák helyett új bírói garnitúra fog kialakulni.
Köszönöm szépen a türelmüket és azt, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem