DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bohács Zsolt képviselőtársam maradt a tárgynál, és az átmeneti rendelkezésekről, a bírói problémák megoldásával kapcsolatos jogszabályról beszélt. Ettől eltérően Bárándy Gergely képviselőtársam egy átfogó képet adott az igazságszolgáltatással kapcsolatos szocialista álláspontról. Én az előzőt tartom helyesnek, de mégis kénytelen vagyok a második okfejtésekből számtalan tárgyi tévedésre felhívni a figyelmet.
Talán, ha megengedi, képviselőtársam, és ön erre nyilván nagyon jól emlékezik, mert ha jól emlékszem, annak idején ilyen tanácskozáson közösen vettünk részt, az a fajta átalakítási tevékenység, ami most kilátásba van helyezve, vagyis az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyett egy bírói szervezetet irányító önálló bírói hivatal, ennek a vezetőjének és a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyi szétválasztása nem Fidesz-találmány; ezt 2008-ban Draskovics Tibor akkori igazságügy-miniszter úr megcélozta, és ebben a témakörben számtalan tárgyalást folytattunk az akkori Igazságügyi Minisztériumban, amely tárgyalássorozaton nagyjából Avarkeszi Dezső akkori igazgatási államtitkár úr vett részt, de nagyon sokszor személyesen a miniszter is bekapcsolódott ebbe a munkába. Ez abban az időben zajlott, amikor a Lomnici Zoltán elnök úr után megüresedett helyről, a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségének betöltéséről volt az a viszonylag hosszú választási sorozat az Országgyűlésben, hogy több sikertelen választás után sikerült csak Baka András jelenlegi elnök urat, ha jól emlékszem, a harmadik kitűzött választás során megválasztani. Tehát ez az első, hogy nem innen kezdődik az igazságszolgáltatásnak ez az átalakítása.
Emlékszem, az akkori vitákban hosszasan emlegették, hogy Horvátországban is külön van a Legfelsőbb Bíróság elnöke, és külön van a bírói hivatal elnöke, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke nem vesz részt a bírói igazgatás munkájában. Erről lehetne vitát folytatni. Én nem azt mondom, hogy a magyar igazságszolgáltatásnak az európai átlag szerint kell működnie, én azt mondom, hogy meg kell ismerni az európai formákat, és testre szabható módon a számunkra erre legalkalmasabb formát kell kiválasztani.
Az egész Igazságszolgáltatási Tanács jelenlegi helyzete és jelenlegi állása rettenetesen furcsa képet mutat Európában. Példaként hadd mondjam el, hogy a spanyol példánál az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjainak többsége nem bíró, és szükségszerűen az elnöke sem bíró, annak ellenére, hogy ők automatikusan igazságszolgáltatási tanácsi elnököt választanak, aki egyben ellátja a legfelsőbb bíróság elnöki tisztségét is. Van portugál példa. A portugál példa nagyon hasonlít a magyarhoz, de ne menjünk olyan nagyon messzire. Ha jól tudom, az osztrákok egy vagy másfél évvel ezelőtt kezdtek el gondolkodni az országos igazságszolgáltatási tanács felállításán, megvizsgálták a magyar helyzetet, s a magyar helyzet láttán közölték, hogy szó sem lehet erről a szétválasztásról, marad a régi rendszer szerinti dolog.
Amire még külön szeretnék kitérni: azt kifogásolja, Papcsák képviselő úr az expozéjában arra hivatkozott, hogy felhatalmazást kaptunk az igazságszolgáltatás átalakítására, hogyha erre nincs kialakult koncepció, akkor mire kértünk felhatalmazást. Elnézést kérek, nem egy diktátumra kaptunk felhatalmazást, nem arra, hogy a kampányban valaki leírta, ki milyen pozíciót csináljon, hanem arra, hogy átalakítsák.
(14.30)
Szeretném elmondani, a kiszivárgott hírekből is tudható, hogy az őszi ülésszakot megelőző Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésen is majd’ egy egész délutánt az igazságszolgáltatás átalakításával kapcsolatos vita tett ki. Hozzáteszem, hogy a Fideszből megjelent a bírói főosztály és az 1996-os állapot visszaállítására irányuló álláspont, és kialakult egy új variáció is. Szeretném elmondani azt, amit ott is kifejtettem, hogy mind a két megoldást, azt is, hogy ha az Igazságügyi Minisztérium látja el a bírói igazgatási feladatot, a magyar gyakorlat szerint azt is, akkor is, ott is a bíróságoktól berendelt hivatásos bírákkal csináltatták végig. Tehát nem az volt, hogy íróasztal-politikusok döntöttek igazságügyi vagy igazságszolgáltatási kérdésekben.
Külön szeretnék kitérni arra - és szeretném egy rossz hangzás élét kivenni -, nem arról szól most a történet, hogy a bírák 70 év helyett 62 éves korban mennek nyugdíjba. Tessék szíves lenni nyitott szemmel járni: az állami és az önkormányzati közigazgatás is arra tendál, hogy 62 éves korig lehet valaki köztisztviselő, közalkalmazott, az efölötti időben pedig lehetőség szerint nem. Ugyanaz az alkotmányi rendelkezés, amely ennek az egész intézkedésnek az alapja, nemcsak a bírákra terjed ki, hanem az ügyészekre is. Nehogy az legyen, hogy a bíróság ellen folytat büntetőhadjáratot az Országgyűlés! Ez egy olyan átalakítás, ami a közigazgatástól az igazságszolgáltatásig a lehetőséghez mérten minden egyes ágazatot végigvisz.
Ténybeli tévedés az Bárándy képviselő úr részéről, hogy az alkotmánybírák jelölésénél hat fideszes alkotmánybíró jelölt került be. Szegény Dienes-Oehm Egont a Kereszténydemokrata Néppárt részéről kétévi erőlködés után sikerült bevinnünk az Alkotmánybíróságra.
Ennek az egész vitának egyetlenegy hibája van, az, hogy ezt a vitát nekünk ebben a Házban Bárándy Gergely képviselő úrral 2011 márciusában vagy áprilisában az alkotmányozás során kellett volna lefolytatnunk. Azért mondom, hogy ez a kérdés eldőlt, mert akkor hasonló elveket vallva én is igyekeztem a 62 éves korhatárt rugalmasabb átmeneti korszakokra osztva bevezettetni, elfogadva azt a koncepciót, hogy ezt meg kell csinálni. Ezt én is gyorsnak tekintettem, de tudomásul kell venni azt, hogy húsvétkor megszületett az alkotmány, amelyben az öregségi nyugdíjkorhatár szerepel a bíráknál, az ügyészeknél, és a feladat nem az, hogy egy fél évvel ezelőtt elfogadott törvénnyel kapcsolatban mondjuk el a kritikáinkat, hanem az, hogy a törvény által megnyitott problémákat meg tudjuk oldani.
Annyit szeretnék még nagyon röviden elmondani ebben a kérdésben, mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a legutóbbi ülésén ezt a törvényjavaslatot végigtárgyalta. Először nem értették - kétségtelen, hogy az előző nap jelent meg a parlament honlapján -, mert a törvényjavaslat mellékletében felsorolt bírói helyek nem egyeznek azzal a számmal, ami - nem akarom itt megismételni - a következő esztendőben a különböző megyékben megüresedett bírói helyek száma. Akkor ott kifejtésre került - s ezt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács akceptálta és elfogadta -, hogy ez a törvényjavaslat egy, a gyors korszakváltás eredményeként jelentkező problémát old meg.
Miről van szó? Arról van szó, hogy a megüresedett bírói helyeket csak a megüresedés napján lehetne megpályáztatni. Tehát a ma hatályos jog szerint a nyugdíjba vonult bírák helyeit 2012. július 1-jén, illetve 2013. január 1-jén lehetne megpályáztatni. Tekintettel arra, hogy ez az időszak nyolc évfolyamot érint, egy olyan hirtelen nyugdíjbamenési számról van szó - s ezt nagyon jól vették észre a Fidesz-képviselőcsoport azon képviselői, akik ezt a jogszabályt előterjesztették -, hogy ezt az átmeneti időszakot meg kell segíteni, és az előre tervezhető állapothoz képest jelentkező problémán enyhíteni kell.
Engedtessék meg, hogy annyit elmondjak erről a jogszabályról: ezt nagyon fontosnak, nagyon helyesnek és így egy az egyben elfogadhatónak tartom. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács részéről még részkérdésben sem merült fel módosító indítvány előterjesztésének a gondolata sem. Szeretném biztosítani képviselőtársaimat, hogy a kereszténydemokrata képviselőcsoport a jogszabályt támogatja, és kérjük az összes többi képviselőt, hogy ezt megszavazni szíveskedjék.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem