DR. SZALAY PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. SZALAY PÉTER
DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném elmondani, hogy én soha nem fogom mondani egyetlen ellenzéki képviselőtársamnak sem, hogy röhög.
A törvénnyel kapcsolatosan, ami kétségtelenül alaphelyzet, hogy az ítélkezés Magyarországon minősíthetetlenül lassú volt. Nagyon egyszerű, hogy Schiffer képviselőtársunk azt mondja, hogy őszerinte ez a törvény, ha alkalmazásba kerül, akkor nem fog működni, és nem hozza meg az eredményt, miszerint az ítélkezés gyorsulni fog. Végül én úgy érzem, hogy a puding próbája az evés, tehát meg kell próbálni, meglátjuk, de meggyőződésem szerint segíteni fog a lassú ítélkezésen.
Ami a választási ígéreteket illeti, ehhez hozzátenném, hogy nyilvánvalóan egy választási program az egészen apró részletekre nem terjedhet ki. Mondhatjuk azt, hogy mondjuk, az egészségügyet megreformáljuk, a gyógyítást jobbá tesszük, olcsóbbá tesszük, de nyilván a választási ígéretek között az már nem szerepelhet annyira részletekbe menően, hogy a műtőssegédek munkaköri leírását meg fogjuk változtatni, pedig lehet, hogy idővel erre is sor fog kerülni.
A kinevezésekkel kapcsolatban, hogy miért van szükség a kinevezési gyakorlatra, csak egy példát szeretnék mondani. Bárándy képviselőtársam nyilván pontosan emlékszik rá, volt egyszer egy műhibásnak minősíthető ítélet, ami után a bíró megpályázta a Legfelsőbb Bíróság egyik bírói pozícióját, és meg is kapta. Tehát én úgy érzem, hogy a kinevezési gyakorlaton igenis kell változtatni.
Az pedig, hogy a túlterhelt bíróságokról el kell vinni máshová az eljárást, nyilván sokakat sért, és ez heves ellenzést vált ki, mert sokan szeretik a megszokott folyosót, a megszokott bútorzatot, de én úgy érzem, hogy tulajdonképpen a heves ellenzésnek nem ez az igazi oka.
Köszönöm szépen szíves türelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem