DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Nem tisztem minősíteni az előzőekben elhangzott többségi és kisebbségi véleményt, de azért csak nem hagyhatom szó nélkül azt, hogy Nyikos elnök úr általam nagyra becsült szakmai tudása mellett azért igencsak túlterjeszkedett a Házszabályon, hiszen mind államtitkár urat, mind az Állami Számvevőszéket igen komoly bírálat alá vette, ami, azt hiszem, hogy nem a kisebbségi véleményekben fogalmazódott meg, hanem az ő személyes véleményét jelentette, amivel nincs is szerintem semmilyen gond, viszont úgy gondolom, hogy az inkább egy vezérszónoklati körbe tartozik, és nyilván módja és lehetősége lesz elnök úrnak ezt még majd a mai nap részletesebben kifejteni. Tehát úgy gondolom, hogy nincs oka senkinek a szemére vetni bármilyen, Házszabálytól való eltérést.
Térjünk a tárgyra; úgy gondolom, hogy azért vagyunk ma itt, hogy nagy fontosságú törvényről, a zárszámadásról alakítsuk ki a véleményünket.
Sajátos helyzetben van a tisztelt Ház mindig, amikor a zárszámadásról szóló törvényt kell tárgyalni, hiszen a parlament munkája általában arról szól, hogy egy törvényjavaslatot tárgyal, ami alapvetően a jövőre vonatkozik, a kormánytöbbség elképzelése, a parlamenti többség elképzelése arról, hogy hogyan és milyen módon kívánja formálni az ország jövőjét, milyen szabályokat, milyen játékszabályokat kíván alkotni annak érdekében, hogy a kívánt társadalom- és gazdaságpolitikai célokat elérje. Ezzel szemben a zárszámadás egy múltról szóló törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, azaz nem a jövő befolyásolását szolgálja elsősorban, hanem egy számvetés, egy számadás arról, hogy milyen tények, mi is történt az adott közösségben az elmúlt évek során.
Természetesen azért ez is a jövőre is vonatkozhat, hiszen az ott lévő tényadatok, számadatok igen sok megállapításra adhatnak okot a döntéshozók számára: hogyan és milyen módon célszerű és kell a jövőbeni gazdasági folyamatokat vagy társadalmi folyamatokat tervezni, megalkotni. Ezért is nagyon fontos és nagyon tanulságos a 2010. évről szóló zárszámadási törvényjavaslat.
A törvényjavaslat időben benyújtásra került, hiszen a törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. számú törvény erről világosan rendelkezik, hogy a költségvetési évet követő nyolcadik hónap lezártáig, azaz augusztus 31-éig kell benyújtani az Országgyűléshez, és előtte két hónappal pedig az Állami Számvevőszék megkezdi az abban foglaltak valódiságának, átláthatóságának a vizsgálatát.
(11.50)
Ez rendben megtörtént, s e tekintetben az államháztartási törvény vonatkozó rendelkezéseinek ez megfelelt.
Mit is kell tartalmaznia egy zárszámadási törvényjavaslatnak? Gyakorlatilag az előző év - azaz a 2010. év jelen esetben - költségvetési finanszírozásáról, a végrehajtás szabályaival összefüggő kérdésekről szól, tárgyalja az államadósság kezelésének ügyét, emellett foglalkozik a társadalombiztosítás, azaz az Egészségbiztosítási és a Nyugdíj-biztosítási Alap pénzügyi előirányzatainak jóváhagyásával. E tekintetben a központi alrendszer kiadási és bevételi főösszegeit vizsgálja, a hiányt jóvá kell hagyni, illetve a helyi önkormányzatok elszámolása része még a beszámolónak, valamint az uniós programokkal kapcsolatos kötelezettségvállalások, illetve ezek teljesülését is tartalmaznia kell. E tekintetben, úgy gondolom, hogy formailag is rendben van a benyújtott zárszámadási törvényjavaslat.
Az értékelés során nyilván több szempontot kell figyelembe vennünk. Bár Nyikos elnök úr ezt bírálta, de azért nekem is ki kell térnem nyilvánvalóan a zárszámadási vita során - és vezérszónokként talán ez megengedhető - egyfajta hagyatékra, hiszen egy felemás, lezárt évről van szó hiszen a megtervezése az előző szocialista kormányoknak volt a feladata, a végrehajtás pedig már az azt követő Fidesz-KDNP-szövetség feladatkörébe tartozott.
A hagyaték mellett nyilván kell egyfajta gazdaságpolitikai környezetet is értékelnünk: hogyan és mi módon alakultak a gazdaságpolitikai folyamatok, ezen belül is nyilvánvalóan számunkra a legfontosabb a fiskális folyamatok értékelése. Természetesen szólni kell arról, hogy az állami feladatellátáson belüli alrendszerek, különböző alapok és az önkormányzatok hogyan teljesítettek. Szerencsés, ha kitérünk az Európai Unióval kapcsolatos elszámolási rendszerre, és nyilvánvalóan ezek után egyfajta összegzést is érdemes tennünk. Ha megengedik, ezen a vezérfonalon mennék végig.
A hagyatékról. Azt kell mondanom, hogy egyértelmű és világos volt a költségvetési zárszámadási törvényjavaslat benyújtása után, hogy egy olyan költségvetést fogadott el még az előző parlament, amely sem számaiban, sem tartalmában a valóságnak nem köszönt, nem esett egybe, és azt kell mondanom, hogy alapvető tervezési hibákkal, tervezési problémákkal, azok tömkelegével volt tele. Hogy ez szándékos-e, vagy csak ennyire nem értettek hozzá, ez már megítélés kérdése, de megítélésem szerint ekkora hibát csak úgy, véletlenül nem szoktak elkövetni költségvetési törvények elfogadása során. Inkább arra kell gondolni, azt kell feltételezni, hogy költségvetési évről volt szó, és úgy gondolta már az akkor bukott szocialista kormányzat, hogy utánuk az özönvíz, és próbálták menteni a menthetetlent.
Mit kell ez alatt elsősorban értenünk? Még 3,8 százalékos európai rendszer szerinti elszámolású hiánnyal terveztek, ebben gondolkodtak. Nyilvánvalóvá vált már a kormányváltás időszakára, hogy ez tarthatatlan, és ha beavatkozás nem történik, akkor ez a hiány bizony 7 százalék vagy azt meghaladó is lehet.
Erre vonatkozólag már az Állami Számvevőszék is fölhívta a figyelmet, hiszen kötelessége az Állami Számvevőszéknek a kormányváltást megelőzően értékelni az adott év költségvetési folyamatait, és bizony már akkor mindenki számára világossá kellett hogy váljon az akkori véleményből, az akkori jelentésből, hogy amennyiben beavatkozás nem történik, akkor az eredetileg megtervezett folyamatok tarthatatlanok, gyakorlatilag teljesen megbukott a Szocialista Párt 2010. évi költségvetési törvénye. Persze ez nem véletlen, hiszen azért ez az elmúlt 8 évben jó párszor sajnos előfordult.
Azt is figyelembe kellett már akkor vennünk - ha jól emlékszem, április 30-án jelent meg ez a vélemény -, hogy tarthatatlanok azok a gazdasági előrejelzések, azok a költségvetési tervezési számok, amelyekkel a 2010. évi költségvetés el lett fogadva. Nyilvánvalóan ez a dilemma meghatározta az új kormány, a nemzeti együttműködés kormányának működését is, hiszen azzal a dilemmával kellett szembesülni, hogy vagy végrehajtja eredeti formájában a költségvetési törvényt, azaz a 7 százalék körüli hiánnyal fogja megvalósítani a költségvetést, vagy pedig gazdaságpolitikai fordulatot hajt végre, és megpróbálja az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiányt és az azokra épülő bevételi és kiadási előirányzatokat betartani.
Nyilvánvalóan a gondolkodást segítette az, hogy a külföldi befektetői környezet, az Európai Unió tagállamai egyértelművé és világossá tették, hogy az az út, amelyet a szocialista kormányzat követett és amely a tervezetlenség, illetve a hiány nagymértékű túllépését jelentené, nem tartható, igenis az az elvárás, az a követelmény - különösképpen az európai gazdaság akkori problémáiból is következőleg -, hogy az eredeti 3,8 százalékos hiány az, amely mindenképpen tartandó, az, amelyet már az új kormánynak, ha tetszik, ha nem, de be kell tartania. Ebből kifolyólag gyakorlatilag gyors döntéseket kellett hozni, hogy azt a hagyatékot, amelyet maga után hagyott a szocialista kormányzat, valamilyen úton-módon orvosolni kell, megoldásra kell hogy jussunk benne.
Egy-két adat azzal kapcsolatosan, hogy milyen nagy problémákat is hagyott maga után a szocialista kormányzat. Az Egészségbiztosítási Alapba például 22 milliárd forintos fiktív bevétel volt tervezve, számos kiadást a kormány nem tervezett be. Ilyen például a Gripenek áfaproblémájának kezelése vagy a pneumococcus elleni védőoltás többletköltsége, de a Magyar Turizmus Zrt. áfakiadásai sem voltak rendben, az üdülőhelyi feladatok támogatásának pótlása az önkormányzatok részére hiányosságokat mutatott. Mindezek összességében közel 50 milliárd forintos hiánynövekedést idéztek elő.
De ugyanígy volt a már szóba hozott előrehozott osztalékfizetési kötelezettség még 2009-re az állami vállalatok részéről, amely nyilvánvalóan a 2010-es költségvetésből hiányzott, de említhetnénk gyakorlatilag a 2009. évi adóbevételek túlbecsléséből következőleg a 2010. évi adóbevételek felültervezettségét, amely közel 120 milliárd forintos bevételelmaradást jelentett a 2010. évben.
De nemcsak a bevételi oldalon volt probléma, hanem a kiadási oldalak sem úgy lettek megtervezve, ahogy elvárható lett volna, hiszen viszonylag jól tervezhető kiadási tételek nem kerültek betervezésre a 2010. évi költségvetésbe, és ennek csak valóban a csúcsa volt vagy a jéghegy csúcsa volt az, hogy még a nemzetközi tagdíjfizetések sem lettek 5,6 milliárd forintban betervezve, arról nem is beszélve, hogy az állami cégek kiadásai - különösen a MÁV Rt.-nél jelentkező kiadások - csupán csak 33 milliárddal lettek alultervezve.
Emellett a 2010. évet nemcsak a szocialista kormányzás sújtotta legalábbis az év első felében, hanem olyan, elsősorban természeti csapások következtében olyan beavatkozási kényszer is keletkezett, amelyre nyilván nem lehetett előre számítani. Gondoljunk csak itt az árvíz- és a belvízhelyzetre, a vörösiszap-katasztrófára, a közrend és a közbiztonság hathatós és gyors többletigényeinek megteremtése céljából fellépő többletkiadásokra és nem utolsósorban például arra a többletkiadásra, amit éppen Rogán képviselő úrral terjesztettünk be még tavaly, az egészségügyi szolgáltatók adósságának néminemű rendezése vonatkozásában.
Ezek a tételek azok, amelyek leginkább jellemezték és meghatározták a hagyatékot, a múltat, nem beszélve arról az államadóssághegyről, amelyet a szocialista-liberális kormány ránk hagyott, amelynek mind a kamatkiadásai, mind pedig az összetétele hihetetlen nagy terheket ró Magyarországra, hihetetlen nagy terheket ró az elkövetkezendő generációk valamennyije számára.
A gazdaságpolitikai környezetről is szólnunk kell, hiszen abban a környezetben tevékenykedett a 2010. évi gazdaság, és nagyon nagy kettősség jellemezte ezt is, hiszen volt egyfajta pozitív előrelépés a 2010. évben, és nyilvánvalóan olyan tényezők is szerepet játszottak, amelyek inkább károsak vagy negatív hatást jelentettek.
(12.00)
A legfontosabb és a legérdekesebb a bruttó hazai össztermék alakulása: bár még 0,9-es csökkenést, azaz visszaesést kalkuláltak, a tényleges szám 1,2 százalékos növekedés lett, amely elsősorban annak volt köszönhető, hogy az európai gazdaság, azon belül is Németország gazdasága rendkívül jól teljesített a 2010. évben, ami elsősorban abból következett, hogy a kínai gazdasággal rendkívül szoros és intenzív kapcsolatot tudott a német gazdaság kialakítani, ez pedig az egész Európai Unió és ezen belül Magyarország gazdaságára is jótékonyan hatott. Ez az a tényező, amely gyakorlatilag azt eredményezte, hogy a várt gazdasági visszaesés helyett néminemű gazdasági növekedés következett be. Azt kell mondanom, hogy szerencsére, mert ha ez nem következik be, akkor valószínűleg a 7 százalék fölötti hiány lett volna a jellemző.
Ez azt is jelentette, hogy elsősorban az exportszektorban dolgozó vállalkozások tudtak igazán profitot elérni, ők tudtak profitálni ebből a helyzetből. Ez meg is jelent a folyó fizetési mérleg alakulásában, hiszen olyan folyó fizetési mérleg többletet produkált Magyarország 2010-ben, amely hosszú-hosszú évekre visszamenőleg nem volt jellemző a magyar gazdaságra: 2,1 százalékos GDP-arányos folyó fizetési mérleg többletet értünk el, amely jótékonyan hatott az ország tartalékainak növelése irányába is.
Sajnos emellett a fogyasztás visszaesése is megfigyelhető, a belső fogyasztás, elsősorban a háztartási fogyasztások visszaesése. Nyilván ez egyrészt eredményezte, hogy az importágazatban érdekelt gazdasági szféra visszaesett, hanyatlott. Nyilvánvalóan ez is jelentkezik a folyó fizetési többletünkben. Másrészt pedig azt is jelenti ez, hogy a háztartások fogyasztásának elégtelensége gyakorlatilag azt eredményezi - ami a mai napig is kihat -, hogy a belső kereslet, ezen keresztül a hazai termék növekedése a belső fogyasztás révén sajnos nem igazán erőteljes, nem igazán növekvő. Ez megjelenik többek között a kiskereskedelmi forgalom jelentős csökkenésében is sajnos.
A beruházások vonatkozásában is ez a kettősség figyelhető meg, hiszen a feldolgozóipar az, amelyik jól teljesített, míg az építőipar, a beruházások sajnos jelentős visszaeséssel jártak 2010-ben, amely tendencia ebben az évben is folytatódik. És nyilvánvalóan ez nem egy szerencsés állapot, hiszen ebből az következik, hogy 2010-ben a bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,6 százalékkal csökkent, ami azt vetíti előre, hogy egyrészt jelentős beruházási lehetőségek adódhatnak, másrészt pedig ez nyilván a későbbi fogyasztásra és a gazdasági növekedésre negatívan hat.
A munkaerő-piaci folyamatok sem a legfényesebben alakultak, hiszen a munkanélküliségi ráta 2010-ben a 11 százalékot egy kicsit meghaladta, amellyel semmiképpen nem lehetünk elégedettek. Bár az év második felében, illetve ez évben egy halvány reménysugár már látszik, hogy ez a tendencia megfordulhat, de nyilvánvalóan a célnak továbbra is annak kell lenni, hogy a munkanélküliségi rátában további csökkenést, azaz több munkahelyet, több lehetőséget mind a részfoglalkoztatásban, mind pedig a közfoglalkoztatásban lehessen biztosítani.
Mindezek mentén az infláció 4,9 százalékot ért el, ami viszonylag magasnak értékelhető. Alapvetően két vagy három tényező befolyásolta ezt, egyrészt az üzemanyagárak drasztikus növekedése - körülbelül 21 százalékos növekedésről kell itt beszámolnunk -, a forint/dollár árfolyam gyengesége, és emellett egy jelentős tényező volt az élelmiszerek drágulása is a 2010. évben, amely az infláció várt vagy a tervezetthez képest magasabb alakulását eredményezte.
A fiskális folyamatokat is értékelnünk kell, ahogy jeleztem, hiszen a zárszámadás elsősorban ezt a szférát érinti. Azt láthatjuk, hogy az a 3,8 százalékos hiány, amelyet igyekezett az új kormány kőbe vésni, az gyakorlatilag teljesült; nyilván az önkormányzati szféra az, amelyik nehéz helyzete miatt kicsit túllendült ezen a célon. E tekintetben a 4,1-4,2-es végső európai uniós elszámolás szerinti hiány az, amely kialakult.
Amint említettem is, rendkívül nehéz helyzetben vette át a kormányzást Orbán Viktor kormánya az év második felétől, hiszen mind bevételi oldalon, mind pedig a kiadási oldalon jelentős elmaradások voltak, illetve a kiadási oldalon túlteljesülések is, ezért olyan gazdaságpolitikai eszközökhöz kellett nyúlni, amely nem feltétlenül volt abban az időszakban még elfogadott, de ahogy látjuk, egyre több európai ország, európai gazdaság vezeti be ezeket az intézkedéseket annak érdekében, hogy a valamennyi európai uniós tagállamot sújtó gazdasági válságot valami úton-módon kezelje. Ennek két manifesztálódása, megjelenése volt, az egyik az első akcióterv, a második pedig az ezt követő második akcióterv. A legfontosabb lépései egyrészt a bevételeket növelő lépések, másrészt pedig kiadásokat csökkentő lépések. A legnagyobb eleme a bevételeket növelő lépéseknek a bevezetett bankadó volt, amely csaknem teljes egészében teljesült, mint ahogy a tervezet ezt előirányozta. Úgy gondolom, hogy e nélkül a lépés nélkül egyrészt igazságtalanabb lenne a magyar fiskális politika összetétele, hiszen azoknak is ki kellett venniük a terhekből a részüket, akik az előző időszak nyertesei voltak. Úgy gondolom, hogy némi, kisebb-nagyobb berzenkedés után ezt tudomásul vették, és azok után, hogy ez egy sikeres adónem volt költségvetési szempontból az ország számára, nem véletlen az, hogy csaknem tíz európai uniós országban is bevezetésre került ez a megoldás.
Nyilván szólni kell azokról az intézkedésekről is, amit elsősorban a kormány saját magán kezdett, gondolok itt a költségvetési előirányzatok zárolására, a költségvetési elkülönített alapoknál történt megtakarításokra, jutalomkifizetési stopra, a megbízási szerződések felülvizsgálatára, eszközbeszerzések elhalasztására, maradványelvonásra, nem utolsósorban pedig a pártok támogatásának csökkentésére. Mindez összességében 213,9 milliárd forinttal csökkentette a hiányt, azaz ennyivel javította az egyenleget.
A második akcióterv főbb tételeiről is szólnunk kell. Ez pedig az úgynevezett válságadók összefoglaló néven nevezett adónem. Itt már elhangzott, hogy a kiskereskedelemben, illetve az informatikában, energiaszektorban dolgozó vállalatokat érintette ez leginkább. Emellett szólni kell arról a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak eltérítéséről is, amely gyakorlatilag kéthavi befizetést térített el a költségvetés felé, és így ennek az egyenlegre gyakorolt hatása 198 milliárd forint volt. Nyilvánvaló, hogy ez egy szaldó, hiszen az új különadók többi adónemet érintő hatásával is számolni kell, illetve a társasági adó feltöltése szabályainak változásával is célszerű kalkulálni. Így jött ki ez a 198 milliárdos tétel.
Gyakorlatilag ebből látszik az, hogy az az intézkedéscsomag, amely ezt a két akciótervet jellemezte, meg tudta teremteni azt az 500-600 milliárd forintos pluszbevételt, amely ahhoz kellett, hogy a központi költségvetés gyakorlatilag az egyenlegét, illetve a hiányát a tervezett keretek között tartani tudja.
Nyilvánvalóan fontos itt értékelnünk és értékelhetjük a magán-nyugdíjpénztári befizetések átirányítását is, hiszen akkor megszülettek azok a döntések, amelyek lehetővé tették ezek után valamennyi magyar állampolgárnak, hogy szabadon eldöntse, marad-e az úgynevezett kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerben, vagy pedig a megtakarításai révén arra kalkulál, hogy az állam biztosabban tudja majd kifizetni számára a nyugdíjait. Azt kell értékelnünk, hogy az a magán-nyugdíjpénztári átirányítás, amely bekövetkezett az elmúlt tizenegynéhány évben, az körülbelül évente 10 százalékkal növelte a költségvetés kiadásait.
(12.10)
Államháztartáson kívülre került átlagosan körülbelül 10 százalék kiadás, amely rendkívüli módon hiányzik, hiányzott a mindenkori költségvetésből, és ezen keresztül gyakorlatilag hozzájárult az államadósság ilyetén történő növeléséhez is. Összességében azt kell mondanunk, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések eltérítése, úgy tűnik, sikeres volt, hiszen jelentősen hozzájárult a mindenkori költségvetés egyenlegének javításához, másrészt pedig a majdani kifizetések biztonságát is sokkal inkább garantálja.
Az államháztartás alrendszereiről is szólnunk kell, az elkülönített állami pénzalapokról, amelyek összességében csaknem 60 milliárd forintos többlettel zártak 2010-ben, ami, úgy gondolom, figyelemreméltó, és nyilván az is elgondolkodtató, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai viszont csaknem 100 milliárd forintos hiánnyal zártak, és elsősorban az Egészségbiztosítási Alap az, amely jeleskedett - idézőjelben - ennek a hiánynak a megteremtésében. Hiszen ez is azt mutatja, arra világít rá, hogy sem a bevételei, sem a kiadásai nem voltak teljesen megtervezve, és azok a kiigazítások, amelyeket év közben sikerült megvalósítani, nem voltak elégségesek, és gyakorlatilag ebben tükröződik mind a gyógyszerkassza, mind pedig a kórházak finanszírozási problematikája.
Ha megengedik, az önkormányzati szektorról is szólnék pár szót, már csak abból kifolyólag is, hogy Orosháza polgármestereként jómagam is napról napra megélem azt, hogy mit jelent az önkormányzati rendszer gazdálkodása, mindennapi gondja. Azt kell mondanom, hogy nagyon jól emlékszem még arra az időszakra, amikor az akkori szocialista önkormányzati miniszter, Varga Zoltán úr nagy büszkén bejelentette, hogy 120 milliárddal fogják visszavenni, illetve lefaragni az önkormányzatok költségvetését, és ez bizony meglátszik a költségvetésben, valamennyi önkormányzat költségvetésében. Csak egy példa: Orosháza esetében ez éves szinten, állami normatívák vonatkozásában 500 millió forintos pénzkivonást jelent. Egy 30-31 ezres városnak ez egy nagyon jelentős tétel, és úgy kell alkalmazkodni egy ilyen pénzmegvonáshoz, hogy az önkormányzati rendszer alapvetően nem a gyors rugalmasságáról híres, hiszen nyilvánvalóan olyan folyamatok játszódnak le, az állampolgárok olyan szolgáltatásokban bíznak és hisznek, hogy megkapják, amelyek az önkormányzati rendszer gyors módosítását ilyen értelemben nem teszik lehetővé, tehát sokkal lassabb az alkalmazkodás, nem beszélve a közalkalmazotti és a közszférát jelentő törvényi lehetőségekről. E tekintetben is egy rendkívül súlyos helyzetet idéztek elő, amelyet tetézett az, hogy az adóbevételek az önkormányzatok vonatkozásában - itt a helyiadó-bevételekre gondolok - jelentősen csökkentek 2010-ben, másrészt pedig az európai uniós források, mint ahogy az Állami Számvevőszék is rámutatott, illetve a zárszámadási jelentésből is kiolvasható, jelentős mértékben nőttek 2010-ben, tehát ez azt jelentette, hogy az önkormányzatok sajáterő-igénye is megnövekedett ebben az időszakban. Tehát mindez azt eredményezte, hogy 2010-re az önkormányzatok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, rendkívül komoly gazdálkodási problémákkal néznek szembe, és mindez sajnos megjelenik a 2010. évi végső európai uniós módszertan által meghatározott hiány számításában is, hiszen csak idegen forrás bevonásával tudták a költségvetéseiket egyensúlyban tartani az önkormányzataink, ez pedig nyilvánvalóan hosszú távon nem tartható fenn, ezért is szükséges az önkormányzati rendszer jelentős mértékű átalakítása.
Az Állami Számvevőszék jelentésével kapcsolatosan az idő előrehaladtára tekintettel röviden térnék ki, hiszen egyértelmű, világos képet fest az Állami Számvevőszék jelentése a 2010. évi folyamatokról. Úgy gondolom, hogy azokat a megállapításokat, amelyeket az Állami Számvevőszék és munkatársai megtettek, köszönettel kell fogadni, és mindenképpen arra kell törekedni, hogy azokat a hibákat, amelyeket feltártak, kijavítsa a kormányzat, kijavítsák a tervezés és az elszámoltatás vagy a beszámoltatás kapcsán is, hiszen érezhető és látható az a szándék, amely révén igyekszik partnerként viszonyulni az Állami Számvevőszék a költségvetési szférához annak érdekében, hogy a beszámolók hitelesebbek, átláthatóbbak legyenek. Nyilvánvaló, hogy ennek egyik fontos eleme lenne az, hogy maga a zárszámadás kerete, a zárszámadás tartalma jól meghatározható legyen, hiszen ez az évek közötti összehasonlítást, az évek közötti különböző következtetések levonását segítené. Ebben jelentős feladatok vannak, de én azt látom, hogy a záradékkal ellátott fejezetek és az azon belüli címek összessége csökkent az előző időszakokhoz képest, tehát egy olyan tendencia kezd kibontakozni, amely azt mutatja, hogy a gazdálkodás átláthatóbbá válik, bár még rengeteg teendő van ezen a téren. Nyilvánvalóan az elfogadott új alapokmányunk, az új alaptörvény szellemét is figyelembe kell majd venni a későbbiek meghatározása során.
Összegzésképpen azt tudom elmondani, hogy gyakorlatilag 2010 májusa egyfajta választóvonal. Az új kormány egy nagyon nehéz, de viszonylag azért könnyen megoldható dilemma elé került: azt az utat kövesse, amelyet a szocialista kormányzat kijelölt, azaz a görög utat, amelyet javasolt a szocialista kormányzat, vagyis a csődöt, a munkabérek visszafogását, a nyugdíjak visszametszését, az infláció felpörgetését, a rendkívül nagy költségvetési hiányt, vagy pedig a szavahihetőséget, a számok betartását, a jól tervezhetőséget, adott esetben nem megszokott intézkedések bevezetésével. Az új kormány ezt választotta, és úgy gondolom, jó úton halad annak érdekében, hogy a 2010., a 2011. és az elkövetkezendő évek gazdasági növekedésének alapjai le legyenek fektetve.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
