DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke, az összefoglalt kisebbségi vélemény ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elnök úr, engedje meg, hogy mielőtt rátérek a kisebbségi vélemény ismertetésére, egy reflexióval éljek a többségi véleményt előadó Szijjártó Péter képviselőtársam mondandójára, aki egyébként a bizottság alelnöke is. Ő a tőle megszokott lendülettel és rutinnal egy győzelmi jelentést ismertetett itt nekünk. Én azt gondolom, feltételezem, hogy ez a fajta információtömeg, amit itt hallottunk, nem jelenik meg a bizottságok véleményében, és én azt fogom tenni ezzel szemben házszabályszerűen, hogy csak azt fogom elmondani, ami a hozzám érkező kisebbségi véleményekben megjelent.
Azt gondolom, hogy együtt ültünk a költségvetési bizottság ülésén, ebben a bizottságban ilyen mértékű fényező anyag - vagy nem tudom, minek nevezzem -, információ nem jelent meg (Dr. Józsa István: Hozzászólás...), hozzászólás nem jelent meg. Tehát azt gondolom, hogy nem volt egészen házszabályszerű ez a fajta interpretáció, én ezzel szemben talán egy kicsit szárazabb és szolidabb leszek, de tartom magamat a Házszabályhoz.
Csak a legutolsó információt hadd minősítsem, kedves alelnök úr, képviselőtársam. Ön azt mondta, hogy a Számvevőszék pozitív véleményt adott a múlt évi gazdálkodásról és a kormány pénzügyi beszámolójáról. Én nem tudom, milyen jelentést olvastunk, én ezt olvastam (Felmutatja.) elég sokat, oda-vissza, keresztbe-hosszába, ebben ilyen minősítés nincs. Én ezt majd el fogom mondani a frakció-vezérszónoklatomban, hogy pont a fő problémája, az egyik fő gondja a számvevőszéki jelentésnek, hogy nem ad végső minősítést. Nagyon sok mindent ír, pró-kontra, csak azt nem mondja meg, hogy kedves képviselők, mi most, vagy én most, a Számvevőszék elnöke ezt a zárszámadást elfogadásra ajánlom vagy nem ajánlom. Tehát egyszerűen ilyen megállapítás ebben a jelentésben nincs.
Elnök úr, ezek után engedje meg, hogy rátérjek a valós mondanivalómra. Készülve erre a kisebbségivélemény-mondásra, sokat töprengtem azon, hogy vajon szükség van-e arra, hogy minden parlamenti bizottság napirendjére vegye a zárszámadási törvényjavaslatot és a hozzá csatlakozó számvevőszéki jelentést vagy véleményt. Szijjártó képviselőtársam korrekt módon ismertette azt, hogy a 19 bizottság, amelyiknek a napirendjén szerepelt ez a kérdéskör, miként, milyen arányokban minősítette, ajánlotta elfogadásra ezeket a dokumentumokat.
A költségvetési törvény vitájában természetesnek tartom azt, hogy minden bizottság foglalkozik a költségvetési törvényjavaslattal, hiszen abban nemcsak pénzügyi adatok, hanem ágazatpolitikai, finanszírozási kérdések is megjelennek. Ezzel szemben a zárszámadás természete olyan, hogy legalábbis - hogy mondjam csak, hogy senkit ne sértsek meg -, mondjuk, a Lajtán túli országokban olyan a természete, hogy elsősorban számviteli, pénzügyi természetű információkat tartalmaz, és arra keresi a választ, hogy a zárszámadás, a kormány számadása valós képet, hű képet fest-e az ország, az állam, a kormány, illetve a közpénzekkel kapcsolatos pénzügyi és vagyoni helyzetről.
(11.20)
Tehát azt gondolom, itt érdemes azon elgondolkodnunk, hogy érdemes-e ezt az egyébként házszabályszerű gyakorlatot a jövőben is fenntartani, és minden bizottságot megkínálni azzal a napirendi ponttal, mint ahogyan ez történt. A hozzám érkező kisebbségi véleményekből azt a tapasztalatot szűröm le, hogy nagyon frusztráltak voltak ezek a vélemények, egyik-másik bizottságban nem nagyon tudták a képviselőtársaim azt, hogy most végül is mit írjanak erről a zárszámadásról.
Néhány adatot hadd említsek én is a kisebbségi véleményekről! Úgy, ahogyan ezt Szijjártó úr említette, a 20 állandó bizottság közül 19 napirendjén szerepelt ez a kérdéskör, és ebből 16 bizottság küldött a költségvetési bizottság titkárságára kisebbségi véleményt. Négy bizottság egy jelentést adott le - a foglalkoztatási, az önkormányzati, a honvédelmi és a fogyasztóvédelmi bizottság -, tehát ebben mintegy integrálták a kisebbségi véleményeket. Formailag egységes kisebbségi véleményt adtak le a foglalkoztatási bizottság kivételével ezekben a bizottságokban, és ezekben a formailag egységes véleményekben azért valamelyik ellenzéki párt véleménye dominált, tehát címében egységes volt, de tartalmában egy pártot jellemzett: az alkotmányügyi bizottságban, a honvédelmi bizottságban lényegében az MSZP véleménye jelent meg, az önkormányzatiban a Jobbiké és a többi.
A mezőgazdasági bizottságban, az oktatási bizottságban, a sportbizottságban elhangzott kisebbségi véleményeket az ellenzéki frakciók képviselői külön-külön indokolták, és ezek egyöntetűen azt mutatják összegzésként és általánosítva, hogy az ellenzéki pártok a zárszámadási törvényjavaslat általános vitára bocsátásával nem értettek egyet. Ezúttal az MSZP sem értett egyet, ezt azért hangsúlyozom, mert ha visszaemlékszünk, a 2009. évről szóló zárszámadást az MSZP-frakció megszavazta a Fidesz frakciójával együtt. Tehát ez a zárszámadás, ennek a fogadtatása annyiban is különbözik az egy évvel korábbitól, hogy mindhárom ellenzéki párt egységesen, bár különböző indokokkal általános vitára alkalmatlannak minősítette.
Ez a fajta összvélemény egy nagyon tarka kép formájában elméletileg akár 57 egyedi véleményben is jelentkezhetett volna, hiszen ha mind a 19 bizottságból mindegyik ellenzéki párt saját, önálló véleményt formál, akkor ez 57 részjelentés lett volna. Nyilván ez nem így történt. Az MSZP 8, a Jobbik 10, az LMP 4 önálló véleményt fogalmazott meg, ebből szűrtem le ezt az általános következtetést, hogy részeiben és egészében is elutasították az ellenzéki pártok a zárszámadás általános vitára bocsátását.
Elnök úr, két tanulságot hadd vonjak le ezek után az ellenzéki vélemények tanulmányozása kapcsán. Az egyik az a tanulság, hogy a zárszámadási törvényjavaslat jelenlegi parlamenti procedúrája, amely szerint a zárszámadást és a hozzákapcsolódó számvevőszéki jelentést minden bizottság köteles a napirendjére venni, nem tartom ésszerűnek, nem tartom racionálisnak, nem tartom hatékonynak. Nyilvánvaló, sem én magam, sem ellenzéki képviselőtársaim nem képesek megváltoztatni a Házszabálynak ezt az előírását, de azt gondolom, azon érdemes elgondolkoznunk mindannyiunknak, hogy ezt az időt, energiát, kapacitást, amit erre kénytelenek fordítani ehhez a témakörhöz, mármint a számviteli, pénzügyi témakörhöz hivatalból kevesebbet értő képviselőtársaink felhasználnak, ezt spóroljuk meg más célra, annál is inkább, mert más országokban ez nem így van.
Ez nem így volt Magyarországon sem a két világháború között a múlt század első felében. Ugye, ott kitüntetett helyzetben van a mindenkori parlament mindenkori költségvetési bizottsága, amelyik behatóan és esetleg több napig vitatja a zárszámadást, és nemcsak arról dönt, hogy általános vitára alkalmasnak ítéli-e vagy nem, hanem érdemben foglalkozik vele, ő maga készít jelentést a parlament számára, és a parlament nagymértékben ennek a jelentésnek az ismeretében dönt arról, hogy elfogadja-e a zárszámadást, ezáltal megadja-e a felmentést a kormánynak a gazdálkodás felelőssége alól.
A másik tanulság, amit szeretnék itt megemlíteni, és ez itt nagyon jól kijött az eddigi megszólalásokból, hogy Magyarországon a zárszámadás karakterét az jellemzi, hogy dominálnak benne a gazdaságpolitikai elemek, információk. Ezt tapasztalhattuk Cséfalvay államtitkár úr prezentációjából, az ÁSZ-elnök előadásából és Szijjártó Péter képviselőtársam felszólalásából is, és kevésbé jelennek meg benne azok az úgymond szárazabb pénzügyi, számviteli természetű információk, mármint a szóbeli interpretációban, amelyek az állam, az államháztartás pénzügyi, vagyoni helyzetéről konkrét képet mutatnak.
A tavalyi gazdálkodást az jellemezte, amint ez szintén elhangzott, hogy a tavalyi költségvetést még a szociálliberális kormány készítette, és a Fidesz-KDNP-kormányszövetség hajtotta végre.
Azt szeretném ismertetni, tisztelt Országgyűlés, hogy mivel indokolták az ellenzéki pártok konkrét formában azt az álláspontjukat, amellyel elutasították ennek a törvényjavaslatnak az idehozatalát. Mint mondtam, a kép meglehetősen tarka, de mind a három ellenzéki párt tisztában van azzal, hogy önmagában az, hogy a demokráciákban többpárti parlamentáris viszonyok között sem a költségvetést, sem a zárszámadást nem szokás elfogadni ellenzéki pozícióból, ez megszokott, de azért jobb körökben illik valamiféle indokát, mégpedig érdemi indokát adni, hogy miért nem.
Nagyon érdekes, nagyon tarka a kép. Például az alkotmányügyi bizottságból érkezett MSZP-s kisebbségi vélemény pusztán azt említi, hogy idézi azt a bizonyos bevezető mondatot a zárszámadás első kötetéből, miszerint a 2010 májusában hivatalba lépett nemzeti ügyek kormánya azzal szembesült, hogy az előző, a Bajnai Gordon által vezetett szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek, ez a bevezető mondata a zárszámadási dokumentumoknak. Az ott jelen lévő képviselő asszony megkérdezte, hogy ezt a kijelentést, ezt az állítást a Számvevőszék ellenőrizte-e. A Számvevőszék főigazgatója azt mondta, hogy nem ellenőrizte, mert nem is feladata a Számvevőszéknek egy politikai nyilatkozat jellegű kijelentést ellenőrizni, számvevőszéki eszközökkel ez nem ellenőrizhető. Ezt követően megjelent a képviselő asszony kisebbségi véleménye, hogy ezek után az MSZP-frakció nem támogatja a zárszámadás idehozatalát. Ez rendkívül ügyes és nagyon hatékony módszer, hiszen nem is kellett elolvasni még a bevezetőt sem, elég volt az első mondat, és akkor úgymond már kijelenthető volt, hogy nem alkalmas általános vitára, merthogy olyan politikai nyilatkozatokat tartalmaz, amelyek ellenőrizhetetlenek számvevőszéki eszközökkel.
(11.30)
Hasonlóképpen a nemzetbiztonsági bizottság is olyan kritikákat fogalmazott meg, hogy ellenezte a Terrorelhárítási Központ létrehozását. Itt kicsit keverednek azok a kérdések, amelyek a költségvetéshez kötődnek, és az elszámolástól különböznek, hiszen bármi szerepel is a költségvetésben, az egy legitim információ.
Lehet vitatni, hogy vajon a Terrorelhárítási Központ jó dolog-e, de ha egyszer benne van a költségvetésben, és hozzárendelik azokat az előirányzatokat, amikből ez az intézmény gazdálkodik, akkor ezt már nem lehet vitatni a zárszámadásban.
Azt lehet vitatni, hogy korrekt módon elszámolt-e, és rendben vannak-e a beszámolói.
Hasonló természetűek a honvédelmi bizottságban elhangzott MSZP-s vélemények is. Itt többek között üdvözölte a bizottság elnöke azt a tényt, hogy a HM költségvetése nagyobb kiadást tükröz a zárszámadásban, mint a költségvetési előirányzat, és meg is indokolta ennek az okait, illetve utalt arra, hogy milyen forrásokból származott ez a többletbevétel. Megint egy kicsit kevésbé a pénzmozgások szabályszerűségét, mint inkább azt a puszta tényt üdvözölte a jelentés, hogy több kiadás jutott a honvédelmi feladatok megoldására.
Az LMP külön álláspontként a költségvetési, a mezőgazdasági és az oktatási bizottság részéről küldött saját véleményt. Megítélésem szerint leginkább az LMP véleménye volt az, ahol a költségvetési törvény legitimitása, illetve a zárszámadásba való információk között jelentős félreértés vagy annak tűnő megnyilatkozás volt. Nem itt van a helye a zárszámadásban azt bírálni, ami a költségvetési törvényben legitim módon le van írva. Ezt más formában lehet bírálni.
Az is félreértés, amit itt meg kell említenem, és talán mindannyiunk számára tanulságos, hogy nagyon korrekt módon, helyesen írja a számvevőszéki jelentés, hogy a Számvevőszék nem tekintette feladatának a zárszámadás vizsgálatakor a közpénzek elköltésének a hatékonyságát vizsgálni. Ez nem a zárszámadási ellenőrzés feladata. Ezért aztán megint csak nem szabad azt számon kérni, hiányolni a számvevőszéki jelentésben, hogy miért nem tette lehetővé az egyes feladatok értékelését, a hatékonyságot és a támogatások hatásának a bemutatását. Ezt lehet ellenőrizni utólag teljesítményvizsgálat formájában, de nem a zárszámadás keretei között.
A Jobbik részéről küldött tíz kisebbségi vélemény elsősorban arra épült, hogy mennyire vannak szinkronban az egyetemes érvényű számviteli törvényben rögzített számviteli elszámolási elvekkel azok a pénzügyi beszámolók, amelyek a zárszámadásban szerepelnek.
Elhangzott részemről - és ez valóban elhangzott, a jegyzőkönyvben utána lehet nézni - egy olyan hasonlat, miután elég sok zárszámadást láttam az elmúlt két évtizedben, hogy olyan most a pénzügyi kormányzat, mint ahogy Talleyrand jellemezte a Bourbon-házat annak idején, hogy semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. Ez a zárszámadás érdemben semmiben sem különbözik az elmúlt esztendők zárszámadásaitól, amelyek szintén nem voltak jók, és ha visszaemlékeznek az itt jelen lévő pártok, attól függően, hogy milyen pozícióban voltak - kormányzati vagy ellenzéki pozícióban -, ellenzékből elutasították, kormányoldalról pedig megszavazták, noha a minőségük semmivel sem volt jobb, mint ennek a zárszámadásnak a minősége, sem tartalmában, sem szerkezetében, sem szakmai színvonalában.
Domokos elnök úr idézte - és én is idézem, mert ideírtam magamnak a jelentéséből - azt a nagyon fontos mondatot, és csodálom Szijjártó képviselőtársamat, aki közben már elment, hogy ez nem ragadta meg a figyelmét, hogy “a jelenlegi prezentációs rendszer nem támogatja megfelelően az információtartalom állandóságát, az átláthatóságot, érdemi elmozdulás e tekintetben nem történt”. Azt gondolom, ez egy nagyon sommás állítás, és egyáltalán nem támasztja alá azt a győzelmi jelentést, amit itt az alelnök úr részéről hallottunk.
Én az érdemi elmozdulás alatt azt értem, hogy az államháztartási törvény előírja, hogy az államháztartás alrendszereiben minden pénzmozgásról el kell számolni. Ez nem történt meg. Ez nyilván nem szó szerint értendő, mert ez lehetetlen lenne, de itt hatalmas lyukak vannak, olyan területek vannak az államháztartáson belül is, meg az államháztartáson kívül is, hogy a kormányzati szféra nagyobb, mint az államháztartás, és jóllehet a számvevőszéki kompetencia erre nem terjed ki a törvény szerint - ez egyik hibája a törvénynek, mert az államháztartás fogalma szerintem mára elavult, itt a kormányzati szektor fogalmát kellene használni, ahogy az Európai Unió is használja, ami több, mint az államháztartás -, nos ennek a szférának számos területéről nincsenek információk a zárszámadásban, következésképp a számvevőszéki ellenőrzési jelentésben sincsenek erről információk. Tehát a teljesség elvét, amit az államháztartási törvény preambuluma tartalmaz, nem érvényesítette a zárszámadásban a pénzügyi kormányzat.
Mint említettem, a számviteli törvény egyetemes érvényű, és majd a frakció-vezérszónoki hozzászólásomban el fogom mondani, hogy Magyarországon sajnos a zárszámadás mikéntjéről, karakteréről és egyéb követelményeiről nem törvény rendelkezik, hanem csak egy kormányrendelet. Ebből az következik - most szándékosan túlzok, hogy érthető legyen -, hogy a kormány arról számol be, amiről akar, és úgy, akkora kötetekben, amekkorákban akar, olyan áttekintési igénnyel, amilyeneket jónak lát és így tovább, és így tovább. Ez nincs jól. Nem áttekinthető ez a zárszámadás, hozzáteszem, nemcsak a laikus érdeklődők vagy a szakmával foglalkozó újságírók számára, de a képviselők számára sem.
Hadd mondjak erre egy példát: a határon túli magyarok támogatási rendszere például átláthatatlan és ebben a formában elfogadhatatlan a Jobbik számára, hiszen a Szülőföld Alapon kívül több pályázati lehetőség is van. Az oktatási tárca és a külügyi tárca azonban nem tudja összehangolni a támogatási politikáját, és ez lehetetlenné teszi egy valóban nemzeti és egységes támogatási stratégia kidolgozását. Az egységes támogatási rendszer figyelemmel kísérésének a hiányában a kiutalt összegeket több esetben nem a pályázatban foglaltak szerint használták fel, ami a határon túli magyarság érdekei ellen szól. Ilyen példák sorozatát lehetne említeni, amire nyilvánvalóan nincs idő, de szükség sincs.
Azt viszont még mindenképpen meg kell említenem, hogy a valódiság elve - ami talán a legfontosabb a számviteli elvek között - szintén nem érvényesül, az érvényesülése szintén nem érhető tetten a zárszámadásban, hiszen az a vagyonnyilvántartás, az a vagyonregiszter most sincs meg, ami nélkül zárszámadásról beszélni szakmai szempontból egyszerűen fölösleges. Ha az állam a vagyonával nincs tisztában, azzal, hogy milyen vagyongyarapodása vagy vagyoncsökkenése volt az elmúlt esztendőben, mely területeken, akkor nincs miről beszélni. Pusztán a bevételek és kiadások persze fontosak, de messze nem elegendők. Én ismerem azt a kormányrendeletet, amely úgy szól, hogy ez év végére kell megcsinálnia a Nemzeti Vagyonkezelő Szervezetnek azt a leltárt, amely húsz éve hiányzik. Nagyon remélem, hogy ez előbb-utóbb el fog készülni, de tessék figyelembe venni, hogy önök már másfél éve kormányoznak, tisztelt pénzügyi kormányzat, és nyolc év ellenzékben is lett volna idő ezeket végiggondolni.
Nem nagyon látszanak azok a törvényjavaslatok, azok a dolgozatok, azok a tanulmányok, azok a koncepciók, amelyekkel a kormányzásra készültek. Amikor a szakmai területek jönnek elő, akkor megáll a tudomány, az idő meg múlik. Nincs az országnak hiteles vagyonnyilvántartása, amelyből kiderülne, hogy mennyi az állam gazdálkodói vagyona, mennyi a kincstári vagyona naturáliákban vagy akár értékben számolva, és ez rendkívül nagy hiányosság.
(11.40)
Én még a Számvevőszéknél voltam, amikor készült egy olyan vizsgálat, amely összevetette a központi költségvetési szervek nyilvántartásaiban szereplő ingatlanokat a földhivatali nyilvántartások hiteles adataival, mert az utóbbi a hiteles, és ebből a jelentésből hat-nyolc évvel ezelőtt vagy még több évvel ezelőtt kiderült, hogy az esetek több mint a felében nem azonosak az adatok. A fele vagyonról nem tudjuk, hogy kinek a tulajdonában, kezelésében van. Nem tudom, azóta a helyzet javult-e vagy még rosszabb lett. Hát ezekre kellene választ adnia annak a bizonyos vagyonregiszternek, amit a Nemzeti Vagyonkezelőnek kell majd elkészíteni.
Kedves Képviselőtársaim! Az államháztartási törvény szerint az államháztartás külső ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi. Mint már utaltam rá a hozzászólásom elején, a fő szakmai problémának azt látom a Számvevőszék jelentésében, hogy nem adott egy minősítő véleményt, egy megbízhatósági nyilatkozatot, egy olyan összefoglaló véleményt, amiből kiderül mindannyiunk számára, hogy most ez a zárszámadás elfogadható vagy nem fogadható el. Tehát lemaradt a pont az i-ről, mint ahogy eddig korábban is, és enélkül magukra maradnak a képviselők, ha nem tudják, most akkor milyen megfontolásból nyomjanak igent vagy nemet.
Rendkívül sok hiányosság, megállapítás szerepel a számvevőszéki jelentésben. Ezekről nem világos, hogy melyik, ami lényeges, melyik, ami kevésbé fontos, mert nem hibakeresés a feladat, azt mindannyian tudjuk, hiszen minden emberi munkában, minden emberi alkotásban lehet hibát találni. Pusztán a hibák keresése nem elegendő, nem az a feladata a Számvevőszéknek, hanem a lényeges hibák megtalálása, és lényeges hibákat is talált a Számvevőszék bőven, hiszen adott elutasító záradékot. De a többi hiba megemlítéséről nem lehet tudni, hogy most akkor az elegendő ok-e arra, hogy az egész zárszámadást esetleg az Országgyűlés ne fogadja el, vagy mégis fogadja el, mert nem olyan lényegesek azok a megállapítások. Ha nem olyan lényegesek, akkor meg minek leírni?
Egy másik hiányérzet, ami megjelenik a Jobbik kisebbségi véleményében, hogy mennyiségileg is rendkívül szerény, kevés az a munka, amit a Számvevőszék a zárszámadás ellenőrzésébe fektetett. Itt Domokos elnök úr is elmondta, hogy 39 financial auditot végeztek. Kérem, ez elképesztően kevés, hiszen csak a központi költségvetési szervek száma 500-600 körüli, és akkor nem beszéltem még a helyi önkormányzatokról, nem beszéltem a közalapítványokról, nem beszéltem az állami tulajdonban, résztulajdonban levő gazdálkodó szervezetekről.
Tehát egyszerűen nem értem, hogy a Számvevőszék a 600 fős apparátusából miért ilyen szerény hányadot fordít a zárszámadás ellenőrzésére, miközben ez a legfontosabb feladata. Nincs ennél fontosabb feladata. Itt nem lehet hivatkozni arra, hogy nem volt idő meg elég forrás. Ezt a kifejezést se értem, hogy “nem volt elég forrás”. Kérem szépen, a Számvevőszék a magyar államgépezetben működő szervezetek legjobban fizetett apparátusával dolgozik, a legmagasabb fizetések a Számvevőszéknél vannak. Ezekhez a fizetésekhez méltó teljesítményeket kellene letenni az ország asztalára. Tehát rendkívül kevés ez a vizsgálat, és ebből is fakad az, hogy nem tudott a Számvevőszék a zárszámadás egészére nézve végső minősítést adni.
A központi költségvetési kiadások 50 százalékát minősítette az elnök úr információi szerint. A központi költségvetés durván a fele az államháztartásnak, az már csak 25 százalék, és ha hozzáveszem még a kormányzati szektor részét képező, de az államháztartásnak nem a részét képező szeletet is, akkor nem több, mint 20 százalékát ellenőrizték a közpénzeknek. Ez rendkívül kevés. Ilyen kevés ellenőrzéssel semmilyen minősítést nem lehet adni, csak azt, hogy megnéztünk ennyit, ebből ez jött ki, és innentől kezdve mindenki a pártállásától függően vagy elhiszi, hogy jó ez a zárszámadás, vagy nem hiszi el, és nemmel fog szavazni.
Hát mi nem hisszük el, tisztelettel jelentem, és ezért a Jobbik frakciója sem és a másik két ellenzéki párt frakciói sem fogják ezt a zárszámadást megszavazni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem