SESZTÁK OSZKÁR

Teljes szövegű keresés

SESZTÁK OSZKÁR
SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy jelentőségű törvényt tárgyalunk ezen a napon, hiszen egy olyan törvényjavaslatnak a megtárgyalása történik, amely a társadalmi-gazdasági alrendszerekre, a felépítmény egészére vonatkozólag fogalmaz meg végkövetkeztetéseket, illetve zár le folyamatokat.
Először, kiindulásképpen mindenképpen meg kell fogalmaznunk azt, hogy egy sajátos helyzetű törvényt tárgyalunk, hiszen négyévente - hogyha a kormányváltásban gondolkodunk, négyévente - fordulhat elő az a helyzet, hogy egy korábbi kormány által előkészített és a korábbi kormány hivatali idejének egy részére eső költségvetési évről van szó, és egy új kormány hivatalba lépését követően az új kormány által már befolyásolható módon rendezett költségvetés zárszámadásáról van szó.
(12.40)
Meg kell állapítanunk ezzel összefüggésben, hogy az elmúlt év májusában egy cezúra következett be a folyamatokban, hiszen az új kormány egy rendkívül súlyos helyzetet örökölt elődjétől, a leköszönő kormánytól. Minden tekintetben elmondható ez a következtetés, ez a megállapítás, de különösen megkockáztatható, illetve kijelenthető az államháztartás helyzetére vonatkozóan.
Ismert mindannyiunk előtt, a közvélemény előtt és a tisztelt Ház előtt is, hogy a bevételeket és a kiadásokat is irreálisan tervezték meg, és az államháztartás átláthatósága sem volt biztosítható. Már 2010 tavaszán hazai, például a Nemzeti Bank jelentése és a nemzetközi pénzintézetek is jelezték azt, hogy a tervezett hiánycél nem tartható, mármint a tervezett 3,8 százalékos hiánycél nem lesz tartható, ha a folyamatokban nem történik lényeges változás és lényeges beavatkozás.
A lényeges beavatkozást és a lényeges változást a kormányváltás tette lehetővé az elmúlt év májusában. A kormányváltást követően, illetve az új kormány megalakulását követően azonnal, az elmúlt év júniusában az új kormány beavatkozott a folyamatokba, és annak az elsődleges célnak a figyelemmel kísérésével, miszerint a 3,8 százalékos hiánycél tartása elsődleges gazdaságpolitikai érdek, elsősorban a kibontakozó, a már akkor is láthatóan kibontakozó adósságválság, európai adósságválság negatív, még negatívabb következményeinek elhárítása érdekében, illetve a nemzetközi környezet kiszámíthatóságának biztosítása érdekében ez volt a fő gazdasági prioritás, mint ahogy a mai napig is a tervezett hiánycél tartása az elsődleges gazdasági prioritása az új kormánynak. Tehát a 3,8 százalékos hiánycél tartása nem tűnt biztosíthatónak, már a kormányváltás előtti nemzetközi és hazai jelzések hatására sem. Tehát az új kormány júniusban beavatkozott a folyamatokba, és megállapítható, hogy enélkül a tervezett 3,8 százalék helyett akár a GDP 7 százalékát meghaladó hiány is előállhatott volna.
Mint említettem, az Európai Unióban kibontakozó adósságválság elkerülése érdekében is ezeket a lépéseket meg kellett tenni. Ezen intézkedések mintegy 600 milliárd forinttal javították az államháztartás egyenlegét, gondolok itt az első és a második gazdasági akcióterv lépéseire.
A települési és a megyei önkormányzatok pénzforgalmi hiánya a tervezett 190 milliárd forint helyett 232 milliárd forintra teljesült, főként a bevételi oldalon jelentkezett a hiány. Meg kell említeni, hogy elsősorban az iparűzési adó, de a gépjármű- és illetékbevételek is elmaradtak a várttól, illetve a tervezettől. Emellett meg kell említeni ugyancsak, hogy az EU-s támogatások kifizetésének gyorsulása, ami egyrészről persze üdvözlendő folyamat, hiszen fejlesztési célok valósultak meg, tehát ennek a folyamatnak az eredményeképpen is a felhalmozási kiadások jelentősen nőttek a megyei, illetve a települési önkormányzatoknál.
Végül is az államháztartás 2010. évi pénzforgalmi hiánya 1121,5 milliárd forint lett, amely a GDP mintegy 4,2 százaléka. A kormányzati intézkedések nélkül az eredetileg tervezett, ráadásul az eredetileg tervezett mínusz 0,9 százalékos gazdasági visszaesés helyett megvalósított 1,2 százalékos növekedés ellenére is a GDP 6 százalékát is meghaladta volna, az eredeti makropályát, mármint a mínusz 0,9 százalékos növekedést feltételezve a 7 százalékot is elérhette volna a hiány, illetve meghaladhatta volna az elmúlt évi hiány.
Az elmúlt év első felében kibontakozó folyamatokból következően a túllépés éves mértéke mintegy 250-280 milliárd forintra volt tehető. Felsorolásszerűen néhány tétel ennek okairól:
Az előrehozott osztalékbefizetések az állami vállalatoknál, amelyek a 2009-es hiány mesterséges csökkentése érdekében történtek mintegy 33,5 milliárd forint értékben. Az Alkotmánybíróság adóbevételt érintő döntése, amely a családi pótlék esetében született, mintegy 35 milliárd forint értékben. Az adóbevételek túlbecslése, ami a 2010. évi bevételek elmaradását eredményezte, mintegy 120 milliárd forint értékben. Az Európai Unió Bíróságának döntése szerinti áfakiadás áttolása a 2010. évre, amely mintegy 19 milliárd forintos tételt jelentett. Számos kiadást az előző kormány nem tervezett be az előző évi költségvetésbe, mintegy 50 milliárd forint értékben, valamint az Egészségbiztosítási Alap bevételeinek túlbecslése, mármint a már szinte szokásos túlbecslése mintegy 29 milliárd forintos tételt jelentett.
Néhány jellemző tétel: a Külügyminisztérium fejezetében nem tervezték be a nemzetközi tagdíj-befizetési kötelezettségeinket 5,5 milliárd forint értékben, valamint a magyar EU-elnökség kiadásai sem szerepeltek az előző évi költségvetésben 2,5 milliárd forint értékben, az afganisztáni jelenlétünk bővítése 1 milliárd forintot jelentett, valamint egy nem elhanyagolható tétel, az egyházak tulajdoni helyzetének rendezése, amivel az előző kormány nem számolt - mármint a kárpótlási törvényből felmerülő kötelezettségre gondolok -, ez a 2010-2011-es évre mintegy 4 milliárd forintot jelentett. Végül, de nem utolsósorban egy már-már szokásosnak tekinthető csontváz, a MÁV Zrt.-nél 33 milliárd többletkötelezettség jelentkezett, természetesen, sajnos, idézőjelben, ezt kell mondanom, az előző évben is.
Azt kell mondjam, hogy a kormány a súlyos kockázatok kezelésére készítette el 2010 júniusában a 29 pontból álló első akciótervét. Azonban a későbbi hónapokban is kiderült, hogy az adóbevételek alacsonyabb szinten teljesültek, mint a tervezett, a várható hiány az adóbevételeknél 130-140 milliárd forinttal nőtt.
Néhány területen pedig - ezt is meg kell említeni - kiadási többletek keletkeztek, nem várt kiadási többletek keletkeztek, ár- és belvízi károk Borsod megyében, közrend és közbiztonság területén felmerült többletigények, egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezése, ami valóban a rendszert az alapvető működési szintet megtartva tudta biztosítani, és a vörösiszap-katasztrófa kezelése, amely a közvélemény előtt talán leginkább tapintható új kiadási előirányzatként jelentkezett.
Itt kell szólnom arról is, hogy a kormány, az új kormány az állam számára előnytelen, úgynevezett PPP-szerződések, megállapodások megszüntetését tervezi, ennek eredményeként a költségvetés hosszú távú tervei szerint mintegy 400 milliárd forinttal csökkennek a hosszú távú kiadások.
Nagyon fontos megállapításokat kell itt tennünk. Volt-e igény valójában azokra a fejlesztésekre, amelyek a PPP-konstrukcióban megjelentek? Sajnos azt tapasztaljuk, hogy sok esetben úgynevezett könnyű pénzként tekintettek erre a forrásra önkormányzati szervezetek akár vagy állami szervezetek, felsőoktatási intézmények, talált pénzként tekintettek erre a forrásra, és sajnos túlméretezett és nem a valós igényeket tükröző beruházásokat indukált ez a fajta konstrukció, és olyan fejlesztésekbe vágtak ezek a szervezetek, amelyek talán, ha másképp tekintenek erre a forrásra, körültekintőbb gazdálkodásra és beruházásra ösztönözték volna őket.
(12.50)
Valóban olyan mértékben kellett-e ezeket a fejlesztéseket megtenni? Minden kockázatot az állam vállal ezekben a szerződésekben, valamint azt is meg kell állapítanunk, hogy nem érvényesült a szerződésekben, a megállapodásokban a transzparencia, a monitoring és az ellenőrzés.
A hiány kezelése érdekében tett intézkedésekről részletesebben még néhány szót, ha megengednek. 2010 júniusában az első 29 pontos akciótervről: ennek az akciótervnek a legjelentősebb eleme az úgynevezett bankadó, vagyis a pénzügyi szervezetek részére kivetett különadó 187 milliárd forinttal tervezett bevételtöbbletet jelentett volna, ez 182 milliárd forintra teljesült is. Ennek az akciótervnek a részeként 120 milliárd forintos kiadáscsökkentésről döntött a kormány, ennek keretében az állami vagyongazdálkodási fejezet kiadási előirányzatainál megtakarításmaradványok felhasználásának megtiltása, beszerzési tilalom előírása, jutalomkifizetések felfüggesztése, a kormány irányítása alá tartozó fejezetek még rendelkezésre álló fejezeti kezelésű előirányzatai és dologi kiadásai egy részének zárolása mintegy 40 milliárd forint értékben.
Év végén a kormány a fejezetek fejezeti kezelésű előirányzatait és az intézmények dologi kiadásait - ezt meg kell említenünk - zárolás helyett csökkentette, és így a zárolásokat csökkentésre változtatta. Ugyanakkor viszont meg kell állapítanunk, hogy végül is az ebből származó megtakarítás összege majd’ 48 milliárd forintot tett ki, tehát jelentősen hozzájárult az elmúlt évi hiánycél tartásához.
Amint már említettem, a legjelentősebb cezúra és mérföldkő az új kormány hivatalba lépését követően az első akcióterv, de figyelve a pénzügyi folyamatokat, az elmúlt évben a külső körülmények változását is, amelyek az Európai Unióban a régi uniós tagállamoknál történtek, szükségessé vált 2011. október elején a második akcióterv meghirdetése, megvalósítása, amelynek egy része a felmerült finanszírozási igényeket rendezte, tehát nem újabb bevételi előirányzatokat jelentett; gondolok az általános tartalék növelésére, az egészségügyi szolgáltatók adósságának rendezésére, valamint az egyedi támogatásokról szóló kormányrendelet módosításával a már felmerült finanszírozási igényeknek a lekövetésére. Ugyanakkor viszont a második akcióterv is rendelkezett olyan intézkedésekről, amelyek újabb bevételeket jelentettek a költségvetésnek, s ilyen módon hozzájárultak a legfontosabb prioritás, a 3,8 százalékos hiánycél tartásához.
Összességében meg kell állapítani, hogy habár a 3,8 százalékos hiánycél sajnos elsősorban az önkormányzatok hiánycéljának nem teljesülése miatt... Persze itt meg kell említeni, hogy az önkormányzatok olyan adóssághegyet halmoztak fel, elsősorban nem önerőből vagy önhibából, hanem a kormányzati megvonások következtében; hogy a saját példánkat mondjam: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat esetében 4 év alatt mintegy 5 milliárdos forráskiesést jelentettek ezek a kormányzati intézkedések, amelyek következtében az önkormányzati alrendszerben, az államháztartás önkormányzati alrendszerében a folyamatok kezelhetetlenné, illetve átláthatatlanná váltak, ezt meg kell állapítanunk. Ennek érdekében egyébként nagy jelentőségű változások várhatók az év végén, hogy ezeket a folyamatosan felmerülő önkormányzati hiányokat, az önhikis és egyéb finanszírozási nehézségeket hogyan lehet kivezetni a rendszerből, és teljesen más megoldásokat alkalmazni ebben a vonatkozásban. Tehát a 4,2 százalékos hiány, ami végül is megvalósult az elmúlt évben, ezeknek a körülményeknek a figyelembevételével, a nem tervezhető önkormányzati hiánycéllal, a közben felmerült adósságválsággal, a nem kellően körültekintett - ha lehet így mondani - kormányzati intézkedésekkel, mármint az előző kormányzat intézkedéseivel, amelyek vagy tudatlanságból, vagy szándékos félretervezésből, vagy súlyosabb kijelentéseket is nyugodtan lehet tenni, a valóság eltagadásából álltak elő, ilyen értelemben a 4,2 százalékos hiánycél igenis jól teljesített költségvetést jelent az előző évben, és azokat az alapvető célkitűzéseket, amelyeket a kormány megfogalmazott, nem érintik.
Végezetül engedjenek meg néhány megjegyzést a vezérszónoki körben eddig már felmerültekre reflektálva. Többen szóvá tették, a kisebbségi vélemény előadója is szóvá tette, hogy nem elég részletes ez a törvényjavaslat, illetve az Állami Számvevőszék jelentése sem tárgyalja eléggé részletesen a törvényjavaslatot, vagy nem tér ki a problémákra. Erről nekem a teli pohár és a félig teli pohár hasonlata jut eszembe, tehát attól függ, hogy honnan nézzük. Természetesen nem lehet olyan zárszámadási törvény, amely minden igényt kielégít, és nem lehetne még részletesebb és a folyamatokat még jobban nyomon követő. Ebben természetesen akár jogos lehet a kritika, hiszen a következő évi zárszámadási törvénynek még pontosabbnak kell lennie, még pontosabban kell követnie a folyamatokat. Az ÁSZ-jelentés is kitér az összehasonlíthatóságra, az egyes fejezetek kiadási-bevételi előirányzatainak több éven keresztüli összehasonlíthatóságára. Ez a kritika természetesen jogos lehet, és újabb ösztönzést adhat mind a kormányzati szerveknek, mind az Állami Számvevőszéknek ilyetén munkája fejlesztésére.
Ugyanakkor viszont megállapítható, abból a tényből, hogy az ÁSZ-jelentésből világosan kiolvasható, a záradékkal ellátott jelentések száma csökkent az elmúlt évben, hogy a folyamatok pozitív irányba indultak el. Ez természetesen újabb jólteljesítésre kell hogy ösztönözze mind az államot, mind a kormányzati szerveket, mind pedig az Állami Számvevőszéket. Megállapítható ezzel összefüggésben végső soron az, hogy a zárszámadási törvényjavaslat tartalmazza a törvényben előírt kötelezettségeket, a különböző alrendszerek működését, a különböző EU-s kötelezettségek teljesítését.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Megállapítható összegzésképpen, hogy a 2010 júniusában bejelentett első akcióterv egy valóságos cezúrát jelentett a gazdaságpolitikában és a gazdaságpolitikai folyamatokban, ami egyébként ebben az évben is követhető és konzekvens kormányzati magatartást jelent. A költségvetési politika nem dugja homokba a fejét, és várja, hogy majd történjen a világban valamilyen kedvező folyamat, hanem aktívan reagál a költségvetési folyamatokra, és ha úgy, mint az elmúlt évben - utalhatok rá -, akár ebben az évben is változást kell eszközölni a költségvetésben, akkor azt megteszi, elsősorban azért, hogy kiszámítható és biztonságos környezetet jelentsen a nemzetközi környezet számára a hazai költségvetési politika és a hazai gazdaság, és azért, hogy ennek következtében kiszámítható, tervezhető költségvetési folyamatok között teljen el mindannyiunk élete, a költségvetés által szabályozott társadalmi rendszer élete.
Ennek tekintetében a KDNP nevében támogatom a zárszámadási törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(13.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem