MÁGORI JÓZSEFNÉ

Teljes szövegű keresés

MÁGORI JÓZSEFNÉ
MÁGORI JÓZSEFNÉ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Én készültem egy irománnyal, de Göndör István képviselőtársam néhány reflexiójára szeretnék azért reagálni.
Kikérte a szocialista kormányzat nevében a Fidesz-kormány által talált 7 százalékos lyuk kérdését, a 700 milliárd forintot. Azt mondta, hogy nem valósult meg a tervezésük. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Tehát akkor 7 százalékos tervezési hibával készítették el a költségvetést ezek szerint. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem igaz!) Én meg azt mondom, hogy ezek a Bajnai-kormány elhelyezett aknái voltak, mert várták, hogyan lehet ebből kikecmeregni valahogy állami, pénzügyi szinten. (Gőgös Zoltán közbeszól.)
(16.40)
Azt is mondja Göndör úr, hogy a kapkodás jeleit látta. Úgy látszik, hogy az első akciótervet és a második akciótervet nevezi ő kapkodásnak. (Szűcs Erika: Az elsőt biztosan nem! Az a dicsőségjelentés!) Én pedig azt mondom, hogy ez egy kényszerű lépéssorozat volt ahhoz, hogy az önök 7 százalékos tervezési hibáját valahogy korrigálni tudjuk.
Én inkább azt mondom, hogy a kormányzat nagyon jól lépett. Nem azt választotta, hogy megszorítja az embereket, és újabb valamilyen sarcokat vet ki, hanem megkereste azokat az ágazatokat (Gőgös Zoltán: Semmi ilyen nincs!), amelyek a legkevésbé sínylették meg a gazdasági válságot. Ezek voltak a bankok és a multik, és kivetett - köznéven - bankadót és multiadót. Ez volt önök szerint a kapkodás. A bankok és a multik dolgoznak olyan nyereséggel, hogy nyugodtan és könnyen ki tudták fizetni. Mivel én a gazdasági életből jövök, nem pedig valamiféle hivatalból, nagyon jól tudom, hogy milyen árrésekkel és hogyan dolgoznak, és abba bőven belefért az, amit rájuk róttak. (Gőgös Zoltán: Mégsem rakták bele!)
A nyugdíjról meg még valamit, a magánnyugdíjpénztárról. Uram, nekem egy kollégám 2 millió 800 ezer forintot fizetett be ’98-tól a magánnyugdíjpénztárba, mert akkor volt kezdő munkavállaló, és kötelező volt neki. Mit gondol, mennyi hozadéka volt a 13 évi fizetésnek? Elmondom: 172 ezer forint. Mondja már meg nekem valaki azt, hogy ez milyen nyugdíj-kiegészítésre jogosít, vagy milyen nyugdíj születik ebből majd 20 év múlva, mert körülbelül most éppen 40 éves. Itt súlyos félreértések vannak, amit ez a kormány próbál rendbe rakni. Úgyhogy józanságra intek itt mindenkit, és azt kérem, hogy ezeket az Európában egyébként szokatlan módszereket ismerjék el úgy, mint Európa más tagállamaiban is elismerték és bevezették, és örüljünk annak, hogy egy ilyen zárszámadási törvény van elénk bocsátva, és azt szavazzuk meg. Szavazzuk meg azért, mert a morális és pénzügyi válságnak ez az első állomása, amit próbál megoldani a kormány a 2010. évi zárszámadási év kapcsán.
Azt mondja Göndör úr, hogy majd nagyon kíváncsi lesz 2012-ben, amikor a zárszámadást tárgyaljuk, a 2011. évi tekintetében, hogy akkor ki, mit és kire kell, mert abban már nem érintett a szocialista kormány. Én üzenem, hogy az önök nyolc éve mindenben érinti még az idei évet is meg a jövő évet is, és sajnos még akár másik öt évet is. Úgyhogy nem kényszerűségből mutogatunk visszafelé, hanem az önök nyolc éve meghatározza nem a gyerekeim, hanem az unokáim életét is. Ettől nem kellene olyan büszkének lenni, mert ez nem valami fényes jövő.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem