VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadási törvény tárgyalása minden évben lehetőséget ad az Országgyűlésnek arra, hogy végigtekintsen az elmúlt év teljesülésén, átnézze a gazdaság sarokszámait, átnézze azt, hogy mi az, ami teljesült, mi az, ami nem, és ezekből a tendenciákból azután akár messze ható következtetések levonására is lehetőségünk van.
A kormány megtette azt, hogy értékelte az elmúlt kormány néhány első hónapos tevékenységét az elmúlt év során, és a saját kormányzati intézkedéseit is megjelenítette a zárszámadási törvényben, az ehhez kapcsolódó indokolásokban. Érdekes tanulságai vannak ennek. Ha megengedik, elsősorban funkcionálisan mennék végig gondolatébresztőül, megragadva egy-két dolgot, amely rávilágít a jelenlegi társadalmi és gazdasági folyamatokra.
Idézem a törvényjavaslatot: “A megnövekedett államadósság, az expanzív és megszorító költségvetési periódusok hatására romló versenyképesség és a háztartások magas devizaadóssága sérülékennyé tette a gazdaságot a világgazdasági válság hatásaival szemben, ezáltal a belső kereslet élénkülésének gátjává vált.” Azt gondolom, ezzel a mondattal ebben a Házban mindannyian egyet tudunk érteni, még a szocialisták is, akik érthető módon a saját első négy hónapjukat 2010-ből a maguk módján megpróbálják megvédeni, tehát ezzel egyet tudunk érteni.
Az a kérdés, képviselőtársaim, hogy történt-e 2010-ben, történt-e idén valamilyen kormányzati intézkedés, valamilyen egyéb hatósági intézkedés arra, hogy ezeken a folyamatokon a magyar állam úrrá legyen. Mire is gondolok elsősorban? Először is: az expanzív és megszorító költségvetési periódusok, magyarul, az a húzd meg, ereszd meg, ahogyan hétköznapi nyelven szokták hívni ezt a kormányzati gondolkodásmódot. A választási ciklusok idején akkor kieresztik egy kicsit a költségvetést, elfut a hiány, utána behúzzák a kéziféket, holott mindannyian tudjuk, hogy a gazdaság növekedési feltételeit az szolgálná leginkább, ha egy megfelelő, egyenletes ütemre sikerülne ráállítani a gazdaságot, nem egy húzd meg, ereszd meg politika valósulna meg, hiszen ez a gazdaság növekedési esélyeit, a megrendelésállományok alakulását határozottan károsan érinti, és nem lehet rá gazdasági potenciált alapozni, legalábbis olyan mértékben nem, mint ahogyan az egyenletes növekedésre egyébként lehetne.
A kérdés az, amire itt utalt is a törvényi szöveg: a devizaadósság sérülékennyé tette a gazdaságot, ezzel szemben milyen eszközöket alkalmazott az új kormány? Milyen eszközöket alkalmaztak a magyar hatóságok? Ez különösen aktuális téma, hiszen most kísérli meg a kormány, hogy ezt a rendkívül komoly problémahalmazt, ami a hazai keresletélénkítés szempontjából is különös jelentőséggel bír, valamilyen módon orvosolja. Meg kell kérdeznünk, hogy a kockázati kitettség mérséklésére milyen kormányzati intézkedések történtek. Itt van most jelenleg ez a bizonyos forintosítás. Ez felfogható egy intézkedésnek, kérdés, hogy miért került rá sor. Teljesen nyilvánvaló a válasz: azért, mert a Jobbik belekényszerítette a kormányt abba, hogy az eddigi passzivitásán túllépjen, sikeres volt az aláírásgyűjtő kampányunk elindítása, lépéskényszerbe került a kormány, kétharmad ide, kétharmad oda.
Fontos megnéznünk azt, hogy milyen monetáris eszközöket próbált meg a kormány, illetve a kormányerők által a Monetáris Tanácsba delegált tagok összessége ezen a téren alkalmazni.
(17.30)
Vajon próbálta-e a kockázati kitettséget a devizahiteleknél oly módon mérsékelni, hogy azt a bizonyos 35 milliárd eurós devizatartalékot, amivel a jegybank - bocsánat: a Nemzeti Bankunk - rendelkezik, azt megpróbálta-e olyan szerkezetben átformálni, hogy ebben magasabb legyen a svájcifrank-hitelek aránya, hiszen maga a lakosság, az önkormányzati szféra, a vállalati szféra egyaránt ebben adósodott el. Átnéztük a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a részletes adatait, s abból ez teljesen egyértelműen kiderül. Ezen a téren gyakorlatilag az égvilágon semmi nem történt. Szeretném megkérdezni, hogy miért. Van önöknek kétharmaduk, tudnak egy új jegybanktörvényt alkotni, minden lehetőség megvolna arra, tekintettel arra is, hogy a kormányerők delegálják most már a monetáris tanács tagjainak a többségét, hogy ezen a területen a kormány kikényszerítse a változásokat, akár törvényi erővel is. Ezen a területen nem történt semmi, a probléma egyre nagyobb, ami nemcsak a lakosságot szorongatja, hanem a vállalati és az önkormányzati szektort is.
Meg kell hogy kérdezzük, miután tavaly már tárgyaltunk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvényről, aztán megtörtént ennek a módosítása, hogy azok a prudenciális eszközök vajon elegendőek-e, amit a devizaválság legyőzésében a PSZÁF alkalmazott. Vajon elég volt-e az, hogy úgymond megdobjuk rendeletalkotási joggal ezt a szervezetet, és rábízzuk a feladat megoldását? Én azt látom, hogy nem volt elég. Amikor az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságába elment Szász Károly, a Fidesz első PSZÁF-elnöke - aztán újólag, a második Orbán-kormány idején is ő lett a PSZÁF-elnök -, gyakorlatilag nyíltan és leplezetlenül a pénzügyi szféra oldalára állt, elmondta, hogy ezek a szerződések jogi szempontból kikezdhetetlenek, ehhez ne is próbáljon senki nyúlni, és a PSZÁF részéről gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt annak érdekében, hogy ez a probléma megoldódjon.
Elégedettek lehetünk-e azzal, hogy elmaradt a cselekvés? Teljesen nyilvánvalóan nem. Én bizony hibául rovom fel mind a kormánynak, mind a Magyar Nemzeti Banknak, mind pedig a PSZÁF-nek azt, hogy ezeken a területeken érdemi intézkedés ennek érdekében nem történt. Az kevés, hogy a zárszámadási törvényben leszögezzük azt, amit mindannyian tudunk és látunk. Én arra lettem volna kíváncsi, hogy történt-e valamilyen érdemi intézkedés ennek a megoldására. Sajnos nem.
3,8 százalék helyett 7 százalékos hiányt jövendölt a törvényjavaslat, ennyire teljesült volna a hiány. Láttuk azt, hogy a kormány milyen hiánycsökkentő lépéseket alkalmazott annak érdekében, hogy ne szálljon el a költségvetési hiány. De képviselőtársaim, fel kell tennünk a kérdést, hogy mi is történt közvetlenül a kormányváltás után, mikor kezdett ráébredni arra a kormány, hogy nem hagyhatja 7 százalékig elszállni az államháztartási hiányt. Ez a kérdés, ugyanis a kormány hónapokon keresztül tétlenkedett. Matolcsy György és Orbán Viktor első brüsszeli útjáig tartott a látványos eszközökkel vívott nemzeti szabadságharc - vagy ahogy mostanában mondják, a pénzügyi szabadságharc -, és ott aztán kiderült, hogy azok a várakozások, amelyeket a kormány táplál, teljesen irreálisak; az Európai Unióból a magyar tárgyaló delegációt gyakorlatilag hazazavarták azzal, hogy 3,8 százalék a hiánycél, és pont. Nem 7, mint ahogy a kormány elképzelte. Volt egy hat éve tartó túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen, nyilvánvaló volt, hogy ezt nem lehet tovább húzni, ezt mindenki tudta. Azonban annyira irreális volt a magyar gazdaságpolitika, hogy gyakorlatilag - elnézést a kifejezésért - a hülyeségbe belelovalták egymást az állami vezetők, amikor komolyan gondolták azt, hogy miközben dél-európai államok recsegnek-ropognak, államcsőd közeli helyzet alakult ki, ahogy az újságok írták, akkoriban még azt a szót sem merték kiejteni egymás között a brókerek, hogy “görögsaláta”, aközben Szijjártó Péter és Kósa Lajos ismert forintdöntő nyilatkozatokat tett. Komolyan gondolták-e, hogy ebben a helyzetben az Európai Unió engedni fogja, hogy mi 3,8 százalék helyett 7 százalékos hiányt hozzunk össze? Ez annyira irreális volt, hogy egyszerűen elképesztő! Hiába hívtuk fel a figyelmet arra, hogy nem fog belemenni az Európai Unió ebbe a megoldásba, az egyik fülükön be, a másikon pedig kimentek ezek a szavak. Egész egyszerűen nem foglalkoztak vele.
Ennek az irreális gazdaságpolitikának, ennek a felfogásnak, ennek a rossz helyzetértékelésnek volt a következménye az, hogy több hónapos tétlenség övezte a kormány első hónapjainak a működését, egész egyszerűen semmit nem tettek azért, hogy stabilizálják a költségvetés helyzetét. Aztán amikor észbe kaptak - mert észbe kellett kapni, hiszen az Európai Unió egyértelműen megmondta, hogy milyen hiánycélt vár el Magyarországtól -, azután történtek kapkodó, sebtében hozott, rögtönzött intézkedések. Megjegyzem egyébként, hogy az egész szakma, bármelyiket nézzük, az elmúlt évben azon röhögött, hogy milyen törvényeket nyújt be a kormányoldal, összevissza csapkodták az országgyűlési képviselők javadalmazását a távközlésről szóló törvényhez, meg hasonló dolgok. Tehát össze nem illő dolgokat mixeltek össze, attól függően folyt a törvényalkotás, hogy éppen kinek mi jutott eszébe.
Fontosnak tartom azt is elmondani - a törvényjavaslat szövege is utal erre -, hogy 0,9 százalékos GDP-csökkenést jövendölt korábban a költségvetés, és ehelyett lett 1,2 százalékos növekedés. A kormányoldal ezt a növekedést rendszeresen ki szokta sajátítani saját magának, mintha a kormányváltást követően a kormány intézkedéseinek következtében lett volna ez a fordulat. De nem emiatt volt, képviselőtársaim, hiszen ezek az intézkedések - ha például Orbán Viktor 29 pontos akciótervére gondolunk - hatályba sem léptek, ezeknek tehát tényleges gazdasági, költségvetési hatásuk nem is lehetett. Ez egész egyszerűen azért volt, mert elindult némi konjunktúra, bár most úgy néz ki, hogy W-alakú lesz a válság, ahogy mondani szokás. Pozitív irányban indultak el a nemzetközi gazdasági folyamatok, elindultak az exportpiacaink, ezek egy kicsit meghúzták a magyar gazdaságot, és ilyen módon lett egy forduló. Túlságosan nagy forduló nem, ezt az idei GDP-adatokból láthatjuk, hiszen ezek azt tükrözik, hogy a magyar gazdaság a naptárhatástól megtisztított adatok szerint gyakorlatilag lényegesen alacsonyabb ütemben nő, mint Európa átlaga. Az Európai Unió 27 tagállamának növekedése az Eustat augusztus 16-án kibocsátott gyorsjelentése szerint 2011 első félévében másfélszerese volt, mint a magyar. Tényleges trendforduló tehát nem következett be, a magyar gazdaság továbbra is leszakadó pályára került.
Megjegyzi a törvényjavaslat, hogy a Bajnai Gordonék által készített költségvetés hamis adatokat tartalmaz. Azt gondolom, itt azért valamit tisztázni kellene: mit értünk hamis adatokon? Azt, hogy tudatosan meghamisították ezeket az adatokat, vagy egész egyszerűen csak nem tükrözték a valóságot, mert elszaladtak a folyamatok, és túlnőtt a kormány előzetes, írásba öntött elképzelésein a gazdasági folyamatok összessége? Ezt azért lenne fontos tisztázni, mert ha a kormány komolyan gondolja, hogy hamis adatok voltak, ha mérleghamisítás történt, ha úgy tetszik, mint ahogy vállalkozások életében is, nos, ezt azzal szokták a hatóságok díjazni, hogy a vállalkozó ellen indítanak egy büntetőeljárást, aztán történik az ügyben valami. Ha úgy gondolják, hogy ez történt, és ezt értik hamis adatokon, és nemcsak egy olcsó populista húzás az egész, akkor tessék büntetőeljárást indítani! Ha meg nem ezt gondolják, akkor meg ki kell fejteni, hogy pontosan mit értünk hamis adaton, mert ha megváltoztak a gazdasági folyamatok, és nem teljesülnek a költségvetés számai, akkor hasonló alapon gyakorlatilag az eddigi összes kormányt hamisítással lehet megvádolni. Ezek meglehetősen súlyos szavak, amelyek mögé teljesen egyértelmű tartalmat kellene társítani, és nem lenne szabad így a levegőben lógni ezeknek a dolgoknak.
Fontosnak tartom elmondani azt, amit a törvényjavaslat is megemlít, hogy az úgynevezett vonal alatti tételek, amiket más néven kvázi fiskális gazdasági szervezeteknek is hívhatunk, mint a MÁV, a BKV s a többi, nos, ezeknek a cégeknek az adósságállománya meglehetősen nagy volt, megterhelte az új kormányt, és ezt panaszként elmondja a kormány. Ezzel csak az a probléma, hogy eddig az összes kormány elmondta ezt panaszként, és megjegyzem, teljesen jogosan, hiszen az a ciklikusan megugró hiány, ami ezeknek a vállalatoknak a gazdasági teljesítményeit jellemezte, az eddigi összes kormányzati ciklusban megfigyelhető volt. Kérdés, elég-e az, hogy mindig panaszkodunk az előző kormányokra, vagy pedig szeretnénk ezen változtatni. Szeretnénk-e megoldani azt, hogy az állóeszközök értéke legalább egy fejlődő pályát mutasson, ugyanis ezeknél a vállalatoknál a versenyképtelenség nem kis részben annak köszönhető, hogy az eszközpark megújítását minden kormány igyekszik áttolni a következő kormányra, ennek következtében, mivel ő kivonja a pénzt ebből az ágazatból, nem tesz bele semmit, egyre korszerűtlenebb a technika, egyre versenyképtelenebbek ezek az ágazatok, ennek pedig a magyar nemzetgazdaság egésze issza meg a levét. Kérdés, hogy történt-e ez ügyben valami. Az égvilágon semmi nem történt! Van egy központosított elképzelés arról, hogy a tömegközlekedési vállalatoknak hogyan kell működniük, de hogy erre pénzügyi garanciákat nyújtana a kormány, ami ciklusokon átívelő módon biztosítaná azt, hogy ezeknél a szervezeteknél hasonló anyagi leszakadás ne következzen be, erre vonatkozóan egyelőre az égvilágon semmi nem történt.
Köszönöm szépen, elnök úr, a későbbiek folyamán majd folytatom. (Taps a Jobbik soraiban.)
(17.40)
