WARVASOVSZKY TIHAMÉR

Teljes szövegű keresés

WARVASOVSZKY TIHAMÉR
WARVASOVSZKY TIHAMÉR, az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Röviden, nem belemenve a részletekbe, és minden képviselőnek választ adva, szeretnék egy-két dolgot kihangsúlyozni, ami, azt hiszem, hogy egyértelmű és világos.
Az Állami Számvevőszék az elmúlt években is a törvényeknek megfelelően végezte a munkáját, teszi ezt most is, és tenni fogja a jövőben is.
Azt pedig külön szeretném megköszönni az országgyűlési képviselőknek, hogy ehhez a munkához megalkották azt a sarkalatos törvényt, amely megfelelő kereteket biztosít a jövőben az Állami Számvevőszék munkájához.
Egy-két hozzászólás kapcsán, nem véletlenül, azért szeretném megemlíteni, hogy a mai napon az Állami Számvevőszék a 2010. évi költségvetési végrehajtásról mondott véleményt, nem pedig a 2010. évi költségvetésről. A 2010. évi költségvetési javaslatot véleményeztük, annak a végrehajtásának a törvényességét és megbízhatóságát.
Egyébként a 2010. évi költségvetés véleményezésénél 2009-ben többek között több kockázatra felhívta az Állami Számvevőszék az akkori költségvetés beterjesztőinek a figyelmét, például a makrogazdasági folyamatok kockázatára, illetve három adónemnél az adóbevételek tervezésének túlzott mértékére, és az ebből adódó kockázatokra a bevételek területén.
Minden évben a zárszámadás ellenőrzésénél készült jelentéseknél az Állami Számvevőszék tesz javaslatokat. Más kérdés, hogy az előző kormányok ezen javaslatokat mennyire vették komolyan, és mennyire próbálták beépíteni a törvényalkotásba. A 2010. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzésénél is tettünk javaslatokat, az Állami Számvevőszék. Úgy, ahogy több képviselő megfogalmazta, feltártuk a negatívumokat is, de megmutattuk azokat is, amelyek pozitív változások a beszámoló kapcsán. Javaslatainkkal segíteni kívánjuk a zárszámadás átláthatóságát, az évek közötti összehasonlíthatóságot, az állandóságot, ezzel segítve az Országgyűlés munkáját.
Én köszönöm, hogy a kormány képviselői, illetve nagyon sok országgyűlési képviselő is a mai nap felvetette, hogy ez egy nagyon fontos javaslat, és én bízom benne, hogy a jövőben erre törvény is fog születni, hogy egyértelmű legyen a zárszámadás, úgy, ahogy az alaptörvény ezt tartalmazza is.
Az Állami Számvevőszék, ahogy délelőtt Domokos László elnök úr is megfogalmazta, pozitív eredménynek tartja, hogy a költségvetés kézbe lett véve, és nem szállt el a költségvetés, annak ellenére, hogy már 2010 márciusában a hiány a tervezett érték több mint 71 százaléka volt.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Én szeretném megköszönni a képviselők véleményét, hozzászólását, javaslatait. Természetesen ezen javaslatokat, észrevételeket elemezni fogjuk, és a jövőben a munkánk során hasznosítjuk.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)
(18.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem