DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közszolgálati személyügyi stratégia fontos eleme a létszámtervezésen alapuló, a hivatásrend szakmai követelményeihez igazodó felsőfokú utánpótlásképzés. A magyar felsőoktatási rendszer részeként a 2011. évi XXXVI. törvénnyel létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetem célja a közigazgatás tisztviselői, hon- és rendvédelmi szervek tiszti utánpótlásának biztosítása, valamint az egységesülő közszolgálati életpályák közötti átjárhatóság megteremtése.
Az egyetem fenntartói jogait az alapításról szóló törvény a közigazgatásért, rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek fenntartói testületének kezébe adta. A törvényjavaslat célja, hogy a közigazgatási, a rendészeti, a katonai és a nemzetbiztonsági felsőoktatás a közszolgálati életpályák valós igényeinek megfelelően a közszolgálat ágazatirányítóinak szoros szakmai felügyelete mellett működjön. Ehhez a törvényjavaslat megteremti a közigazgatási, rendészeti és a katonai felsőoktatás világos jogi kereteit. A szakminiszterek meghatározzák a felügyelt hivatásterület humánpolitikája által indokolt képzési létszámot, kontrollálják a képzések szakmai követelményeit és a minőséget. A felsőoktatásnak ez a területe a közszolgálattal mint egyfajta megrendelői oldallal szorosabb kapcsolatba kerül, miáltal a felsőoktatási közpénzekkel és a szellemi erőforrásokkal való gazdálkodás is hatékonyabbá válik.
A törvényjavaslat célja az is, hogy az egyetemnek és a fenntartók közötti kapcsolatnak más állami egyetemekhez képest viszonyított sajátosságaira speciális rendelkezéseket alkosson. A fenntartók felügyeleti jogosítványait indokolja, hogy az egyetem oktatási és kutatási tevékenységében aktívan és közvetlenül kell érvényesíteni a tisztviselői és a tiszti életpálya képzési és humánpolitikai követelményeit. Az egyetem sajátossága, hogy a rendvédelmi és honvédelmi szolgálatok feladatait is kiszolgálja, a tisztviselőjelöltek képzésével pedig bekapcsolódik a közigazgatási feladatellátás személyi centrumába.
A fenntartók jogosítványainak korlátja az egyetem önállósága a kutatás és tanítás tartalmának és módszerének meghatározásában. Ebben él tehát az egyetemi autonómia. Az egyetem legfőbb döntéshozó szerve a szenátus, egyes döntéseit a fenntartói testület felügyeli az alapító okirattal és az ágazati humánpolitikai igényekkel való összhang, az egységesség, a teljesség, a törvényesség és a hatékonyságnak való megfelelőség szempontjából.
A törvényjavaslat célja az is, hogy a jogelőd felsőoktatási intézményekre vonatkozó speciális ágazati képzési szabályozásokat egységesítse. A foglalkoztatási jogviszonyok tekintetében ugyanakkor megmarad a civil közalkalmazotti és a hivatásos foglalkoztatási szolgálati jogviszony együttes jelenléte az egyetem állományában. Az oktatókkal és kutatókkal szembeni sajátos hivatásetikai követelmény, hogy a munkahelyen pártpolitikától mentes magatartást kötelesek tanúsítani.
A hallgatókra vonatkozó speciális követelmények indoka, hogy a hallgatói jogviszonnyal párhuzamos jogviszonyként a hivatásos tisztjelölti kötelmek, a védelmi és rendészeti feladatokban való részvétel kötelezettsége és speciális közigazgatási ösztöndíjszabályok is vonatkoznak rájuk. A közszolgálati pályára való felkészülés és a diplomával járó foglalkoztatási garanciák a hallgatóktól magas szintű szakmai és morális helytállást követelnek meg. A büntetlen előélet a jogviszony feltétele, speciális életkori előírások és etikai követelmények szükségesek, így például a tanulmányi feladatok ellátása során tartózkodni kell a politikai tevékenységtől. A hallgatói érdekképviselet fóruma a szenátus, amelyben a hallgatók képviselete a felsőoktatási törvényben megfelelően biztosított.
Az egyetem gazdálkodására és finanszírozására vonatkozó szabályok meghatározására az államháztartási törvény keretein belül a kormány kap felhatalmazást. Az egyetem egységes KIM-fejezeti költségvetése mellett a három fenntartó kivételesen céltámogatást is biztosíthat. Az egyetem az általános állami vagyongazdálkodási elveknek megfelelően működik, a katonai képzést folytató kar működésének dologi feltételeit azonban a honvédelemért felelős miniszter biztosítja.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat megteremti a kereteit egy olyan felsőfokú szakemberképzésnek, amely a közszolgálat összehangolt életpálya-stratégiáinak részét képező hivatásrendek tervezett utánpótlásképzését, a közszolgálat személyi állományának minőségi fejlesztését szolgálja. Kérem, hogy ennek érdekében a tisztelt Országgyűlés a törvényjavaslatot megtárgyalni és elfogadni szíveskedjék.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem