DR. STÁGEL BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. STÁGEL BENCE
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásom szomorú indokául szolgál, hogy mostanra mintegy százmillió keresztény szenved üldözést vallása miatt a világon, az ellenük irányuló támadások pedig immáron tragikus méreteket öltöttek. Az áldozatok száma 2000-2010 között meghaladta az egymilliót, az utóbbi 10 évben átlagosan 270 keresztény szenvedett vértanúságot minden 24 órában. Megdöbbentő tény az is, hogy tavaly a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek 70 százaléka keresztény volt.
A keresztényellenes megnyilvánulások főként Afrikában, Ázsiában és az arab országokban jellemzőek, ahol a keresztények többnyire kisebbségekben élnek, ám a modernkori keresztényüldözés minden földrészen létezik különböző formában és eltérő eszközökkel. A keresztényellenes atrocitásokban már Európa is érintett. 2010-ben csak Spanyolországban több mint 20 alkalommal rongáltak meg, illetve gyújtottak fel katolikus templomokat baloldali anarchista csoportok, 2011. március 10-én például mintegy 70 diák rontott be az egyik madridi egyetem kápolnájába, és hangszóróba kiabálva szidalmazták az egyházat és tanítását, a pápát és a papokat. Az egyetemi lelkészt, valamint a békésen imádkozó fiatalokat kilökdösték, az oltárt pedig meggyalázták. De emlékezhetünk XVI. Benedek pápának a római La Sapientia egyetemre tervezett látogatására is, ahol beszédében a keresztényeknek a nyugati közéleti vitákból történő kiszorításáról értekezett volna, de a kitűzött látogatásra az oktatók és a diákok elenyésző kisebbségének intoleráns viselkedése miatt nem kerülhetett sor.
A keresztények leginkább azokban az országokban vannak nehéz helyzetben, amelyekben az iszlám az uralkodó vallás, ugyanakkor 77 olyan iszlám, hindu, buddhista többségű ország, illetve kommunista diktatúra van a földön, ahol a keresztények vallásgyakorlását korlátozzák, tiltják, vagy éppen erőszakos támadások érik őket. Ezeknek az államoknak a jelentős része nagymértékű humanitárius segélyben részesül a nemzetközi szervezetektől és a fejlett demokráciákban élő államoktól, holott mindennapos a vallásgyakorlás korlátozása, tiltása, a keresztény templomok felgyújtása, a hitüket megvallók bebörtönzése, elrablása vagy éppen meggyilkolása.
Észak-Koreában Biblia birtoklásáért köztéri akasztás jár, Indiában Orissában hindu szélsőségesek több keresztény falut felgyújtottak, és több mint négyezer embert öltek meg, idén szeptember 4-én pedig maszkos vandálok támadtak és szentségtelenítették meg az indiai Kerala állam egyik katolikus templomát, most júliusban pedig több száz kopt nőt raboltak el és erőszakoltak meg Egyiptomban, de a szomorú események sora még folytatható.
Keresztényüldözés a kereszténység első évszázadai óta létezik, de a gyilkosságok és egyéb megtorlások ilyen mértékű előfordulására még soha nem volt példa a világtörténelemben. Biztató tény, hogy az Európai Parlament nemrégiben nagy többséggel elfogadta a keresztények és a vallásszabadság védelmével kapcsolatban benyújtott indítványt, a határozatot, amelyet az Európai Parlament összes pártja ellátott kézjegyével, amit az Egyiptomban, Irakban és Nigériában történt keresztények elleni támadásokat követően nyújtottak be a parlament elé.
A keresztények ellen most különösen is nagymértékben fellángoló erőszakhoz sajnálatos módon az is hozzájárul, hogy a nyugati világ egyre inkább csak saját gazdasági, kereskedelmi érdekeivel törődik, és az emberi jogok kérdését, ezen belül a vallásszabadságot nem tartja annyira fontosnak. Korábban a Nyugat nagyobb hangsúlyt fektetett ezekre a kérdésekre, ma azonban inkább a kereskedelmi megállapodások vannak előtérben. Földrészünknek azonban nem szabadna elfeledkeznie arról, hogy etika nélkül nem működnek a kereskedelmi megállapodások sem. Ahol ugyanis vallási jellegű konfliktusok robbannak ki, a gazdasági élet is elpusztul. Olyan alapvető értékeket, mint a szabadság, a szabad vallásgyakorlás, az emberi méltóság és a szolidaritás csakis Európa őrizheti meg a világ számára.
A ma gyakran emlegetett gazdasági válságban és éles versenyhelyzetben is csak egy stabil, egységes, belső sokszínűségét megőrző, de értékeit és közös gyökereit felvállaló, kulturális identitását őrző Európa lehet sikeres. A közvélemény tájékoztatása mellett szolidaritásunk kifejezésével is tehetünk az üldözött keresztényekért. Ezen túlmenően a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokon keresztül is törekedjen a magyar kormány arra, hogy a maga eszközeivel felhívja a figyelmet a keresztényüldözés világméretű problémájára, egyúttal pedig védje a vallásszabadság és a vallásgyakorlás alapvető jogát.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem