DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Biztosíthatom a képviselő asszonyt, hogy a kormányzaton belül fényévekkel nagyobb az összhang és az összetartás, mint az önök frakcióján belül. (Dr. Vadai Ágnes: Konkrétan nem ez volt a kérdés! Ez senkit nem érdekel! - Derültség a Jobbik soraiban.)
Ami pedig az előtte lévő 5. ajánlási pontra vonatkozik, továbbra is tartom azt, és maga a módosítás más irányban módosítaná a javaslatot, mint amit a képviselő úr mondott, azt, hogy a kormány azért nem támogatja, mert úgy gondoljuk, hogy az egyes hivatásrendek legmagasabb szintje a dékán, és itt nyilván hivatásrendenként kell vizsgálni ezeket a különböző tagságokat vagy a hivatással össze nem egyeztethető tevékenységeket.
(21.10)
Itt nyilván egy szerv véleményének kikérése után dönt ebben a dékán, tehát valamilyen különleges szakmai tudásra van szüksége, tehát ettől a belső szervtől vagy külső tanácsadókkal megerősített belső szervtől megkaphatja. Másrészről pedig nyilván azért ő egy felelős vezetője egy karnak, egy hivatásrendi képzésnek, mert meg tudja ítélni, hogy mi az, ami összeegyeztethető az adott hivatással és mi az, ami nem.
Az emberek józan ítélőképességére igencsak építhetünk. Más országok az egész jogrendjüket építették a bíróik jog iránti fogékonyságára vagy természetes jogérzetére. Itt jóval egyértelműbb helyzettel fog az illető találkozni, mármint az illető dékán, amikor meg kell hogy ítélje a kérdést. Ha pedig valamilyen ténykérdésben úgy érzi, hogy nem elég a tudása, akkor ehhez a törvény szerint érintett szerv állásfoglalásában bízhat, és ez segítheti a döntéshozatalban.
De ki illetékes annál jobban, mint az adott kar vezetője, mint a dékán? Miért kéne azt mondanunk, hogy egy bármilyen, egyetemen belüli bizottság vagy külső szerv jobban meg tudja ítélni, mint az a személy, akire az egész képzés rá van bízva, az egész képzés szervezése?
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem