SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Nem kívánom a vitának ezt a folyamatát megakasztani, most mégis szeretnék rátérni egy másik ajánlási pontra, az 5. pontra, amely a Korondi Miklós által benyújtott módosító indítvány, ehhez szólnék egy-két szót. Itt arról van szó, hogy “a közigazgatás szervei, a honvédségi és rendvédelmi szervek törvényben meghatározott feladataival összeegyeztethetetlen célú vagy tevékenységet folytató szervezethez tartozó”, tehát ebben az esetben fel lehet függeszteni a tagsági viszonyát, amennyiben úgy dönt a dékán, és Korondi képviselő úr javaslata úgy módosítaná, hogy a rektor döntene. Én erre már a múltkor is rákérdeztem, hogy mennyiben tartja az államtitkár úr összeegyeztethetőnek a vallás- és lelkiismereti szabadsággal ezt a rendelkezést, akkor az államtitkár úr úgy válaszolt a zárószavában, hogy tekintsük nagykorúnak az egyetemeket, és el tudják ők dönteni, de az engem nem nagyon nyugtatott meg. Még egyszer rákérdeznék, hogy hogyan gondolja az államtitkár úr, hogyan egyeztethető össze ez a dolog a lelkiismereti és vallásszabadsággal.
Illetve az államtitkár úr szintén biztatott minket arra, hogy járjunk erre az egyetemre, és a munkatársainkat is küldjük, és tartalmában ehhez a módosítóhoz tartozik a 28. §, amelyben a törvény kifejti, hogy a hallgató nem végezhet politikai tevékenységet. Kérdezem az államtitkár urat, hogy ezt hogyan lehet akkor összeegyeztetni azzal, amit az államtitkár úr mondott a vitában. (Taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem