LÁZÁR JÁNOS

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a vita még több részletből áll, röviden szeretném a módosító indítványok kapcsán az álláspontunkat ismertetni. Amikor ennek a szabályozásnak a kezdeményezésével a kormány élt, és megtette alapvető javaslatait, akkor az Európai Unióban zajló euróválság miatt arra kérte az Országgyűlést, hogy az idei költségvetés finanszírozása céljából többletforrásokat biztosítson. Ez az alap kiinduló helyzet. Annak mérlegelésére kérem a tisztelt Házat, hogy ezek a javaslatok ennek a célnak megfelelnek-e. Az én véleményem és a mi meggyőződésünk szerint maximálisan megfelelnek ennek a célnak. Ez az 1. számú pont, és ehhez minden módosító indítvány tartotta magát.
A 2. pont: a kormány arra is javaslatot tett, hogy honnan szedjen be a magyar állam több adót. Nyilvánvaló, hogy bizonyos luxustermékek többletfogyasztását vagy fogyasztását szeretné megadóztatni a kormány azzal, hogy a gyártókat és a forgalmazókat próbálja az adókörbe bevonni, vagy éppen többletadót kiszabni. Ha jól értem a javaslatokat, amelyeket a kormány megtett, és ismerve a saját szándékainkat, nyugodtan összegezhetjük oly módon a mostani, szavazás előtti helyzetet, hogy akiket a kormány be akart vonni az adózási körbe, magyarul, akit a kormány meg akar adóztatni, ezek nyilvánvalóan a dohánygyártók, azok, akik szeszt állítanak elő, a szerencsejáték-ipar résztvevői, kivétel nélkül mind több adót fognak fizetni. Mindenki több adót fog fizetni.
(17.50)
Ezért érthetetlen számomra, és a Fidesz-frakció nevében a leghatározottabban visszautasítom, amikor lobbiérdekek képviseletével vádolnak meg bennünket. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Én eddig még csak azt hallottam a mai nap folyamán, és azt olvasom az online-sajtóban, hogy mindenki rosszabbul jár, akit mi meg akarunk adóztatni. Olyannal, aki jobban járt volna, még nem találkoztam.
Mindenki azt mondja, a dohányipar képviselői, az italosok (Zaj és közbeszólások az MSZP padsoraiból.) képviselői, a szerencsejátékosok képviselői, mindannyian azt mondják, hogy ez nekik rossz, mert az állam emeli az adót. Akkor, ha ez a döntés nekik rossz, akkor önök, akik láthatóan a dohánylobbi érdekében, az itallobbi érdekében és a szerencsejáték-lobbi érdekében szólalnak fel, kinek az érdekeit képviselik?
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem