ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Schiffer András frakcióvezető úrnak mindössze egyetlenegy érdemi kérdése vagy felvetése volt, én arra szeretnék reagálni, legalábbis ami a törvény tárgyához, illetve a leadott módosító indítványokhoz tartozik. Ez is természetesen inkább a vita második szakaszát illetné, amit még nem nyitott meg a tiszteletre méltó Ház, de tekintettel arra, hogy az itt elhangzott hozzászólások túlnyomó többsége a második szakaszra vonatkozott, ezért most ezen én is túlteszem magam, és válaszolok a kérdésre.
A médiatörvény módosítására, tisztelt Schiffer András frakcióvezető úr, azért van szükség, hogy egyébként a tiltott szerencsejátékkal kapcsolatos tevékenységeket ne lehessen úgy reklámozni - például a távszerencsejáték esetén -, ahogy ez eddig Magyarországon korlátlanul zajlott, miközben az államnak semmilyen adóbevétele nem volt a tiltott távszerencsejáték-tevékenységekből. Ezen tevékenységek reklámjait, futballmérkőzéstől elkezdve a különféle sporteseményekig televíziókban, mindenhol láthattuk.
Azt gondolom, hogy ez nem helyes. Ezek tételes tiltását vezetjük végig, egyik oldalról először természetesen a vonatkozó reklámtörvény, azt követően két pontban a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvényen. Szerintem ez nem túlságosan nagy terjedelmű, viszonylag könnyen áttekinthető módosítás. Tartalmilag csak és kizárólag erről van szó. Azt gondolom, hogy ezt bátran és nyugodtan megszavazhatja bárki itt a tisztelt Házban.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem