ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Lázár János frakcióvezető Úr! Szeretném, ha a parlament nyilvánossága előtt nyilatkozna a tekintetben, hogy milyen lobbicsoport hálójába keveredett ön, miután egy olyan zárószavazás előtti módosító javaslatot adott be, amelynek az indokolásából számomra az derül ki, hogy vagy aggódik a játékszenvedélyben megbetegedett emberekért, de akkor tiltassa be ezeket a nyerőgépeket. Végül is megvan a többségük ehhez, állunk elébe. Ha pedig az eredetileg 100 ezer, majd a törvényjavaslatban 125 ezer forintos gépenkénti havi játékadót 500 ezer forintra emelte, akkor itt semmilyen háttérszámítást nem tudok elképzelni az ön részéről, mert hatástanulmány nem állhat egy ilyen mérvű emelés mögött.
Ön gyakorlatilag be akarja záratni ezeket a gépeket, vagy ki akarja vonatni a forgalomból, amihez akár tudnánk támogatást is adni, de akkor, még egyszer mondom, nyílt lapokkal kellene játszani: vagy azt mondani, hogy van egy másik érdekcsoport, amelyik valamilyen online rendszerrel kíván az országba betörni, és ennek az új rendszernek kíván ön megágyazni, vagy pedig közelítsük, betegség, pszichés terhelés vagy egyéb káros szenvedélybetegség oldaláról az ügyet. Akkor viszont zárassa be, még egyszer mondom, módjában áll, az összes ezzel foglalkozó kocsmát, és akkor gondoskodjon az így utcára kerülő sok tízezer ember ellátásáról.
Játékszenvedélytől teljesen mentes vagyok, életemben nem dobtam egy érmét sem egy ilyen gépbe, na de ez a farizeus magatartás egy kicsit olyan, hogy azt kell rá mondani, hogy kilóg a lóláb.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem