DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Egy kis figyelmet szeretnék kérni képviselőtársaimtól, mert egy fontos bejelentést tennék.
Újragondoltam az álláspontomat, és a Jobbik-frakció nevében a törvényjavaslat támogatását tudnám felajánlani arra az esetre szólóan, ha a kiemelt ügyek kategóriáját kiterjesztenék a 2006-os rendőri bűncselekmények felelőseinek felelősségre vonására, a Btk. 361. § elöljárói intézkedés elmulasztása című bűntettre, amelyet Gergényi Péter és társai, akkori rendőri vezetők bizony elkövettek álláspontom szerint, és ez tette lehetővé azt, hogy 2006 ősze ilyen véres valósággá váljon sok száz honfitársunk életének megkeserítésével, derékba törésével.
Tehát most legyünk akkor pragmatikusak! Azt mondom, hogy ha ezt meg tudják tenni, találjuk meg a módját. Ha ebbe a javaslatba bele tud kerülni, hogy soron kívüli sürgősséggel vizsgáljuk meg Bene László, Gergényi Péter és az összes akkori rendőri vezető és az összes akkori politikai vezető - többek között Gyurcsány Ferenc - felelősségét, akkor ennek a javaslatnak nem leszünk semmilyen formában gátolói, úgyhogy a magunk részéről várjuk az önök válaszát, főleg az előterjesztők álláspontját.
Látom, MSZP-s képviselőtársaimnak nem tetszik a javaslatom, úgyhogy valószínűleg jó javaslatot terjesztettem elő. Köszönöm. (Derültség és taps a Jobbik padsoraiban. - Mandur László közbeszól.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem