DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom hosszan igénybe venni a türelmüket, a kétperces felszólalásomban megkezdett gondolatmenetet folytatnám; bár érdeklődve hallgattam Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam elvi álláspontját az itteni vitákról. Érdemes odafigyelni rá, hogy hogy történik nálunk a jogalkotás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engem az az aggodalom feszeget, hogy mostanában egyre-másra látom a bírósággal, igazságüggyel összefüggő előterjesztéseket, és egy kicsit a most előttünk fekvőt is abból a szempontból nézném - és nem a büntetőoldaláról, ahogy az imént néhány képviselőtársam részéről szó volt -, hanem a polgári jogi, a gazdasági jogi oldaláról. Én azt látom ebben az előterjesztésben, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány egyre szűkíteni akarja azt a perifériáját az igazságszolgáltatásnak, amire az államnak nincs ráhatása.
Én nem látom más okát a mostani előterjesztés választottbírósággal kapcsolatos részének, mint ezt a törekvését. Szerintem a mostani vitát, ha látják a magyar gazdasági kamara mellett működő állandó választottbíróság tagjai, egy kicsit talán szomorúak lehetnek. (Folyamatos zaj.) Megvárom ám, képviselőtársaim, amíg tetszenek figyelni, mert állítólag fontos dologról van szó. (Az elnök csenget.) Kíváncsi lennék én, mondom, a gazdasági kamara mellett működő állandó választottbíróság tagjainak véleményére, akikről kiderül, hogy most tulajdonképpen elfogult és nem szakszerű bíráskodásban vettek részt.
Úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás azon erényét, amely létrehozta a választottbíróságokat, meg kellene őrizni. Meg kellene őrizni azért, mert gyors, hatékony, és ehhez képest viszonylag olcsó választ adnak azokra a gazdasági problémákra, ami igényli a gazdaságban a gyors döntéshozást és a gyors végrehajtást. Ha megkérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az állami cégek mint a gazdaság szereplői... - miért vennék ki ebből a rendszerből, bizonyára nehezen tudnák megmondani, mert az a válasz amit az előterjesztő elmondott, az engem nem elégít ki, tisztelt képviselőtársaim.
Én tehát úgy látom, hogy az állam tolakodása, hogy rátelepedjen az igazságszolgáltatásra, ebben az előterjesztésben folytatódik. Azt is látom és azt is érzem, hogy ez nem helyes törekvés, mert az igazságszolgáltatás függetlensége, úgy gondolom, a jogállamiság egyik alapvető kérdése. Ezért kérem a tisztelt előterjesztőt, hogy ebben a tekintetben, a választottbíróságok tekintetében ne a jogszabályi megtiltást alkalmazza, hanem alkalmazza azokat a belső adminisztratív rendszereket, amelyek meggátolják azt, hogy svájci, floridai vagy egyéb választottbíróság alá vesse magát kifejezett nyilatkozatával az állami szerv, és akkor máris megoldottuk ezt a kardinális problémát.
A magam részéről arra biztatom képviselőtársaimat, hogy az előterjesztésnek ezt a részét ne támogassák, és helyezkedjünk a jogállamiság talajára.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem