BÖDECS BARNA

Teljes szövegű keresés

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr, a részletekbe menő magyarázatot. Az elmondásából is kiderül, hogy végül is végső soron a bank tulajdonába jutott, és ezt követően árverezésre kerülő ingatlannál a becsértéktől függetlenül a bank és a vevő megállapodása lejjebb is viheti az árat ennél a 70 százaléknál. Ilyen értelemben itt egy olyan jogi szabályozási hézag van, ami szerintem korrekcióra szorul.
Továbbá felhívom a figyelmet arra, hogy azért nem mindent tesz meg a kormány azért, hogy ez a helyzet megváltozzon, hiszen éppen a mai napon szavazták le a Jobbik indítványát 11:12 arányban a gazdasági bizottságban, abban a vonatkozásban, ami megtiltaná azt, hogy a jelzálogon túl ne lehessen az adósoktól további követeléseket a bankoknak követelni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.) Ehhez persze éppen Pősze Lajos, független fideszes képviselő szavazata volt szükséges, ezért nem tudom elfogadni a válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem