ERTSEY KATALIN

Teljes szövegű keresés

ERTSEY KATALIN
ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az LMP képviselőcsoportja nevében szeretném támogatásunkról biztosítani ezt a javaslatot úgy, ahogy a múlt héten a KDNP hasonló javaslatát biztosítottuk a támogatásunkról, sőt, arra kértük önöket, hogy vegyék elő vagy azt a javaslatot, vagy ezt a javaslatot, vagy az LMP-nek a védett számláról szóló javaslatát, csak végre kezdjünk el azzal a csoporttal is foglalkozni, amelyik jelenleg a legsúlyosabb helyzetben van a devizahitelesek közül.
Arra is emlékeztetném önöket, hogy amikor márciusban mi benyújtottunk egy hasonló csomagot, ami több hasonló pontot tartalmazott, az különböző oldalról próbálta megközelíteni a problémát. Amikor ahhoz a ponthoz értem, hogy a Kósa-Rogán-féle nyolc pontban már benne kellett volna lennie a magáncsőd intézményének, ott a miniszterelnök úr is lelkesen bólogatott. Nagyon szeretném arra kérni önöket, hogy ezt valamilyen formában adják be a Házba. Ha megtámogatják a szocialisták javaslatát, az is rendben van, ha előveszik a saját, tehát a KDNP-nek, a szövetségesüknek a javaslatát, az is rendben van, vagy ha ne adj’ isten, esetleg az LMP javaslatát fontolják meg, az is rendben, csak azt kérjük, hogy végre a magáncsőd, a családok védelme, csődvédelme, a védett számla ügyében lépjenek valamit, kezdjenek valamit azzal a társadalmi csoporttal, amelyik a legjobban kiszolgáltatott pillanatnyilag.
Ebben a határozati javaslatban egyébként több olyanfajta megoldás is van, amit lehetne támogatni. Mi csak azt kérjük, hogy a tárgysorozatba-vételt támogassák, hogy végre tudjunk róla beszélni.
Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem