DR. BAJA FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyébként elfogadom az államtitkár úr válaszát, noha elnök úr nem kérdezte.
A Fidesz-KDNP-kormány négy gazdaságpolitikai prioritást jelölt ki önmaga számára. Egyrészt az egykulcsos adórendszer bevezetésével egy új felső középosztályt kíván létrehozni, az államadósság gyorsított visszafizetésével úgymond az állam szuverenitását szeretné visszaszerezni, négy év alatt egymillió új munkahelyet kíván teremteni, és látványos gazdasági növekedést kíván elérni. Ennek a gazdaságpolitikai célnak az érdekében teljes egészében átalakította a Fidesz-KDNP azt a közjogi rendszert, amely bármilyen módon is akadályozni próbálta ezt az egyébként megvalósíthatatlan programot. Emlékszünk rá, az Alkotmánybíróság teljes átalakítása, az Állami Számvevőszék elfoglalása, a Költségvetési Tanács fölszámolása és egyéb más jogszabályok biztosítottak szabad utat arra, hogy önök ezt a gazdaságpolitikai prioritásrendszert elérjék.
Miniszter úr, az a kérdésem, hogy állnak ezen célok megvalósításával. Most azért kérdezem ezt, mert úgy látom, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott. Az egykulcsos adórendszer ugyanis kétkulcsossá vált, és ebben az értelemben radikálisan megtorpedózta az eddigi gazdaságpolitikai célokat. Önöknek tudomásul kell venniük, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott, és erről őszintén kellene beszélni a tisztelt Házban.
Az államadósság gyorsított visszafizetéséhez kötődően az Államadósság Kezelő Központ jelentését szeretném önöknek idézni, amiből is az derül ki, hogy a központi költségvetési nettó adósság 700 milliárd forinttal magasabb, mint az év elején, és 1000 milliárd forinttal több, mint a kormányváltáskor. Ez azt jelenti, hogy a radikális államadósság-visszafizetés nem volt sikeres.
Arról beszéltek önök, hogy évente 300-400 ezer új munkahelyet kell teremteni. Úgy néz ki, hogy eddig körülbelül 10-15 ezer új munkahely keletkezett, de a másik oldalon nagyjából ugyanennyien távoztak a rendszerből és lettek munkanélkülivé, ami azt jelenti, hogy önök nullán vannak. Az érdemi gazdasági növekedéshez kötődően szeretném tájékoztatni önöket, hogy a 4-4,5 százalékos gazdasági növekedés helyett a jövő évben önök 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak.
Azt kérdezem, miniszter úr, nem kíván-e lemondani, lévén, hogy a Fidesz-KDNP a gazdaságpolitikai céljait nem tudta megvalósítani ebben a másfél esztendőben. Egyébként visszafelé nem érdemes mutogatni, mert ez már a második költségvetés. Önök világosan látták az eddigi kényszereket. Nincs tehát annak indoka, hogy ne valósítsák meg a saját gazdaságpolitikai céljaikat, ami - még egyszer mondom - nem az ellenzéké, hanem az önöké. (Taps az MSZP soraiban.)
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem