DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napok adópolitikával kapcsolatos katasztrofális kormányzati nyilatkozataiban két dolog volt közös: az egyik, hogy egyértelművé vált az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer bukása; másfelől pedig az, hogy nem tudják, mi lépjen a helyébe.
Gyakorlatilag teljes káosz alakult ki a kormányzat gazdaságpolitikájában akkor, amikor már a költségvetésről kellene tárgyalni. Sajnos, a szómágia keretében, azt kell mondanom, hogy a “senki nem jár rosszabbul” szólama azt jelenti, hogy mindenki rosszabbul jár. Amit egyik nap mondanak, az a másik napra már biztosan nem igaz. Olyan változtatásokat vezetnek be immár a második évben, amelyekkel mindenki rosszabbul jár, még a tehetősebbek is, mert csődbe viszik a gazdaságot.
Azt mondják, hogy a tettek vannak elöl, és csak utána a szavak. Nagyon reméljük, hogy ilyen szavak után a tettek kicsit visszafogottabbak lesznek, mert eddig bebizonyosodott, a szavakból és a tettekből egyaránt, hogy a Fidesz a gazdagok pártja, a kisebb keresetűekkel, a szegényekkel egyáltalán nem akar foglalkozni.
Egyik nyilatkozatuk mögött sem állnak háttérszámítások, vagy ha igen, akkor azok megalapozatlanok. Ez a személyi jövedelemadó körülötti “megemelem-nem emelem”, sok hűhó semmiért, megemelik egyrészt a minimálbért, ugyanakkor kompenzálni akarják a dolgozókat. Nem járnak jobban, viszont a pénzbeszedés folytatódik.
Kérdezem: honnan lesz itt pénz a beígért bérkompenzációra, és továbbra is kérdezném ön által a miniszter urat, hogy meddig kívánja folytatni áldatlan tevékenységét?
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem