HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kulturális kormányzat nem kívánt beleszólni, és nem avatkozott be a Márai-kollégium munkájába. A benevezett közel 4000 cím között bizonyára akadna további legalább 500 cím, amelynek helye lenne a Márai-programban. A Márai-program céljai közt nem szerepel, hogy bármelyik írónak vagy életműnek elismerést szerezzen. Az a célja a programnak, hogy olyan könyveket juttasson el a könyvtárakba, amelyek onnan nagy valószínűséggel hiányoznak, és amelyek értéket képviselnek.
Képviselő úr, egyetértünk abban, hogy Wass Albert művei értékesek, egyébként Wass Albert életművét széles tömegek olvassák, kedvelik, szavalják. Azt gondolom, hogy egy kormány egy írói életművet nem vihet sikerre az olvasók ellenében, és ebben az esetben nincs is erre szükség. A Wass Albertet kedvelő közönség megtalálhatja az író műveit a könyvtárakban, a könyvtárakban is, hiszen közkedveltségére való tekintettel egy okos könyvtáros nyilván már beszerezte ezeket a műveket. Ahol nem, ott segíthet a későbbiekben a Márai-program, én is úgy gondolom, érdemes lesz erre figyelni, és a Márai-program újragondolásakor, mert vélhetően erre is szükség lesz, odafigyelni több olyan elemre, amire eddig nem jutott elég figyelmünk.
(16.40)
Tisztelt Képviselő Úr! Ön és a Jobbik Wass Albert írói munkásságát politikai célokra - vagy politikai célokra is - akarja használni. Nincs rá szükség, képviselő úr. Wass Albert mára már egy olyan művész, aki körül kultusz alakult ki mind Erdélyben, mind Magyarországon. Alakját legendák övezik, és többen az emigráció írófejedelmeként emlegetik. És ez így helyes.
Kérem, fogadja el a válaszomat. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem