NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Miniszterelnök úr, a mellébeszélést meghagyhatta volna a miniszterelnöki évértékelőjére, azt akkor szoktuk meg. Azt gondolom, és kíváncsi is lennék, hogy esetleg személyesen az amerikai nagykövet húzatta volna ki esetleg azokat a bocsánatkérő szavakat, amelyeket az ön lelkiismerete szerint bizonyára mondott volna, mert egy bocsánatkéréssel továbbra is tartozik az erdélyi magyarságnak, főként az erdélyi magyarság irányába. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.)
Pedig láthatjuk, hogy sajnos ugyanezt a nemzetáruló politikát folytatják az úgynevezett nemzeti együttműködés rendszerében is, hiszen a magyar föld védelme ugyanúgy nem kerülhetett bele az alaptörvénybe, mint akár Szávay István nemzetpolitikai kabinetvezetőnk módosító javaslata: az önrendelkezések támogatása, a határon túli magyarság önrendelkezéseinek támogatását ugyanúgy leszavazták. És sajnos azt láthattuk, hogy az EU-elnökség sem szólt másról, csak éppen a médiatörvény körüli botrányokról, a magyarság sorskérdéseit nem tudták Európa porondjára vinni.
Azt kell hogy lássuk, hogy ezt a mellébeszélést folytatják önök, ahelyett, hogy egy tiszta bocsánatkéréssel megkövette volna az erdélyi magyarságot az épp hat éve elkövetett nemzetárulásért.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
(15.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem