DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tehát folytatva: ahhoz, hogy ez a rendszer működjön - ugye, a hiányszakmák esetében óriási gond, hogy nem tudnak beiskolázni az intézmények, mert nem erre vannak fölkészülve, nem azok a tanműhelyek, nem azok a tanárok állnak rendelkezésre, a másik oldalon óriási túlképzés mutatkozik számos területen -, hogyan lehet ezt csökkenteni? Nyilván a legfontosabb az lenne, hogy a kétkezi munka becsülete visszatérjen. Ez nem egy év alatt ment el, és tartok tőle, hogy nem is egy év lesz, amíg visszakerül, de ami nagyon lényeges dolog, az az, hogy olyan differenciált normatívát állapítsunk meg, ami mondjuk, egy géplakatos szakma esetében a valós feltételrendszereket teljesíti, és egy más szakma esetében pedig esetleg kevesebb legyen ez a normatíva, mert jelen pillanatban 420-440 ezer forint egységesen. Ezzel nem ösztönzünk senkit, sem fenntartót, sem tanulót, sem senki mást arra, hogy másképpen gondolkodjon.
Tehát megvannak a feltételek, és hamarosan a parlament elé fog kerülni az a szakképzési és felnőttképzési törvény, amely véleményünk szerint megnyugtatóan fogja a kérdést rendezni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem