SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Tábornok úr, köszönöm szépen a válaszát. Legalább most már értjük, hogy mit jelent ez a “bel” szócska a Belügyminisztériumban. Ezután “belvízügyi minisztériumnak” is lehetne hívni. Én azt gondolom, hogy ez egy közigazgatási nonszensz.
Ahogy ön említette, a vízügy szerkezete eddig megfelelt a kívánt feladatoknak. Eddig is volt közmunka 9-10 ezer emberrel. Semmi nem indokolja, hogy elválasszák a szakmai irányítást az operatív teljesítéstől. Ön egy háttérbeszélgetésben az erdőgazdálkodáshoz hasonlította ezt a duális vezetést. Én azt gondolom, hogy a kettő abszolút nem hasonlítható össze, itt egy nem profitorientált tevékenységről van szó, hanem egy nagyon komoly állami feladatról, árvízi és belvízi védekezésről, és még egy csomó minden más szakmai feladatról, ami sokkal erősebben kötődik a környezetvédelemhez, mintsem a Belügyminisztériumhoz.
Azt gondolom, nem lehet tovább folytatni azt, hogy óriási nagy ágazatokat csoportosítanak egyik minisztériumból a másikba. Egyszerűen el kellene már kezdeni békésen és hatékonyan kormányozni.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem