DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Előttünk fekszik a Versenyhivatal 2010. évi beszámolója, és már elég markánsan és határozottan kifejtette két képviselőtársam, Z. Kárpát Dániel és Volner János, hogy nem vagyunk elégedettek a Gazdasági Versenyhivatal munkájával, nem látjuk az elszántságot, a kőkemény törekvést arra, hogy a kiszolgáltatott fogyasztókat, gazdasági szereplőket és elsősorban a nemzetgazdaság pilléreit megvédje a rendelkezésre bocsátott eszközökkel; ennél sokkal keményebb, sokkal határozottabb és sokkal szisztematikusabb munkát várunk el. Ezt egyébként elmondtuk már tavaly is, jómagam is elmondtam, éppen most nézegettem meg a tavalyi felszólalásom részleteit, tulajdonképpen szinte ugyanazt elmondhatnám, a jegyzőkönyv kedvéért majdnem ez lenne a legegyszerűbb, de mivel egy új jelentés van előttünk, ezért tételesen menjünk végig egy-két dolgon, amit szakértő kollégáimmal együtt állítottunk össze.
A beszámoló kiterjed a részletekre, ez az elnök úr első beszámolója, tehát nyilván nagy figyelemmel voltunk aziránt, hogy valahol sikerült-e érdemi elmozdulást elérni a korábbi kormányzati ciklus alatti időszakhoz képest. Nyilván azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy kormányváltás volt, tehát elementáris elvárás volt és elementáris elvárás van az állampolgárok tömegeiben, nyilván főleg azokban, akik a Fidesz-KDNP-kormánytöbbségre szavaztak, hogy egy olyan versenyjogi rendszert működtessen, amelyben a korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem a multicégek elvtelen kiszolgálása, nem a külföldi tőke előtti maradéktalan megfelelés a legfőbb szempont.
Azt kell mondani, hogy ez az áttörés egyelőre hiányzik, elmaradt, hogy finoman fogalmazzunk. Erre nemcsak az utal, hogy a beszámoló előlapja olyan kék színben tündököl, amely kék szín szerencsére, legalábbis SZDSZ néven már nincs itt a parlament soraiban, ez még csak egy külalaki kérdés, de sajnos a tartalmat illetően is azt kell mondani, hogy a szemléletmódban és a hozzáállásban nagyon sok még a javítanivaló. Később majd szólok egy különleges ügyről is, a CoD teával kapcsolatosan, amely egy rákellenes magyar készítmény, és amellyel kapcsolatban a Versenyhivatal egy elképesztő, közel hároméves eljárás után a legutolsó tárgyalást követően egy évig ült a határozathozatalon, és ezután hozta meg az álláspontom szerint justizmordnak nyugodtan nevezhető döntését, amellyel gyakorlatilag tisztességtelen piaci magatartásnak minősítette a ráktúlélők nyilatkozatainak korrekt közzétételét - majd erről is beszélünk.
Mindenesetre ki kell emelni, hogy a sommás észrevételek körében a legelső, amit előre kell bocsátanunk, az, hogy nincs szuverén versenyjoga Magyarországnak, azért ezt rögzítsük megint, ezt tavaly is elmondtuk. Magyarországot betolták az Európai Unióba, az akkori népszavazás idején az akkori időszak összes pártja - kivéve a Jobbikot - ezt az álláspontot képviselte, LMP akkor még nem volt, de az MSZP és a Fidesz teljeskörűen, lényegében feltétel nélkül ezt a versenyjogi alárendeltséget elfogadta, támogatta, ennek köszönhető az, hogy Magyarország nem határozhatja meg önállóan a versenyjogi szabályait. Ebből az is következik, hogy vannak persze jó elemek ebben, nyilván Európára vonatkozóan, ilyen mondjuk, a kartellvédelem, de ugyanakkor nem tudja a nemzetgazdaság érdekében az Országgyűlés azokat a jogszabályokat meghozni, amelyek azért kellenének, hogy azt a fajta gyarmatosítási folyamatot megállítsuk, amely sajnos továbbra is folyik.
A versenytörvény kapcsán a Versenyhivatal kiemeli a beszámolóban, hogy kisebb súlyú jogtechnikai módosításon esett át, de a vertikális és horizontális együttműködéseket a versenyjogi szankcióktól mentesítő jogszabályok kapcsán a jogharmonizáció alá nem eső szabályokat is a magyar versenyjogba átültetésre hivatottnak ítéli a hivatal. Törekedik arra, hogy két éven belül újabb mentesítendő vertikális csoportmegállapodásokra terjesszék ki az általános vertikális csoportmentességi rendelet hatályát. Érdekes, üdvözli a Versenyhivatal a 33/2010. uniós rendeletet, amely még a viszonteladási ár meghatározását is tartalmazó vertikális megállapodásokat is versenyjogilag mentesíthetőnek ítélte. Ez aligha jelenthet mást, mint azt, hogy a piacon eddig is uralmi helyzetet élvező cégek versenykorlátozó ereje tovább fog fokozódni. Ismeretes, hogy különböző versenykorlátozó megállapodástípusok szabályai lényegében parttalan lehetőségeket nyújtanak a Versenyhivatalnak arra, hogy ezeket a szerződéseket vagy versenykorlátozónak, vagy versenyt nem korlátozónak minősítsék. A rendeletek tartalmaznak ilyen fogalommeghatározást, azonban a mentesülést időbelileg korlátozzák, vagy alkalmazását más okból kizárják, és feljogosítják a Versenyhivatalt arra, hogy deklarálja a mentesítés előnyeit, amelyeket a jogszabályok követelményeinek megfelelő szerződést kötők nem élvezhetnek.
Mivel az általános vertikális csoportmentességre vonatkozóan az 55/2002. kormányrendelet hatályának kiterjesztése a tendencia, rá kell mutatnunk arra, hogy a tárgyi hatályt körülíró, 1. § (1) bekezdésben használt, zavaros közgazdasági fogalmakkal terhelt mondat, amely szerint termelési vagy forgalmazási lánc egymástól eltérő szintjén működő vállalkozások, tetszés szerint értelmezhető. Úgy tűnik, hogy ezt maga a Versenyhivatal is érzi, és a beszámolójának 124. pontjában sikertelen kísérletet tesz az interpretációra - itt az áll, hogy minden eladó-vevő közötti megállapodás vertikálisnak minősül. A jogszabály alkalmazhatósága tehát még kiszámíthatatlanabbá, még inkább GVH-függővé válik.
Az eljárások megindítása kapcsán az olvasható a beszámoló 37. pontjában, hogy azért tekintik eredményesnek az ügyfélszolgálati munkát, mert az nagyban segíti a hivatalhoz fordulókat abban, hogy eldöntsék, célszerű-e a hivatalhoz fordulniuk, vagy nem. Ez információim szerint egyébként azt jelenti a gyakorlatban, hogy az ügyfélszolgálat feladata gyakorlatilag lebeszélni a hivatalhoz fordulókat arról, hogy versenyfelügyeleti eljárást indítsanak. Ha valóban így van, akkor ez a helyzet tarthatatlan, és mindenképpen megváltoztatásra szorul.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti eljárásokat a beszámoló szerint a bírság kiszabása jellemzi, de ennek hatékonysága több mint kétséges. Itt kell hozzátenni, hogy maga a jelentés is rögzíti, hogy az informátori díj alkalmazása mint új jogintézmény bevezetésre került, amely arról szól, hogy lényegében, ha valaki feldob egy kartellt, akkor komoly díjat kap. Maga a jelentés is leírja, hogy igazából ez nem váltotta be a reményeket, tehát elmaradt az áttörés, úgyhogy ebben akár jogalkotói feladatunk is van, illetve hivatali feladat is lenne, hogy ennek az intézménynek a népszerűsítését megtegye.
Csak egy-két esetben fordul elő, hogy a Versenyhivatal ideiglenes intézkedést alkalmaz, a megállapításait a saját honlapján közzéteszi, és viszonylag ritkább eset, hogy az eljárás kezdeti fázisaiban már megtiltja a jogszerűtlen magatartást. Egyszerűen érthetetlen ez az engedékeny liberalizmus akkor, amikor a versenytörvény 77. §-a jóval szigorúbb szankciókat is előír: kötelezettség előírása, helyreigazító nyilatkozat közzététele és a bírságok nyilván sokkal keményebb alkalmazása. Itt kell megint visszautalni arra, hogy ellenben viszont az tapasztalható, hogy akár a természetes hatóanyagokat tartalmazó gyógyhatású készítményeket, vagy olyan magyar innovációt tartalmazó készítményeket, amelyek kis- és közepes méretű magyar vállalkozásokhoz köthetők, a Versenyhivatal módszeresen vadássza le, ülteti a vádlottak padjára, majd bírságolja meg őket kőkeményen.
A fogyasztói csoportokról már szóltak a képviselőtársaim, de én is szeretnék néhány gondolatot megejteni erről. A hírhedt fogyasztói csoportok elleni fellépés a Versenyhivatal részéről meglehetősen visszás. Elismeri ezen típusú vállalkozások sorozatos, tömeges és súlyos gyakorlatát a 49. pontban, másrészt viszont csak a megtévesztő reklámozást szankcionálja, annak elnöki megjegyzésével, hogy javasolták a jogalkotóknak a fogyasztói csoportok működésének szabályozását. Ez azért tűnik elképesztőnek, mert ez lényegében már megvalósult, tehát a 186/2001. kormányrendelet a fogyasztói csoportok működését már szabályozta, csakhogy a 325/2001. kormányrendelet, a 269/2002. kormányrendelet, majd a 205/2004. kormányrendelet egyszerűen megtiltotta ezen jogszabályok alkalmazhatóságát. Nem tudni, hogy milyen erőknek sikerült ezt az elképesztő helyzetet előállítania, de igen tanulságos lenne, ha az elnök úr is adott esetben elolvasná Juszt László “Hát hiába beszélek?” című, fogyasztói csoportokról írt könyvét, amelynek alcíme a következőképpen hangzik: Ez a könyv nem jöhetett volna létre a törvényhozók és a törvényalkalmazók aktív passzivitása nélkül. Nem tisztem Juszt László munkásságát dicsérni, de mondjuk, ez a mondat, azt gondolom, valóban helyénvaló, és valós kritikát fogalmaz meg.
A versenykorlátozó megállapodásokat ismertető fejezet tanulmányozása nyomán viszont igen súlyos megállapításokat kell tennünk.
(12.30)
A jelentés 125. pontja rámutat arra, hogy a kartellektől semmiféle társadalmi előny nem várható. Ezzel egyetértünk. “A legsúlyosabb versenyjogi jogsértéseket valósítják meg, ezért mentesülésük vagy kivétel alá esésük kizárt.” Ezzel a megállapítással is egyetérthetünk, azonban a cél megvalósítása már meglehetősen visszás, sőt ambivalensnek mondható. Ugye, a vasútépítő kartell megbírságolása során a GVH azt tartja fontosnak, hogy az említett kartell “versenykorlátozó megállapodása, magatartása más tagállamban honos pályázóknak a magyar piacra való belépését gátolja”. Tehát nem a magyar nemzetgazdaság szempontjából értékeli a vasútépítő kartell kártevését, hanem a külföldiek szempontjából, ami megengedhetetlen.
Vagy a malomkartellel kapcsolatos eljárásban, amely a finomliszt árának egységesítéséről szól, annak elmarasztalásáról, ott bizony főleg a magyar intézmények, magyar önkormányzatok és magánszemélyek tulajdonában álló vállalkozások voltak a célkeresztben. Vagy itt van ez a különleges eset, a GEKKO-Garden Kft. esete. Itt 8 pontban elemzi a jelentés ezt az esetet. Ez a cég 14 éves korig gyermeknek szóló, képességfejlesztő játszóházi szolgáltatást értékesített, vertikális megállapodások keretében határozták meg az árakat, viszonteladói árakat. És ugye, igazából nagyon nem tekinthető megnyugtatónak, hogy csupán egyetlenegy ilyen képességfejlesztő játszóházi szolgáltatás tekintetében tudott érdemben a GVH kartellmegállapodást találni. De vajon más nagy ipari vagy szolgáltatói területen miért nem történt meg ez?
Teljesen érthetetlen és tényleg elképesztő az, hogy a beszámoló 166. pontja szerint a GVH tavaly erőfölénnyel való visszaélés körében 2010-ben 13 eljárást folytatott le, és ezek mindegyike megszüntető végzéssel fejeződött be. Tehát itt azért valami nagyon komoly rendszerprobléma van. Vagy megint csak jogalkotási probléma, vagy jogalkalmazói, lehet, hogy mind a kettő.
Aztán nem lehet szó nélkül hagyni a vállalati összefonódásokkal kapcsolatos kérdéskört. Itt például ki kell emelni a PharmaNova, a Zalár Patika Kft. és a Nova Gyógyszertárak Zrt. közötti fúziót a jelentés 233. és 235. pontjaiban. Az engedélyezés folyamán ugyanis a PharmaNova 139 patika irányítására szerzett jogosultságot, és ezzel létrejött a legnagyobb hazai gyógyszertári lánc. A GVH a fúzió kapcsán csak annyit tartott szükségesnek megjegyezni, hogy a PharmaNova Egerben nem rendelkezett gyógyszertárakkal, de mivel itt a piac erősen lokális jellegű, ezért valószínűsíteni sem lehet a versenykorlátozó hatást. Természetesen a válasz ezen ügy mögött mi? Hát az, hogy a PharmaNova mögött egy hatalmas piaci erejű külföldi gyógyszerkonszern, a Merckle nevezetű cég áll. Vajon nem áll-e fenn az a veszély, hogy a PharmaNova gyógyszertárai segítségével máshonnan származó gyógyászati termékek vásárlásától való elzárást fogják szorgalmazni?
Aztán a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedők visszaéléseivel kapcsolatban a Versenyhivatal tevékenységét vizsgáljuk meg, hogy mit tett ezen a téren. Erről is beszéltek már képviselőtársaim, nem mondok újat. Tehát a Tesco, Auchan, Metro szállítási szerződései több címen is, mint ismert, sarcolják a magyar termelőket, vállalkozókat: polcdíjak, logisztikai hozzájárulás, listázási díj, a beszállítók árainak nyomottsága, 30-90 napos fizetési haladék kikényszerítése. Ezek azonban nem kockáztatják nyilván a panasztétel lehetőségét, nehogy áruszállítási kapcsolataikat elveszítsék. Tehát magyarul a bevásárlóközponti erőfölény parttalansága is ismert. És igen visszás az, hogy ezeknek a hatalmas piaci erővel rendelkező vállalkozásoknak csupán a bírságolására szorítkozik a GVH, azt sem kellő mértékben. Azonban maga a hivatal is megállapítja, hogy a kötelezettségeket a Tesco, az Auchan vagy a Metro nem teljesítették maradéktalanul. Miért nem alkalmazzák a versenytörvény 77. § (1) bekezdésében felsorolt, már említett szankciókat, például akár a tevékenységtől való eltiltást is? Tavaly ugye úgy fogalmaztam, hogy az ilyen vállalkozásoknak egyszerűen le kell húzni a rolóját, és lényegében kifelé kell mutatni az útirányt az országból; vagy megszoknak, vagy megszöknek.
Igen erősen elgondolkodtatott a 251. pontban olvasható megállapítás, amely szerint a versenytörvény rendelkezéseit a bíróságok és a Versenyhivatal többnyire azonosan értelmezik. Hát menjünk mögé, hogy ez miért lehet így. A 322. pont szerint a versenyjogi viták megítélésével, eldöntésével kapcsolatban a bírákat célcsoportként jelöli meg, és azt is leírja, hogy a GVH pályázati programjaiban a bíró pályázók támogatást nyerhettek. A GVH eljuttatja kiadványait a bírákhoz, a jelentés arról is szól, hogy a Magyar Bíróképző Akadémia könyvtárának fejlesztésén dolgozik, arról is beszél, hogy a regionális versenyügyi oktatási központ képzi a bírókat szemináriumokon keresztül, s a többi. Hát ugye, rendkívül súlyosan aggályos, hiszen azok a bírók, akik versenyjogi perekben ítéletet mondanak a GVH határozatairól, ezen intézmény védőszárnyai alatt élnek lényegében, és nem titkolt támogatásban részesülnek. Ilyen körülmények között valóban aligha lehet csodálkozni azon, hogy a GVH és a bírók a versenytörvény rendelkezéseit többnyire azonosan értelmezik.
Tehát röviden még arra is utalni szeretnék a végén, hogy a versenytörvény szerint a versenykultúra letéteményese és egyben finanszírozója is a Versenyhivatal. A beszámoló 305. pontjából egyértelműen kiderül, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít a GVH a saját beszámolójában szereplő ajánlásokkal kapcsolatban azok nyomon követésének. Feljogosítva érzi magát, hogy a parlamenttől, a kormánytól számon kérje a versenykultúrát, ami pedig aligha más, mint a multiglobális érdekkörök libertinista gazdaságpolitikájának érvényesítése.
