VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel köszöntöm a Gazdasági Versenyhivatal itt megjelent vezetőit, és egyben jelzem képviselőtársaimnak, hogy tegnap a gazdasági és informatikai bizottság ülésén már sort kerítettünk elnök úr meghallgatására. Ott kaptunk is egy tömör tájékoztatót az elénk kerülő beszámolóból.
Én elsősorban nem is a beszámolóval magával foglalkoznék, és nem annak a már korábban ismertetett számait, adatait ismertetném, hanem a Jobbik javaslatait, alternatív meglátásait szeretném most itt némi magyarázattal megosztani önökkel.
Először is kifejezetten örülünk annak, ezt még így elöljáróban le szeretném szögezni, hogy végre van egy olyan állami szervezet, amelynek mérhető a teljesítménye a költséghatékonyság szempontjából, láthatóan a többszörösét behozza a Gazdasági Versenyhivatal már közvetlenül is bírságbevételek formájában annak az összegnek, mint amibe a fenntartása kerül. A közvetett haszna természetesen a versenykultúra erősítésében játszott szerepe és a megelőző magatartása miatt különösen fontos, és ennek meggyőződésünk szerint jóval nagyobb a hatása, mint amennyi a bírságbevételekből származó költségvetési többlet.
Amit hiányoltunk a beszámolóból, hogy vannak olyan nemzetgazdasági ágazatok, amelyekről egy bővebb, magyarázatokkal, adatokkal tűzdelt beszámolóra szerettünk volna igényt tartani. Ezek elsősorban azt jelentették volna, amire mostanában különösen sokat fókuszál a média, a közvélemény, ami az ország legsúlyosabb problémáit jelenti. Gyakorlatilag elsősorban a pénzintézeti szektorhoz kapcsolódó kérdések ezek; másodsorban a közbeszerzésekhez kapcsolódó kérdések ezek, ezeknek is bizonyos speciális szegmensei, ezeket ismertetni fogom; a harmadik pedig a különböző közműcégek, energetikához kapcsolódó kérdések. Mind a három különösen érdekes.
Miért is olyan fontos nekünk az, hogy ezek az ágazati vizsgálatok ilyen módon megtörténjenek, és publikálják ezt az Országgyűlés és a közvélemény felé? Először is elmondható az, hogy a gazdasági válság felerősítette azokat a korábban is megfigyelhető tendenciákat, amelyek a lakosság fogyasztói kosarának összetételében megmutatkoztak. A gazdasági válság következtében egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerültek az emberek, az úgynevezett diszkrecionális jövedelemhányad, tehát az az összeg, amit a szoros értelemben vett megélhetési, rezsiköltségeken felül megkeresnek az emberek, ez gyakorlatilag egyre inkább szűkült, egy bizonyos rétegnél nőtt természetesen, és ezzel párhuzamosan a fogyasztók kosarában egyre nagyobb lett azoknak a termékeknek az aránya, amit a multinacionális vállalati szektortól szereznek be.
Mit is jelent ez? Elsősorban azt, hogy közműkiadásokra költünk jelenleg az Európai Unió statisztikai hivatalának vagy a KSH adatai szerint a jövedelmünk arányából lényegesen többet, mint az Európai Unió 27 tagállama, többet költünk energetikára, többet költünk ivóvízre, és mellesleg többet költünk különböző élelmiszerfajtákra is. Ezt az adott statisztikai adatok teljesen egyértelműen megmutatják. Épp azért, mert fölerősödött a gazdasági válság miatt az a tendencia, hogy eltűntek ezek a bizonyos előbb emlegetett diszkrecionális jövedelmek, és maradt csak a megélhetési, létszükségleti jószágokra történő pénzköltés, ez a pénz gyakorlatilag teljes egészében szinte a multinacionális szektorhoz kerül, néhány szereplős ágazatokba, olyan ágazatokba, ahol a verseny léte, a piac likviditása erősen kétséges nagyon sok esetben.
Megfigyelhető az, hogy oligopol gazdasági környezet alakul ki ezekben a szektorokban. Itt lenne különösen fontos odafigyelni - ezt egyébként elnök úr jelezte is a tegnapi meghallgatásán, hogy kiemelten kezeli a Gazdasági Versenyhivatal ezeket a területeket. Itt lenne különösen fontos odafigyelni, ugyanis azt láthatjuk, hogy ez a néhány szereplő egy ideig vetélkedett a magyar piac megszerzéséért, aztán később rájöttek arra, hogy a profitot oly módon lehet maximalizálni, ha nem piaci versenyben vannak egymással, hanem különböző versenykorlátozó megállapodásokat, adott esetben ármegállapodásokat, kartelleket hoznak létre, és ennek alapján a saját extraprofitjukat bebetonozzák.
Ha most megnézzük a nemzetközi összehasonlító adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon érték el az áruházláncok a legnagyobb négyzetméter-arányos forgalmat több esetben, ez a Metro-áruházláncra is egyébként jellemző volt, vagy Magyarországon volt a mérlegfőösszeghez képest legmagasabb a bankszektor jövedelmezősége, többszöröse a nyugat-európainak.
Miért is volt mindez? Azért-e, mert itt a menedzsereik ezeknek az óriási vállalatoknak, ezeknek a külföldi cégeknek tehetségesebbek voltak, vagy azért, mert nem volt likvid a piac, nem működött rendesen a verseny, és épp ezért, mert az állam asszisztált ehhez, extraprofitot lehetett Magyarországon elérni? Meggyőződésünk szerint ez a helyzet, ezt több ízben már itt az Országgyűlésben is bebizonyítottuk.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az energetikában, amely szintén oligopol gazdasági környezetet jelent, megvalósuljon az, hogy az árképzés alapja nem egy miniszteri önkényre bízott árképlet, hanem az indokolt működési és tőkeköltségeket a nemzetközi összehasonlító adatok felhasználásával, azokat figyelembe vevő módon kerüljön kialakításra. Ez azért fontos, mert Magyarországon olyan költségeket is érvényesíthetnek a cégek a saját árszabásukban, amelyet egyébként Nyugat-Európában meg sem próbálnak. Ez biztosítja a nagy energetikai befektetők részére azt, hogy Magyarországot pénzszivattyúként alkalmazzák, innen jelentős összeget vigyenek ki, és aztán ez az összeg természetesen az anyaországba, valahová Nyugat-Európába vagy az Egyesült Államokba gyakorlatilag adómentesen távozhat. Ez tehát egy olyan kérdés, amire különösen figyelni kel.
Amit érdekesnek találtunk, és azt gondolom, ez versenyjogi szempontból is különösen érdekes szituáció, hogy a kormány lépett a hatósági árak piacán. Mi több alkalommal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minisztereit, államtitkárait interpelláltuk a parlamentben, és felvetettük azt, hogy mire jó a hatósági ár, mit ért el vele a kormány, milyen hatása van ennek a piacra.
(12.00)
Jelenleg ugyanis, ha megnézzük szintén az Európai Unió statisztikai hivatalának az adatait, azt láthatjuk, hogy a hatósági árakkal azt a jelentős extraprofitot, amire ezek az elsősorban energetikai vállalatok szert tettek a magyar piacon, bebetonozták a rendszerbe. A hatósági ár eredeti rendeltetésével ellentétben Magyarországon nem vezetett piaci versenyhez, nem vezetett ahhoz, hogy árrugalmasság lefelé legyen, fölfelé nem; fölfelé és lefelé egyaránt árrugalmatlan rendszert sikerült a rossz szisztéma következtében kialakítani. Akkor, amikor az elemzések alapján a nemzetközi földgázpiacon csökkent a földgáz beszerzési ára, látható módon Magyarországon semmi nem történt, hiszen ez a bizonyos árrugalmatlanság helyben fixálta a földgázárakat. Abban a pillanatban, amikor egyébként piaci alapon lehetett volna olcsóbbá tenni a gázt, nem történt semmi, és a magyar lakosságot, a magyar vállalkozásokat, a közszektort - mindenkit, aki energiát használt fel - jelentős veszteség érte. Ez a szabályozási környezet hiánya. Félreértés ne essék, ezt nem a Versenyhivatalon kérjük számon, ezt az Országgyűlésnek kellett volna megoldani, és akkor számon kérhető lenne a Versenyhivatalon, hogy mit tett annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzék.
Amire azonban utalni szeretnék: elnök úr is említette a beszámolójában, hogy a Versenyhivatal együttműködik a társhatóságokkal. Ezen a szinten természetesen elsősorban az Energia Hivatal az, amivel össze kellene hangolnia a cselekvését. Én azt javaslom, újólag, hogy ezeket a bizonyos nemzetközi adatokat használják fel az ármegállapításnál, és a hivatal éljen azzal a jogával, hogy a jogalkotó, az Országgyűlés felé olyan szakmai javaslatot dolgoz ki, amely az árszabást áttekinthetővé teszi, és biztosítja a magyar gazdaság számára azt, hogy a befektetők számára vonzó környezetet tudjon kínálni. A jelenlegi környezet ugyanis cseppet sem vonzó, hiszen a kormány pillanatnyi szeszélyei, pillanatnyi lobbiérdekei alapján folyamatosan befolyásolja, változtatja a feltételeket.
Fontosnak tartottam azt elmondani, hogy érdemes lenne a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintájára bevezetni a Gazdasági Versenyhivatalnál is a kockázatelemzés, a kockázatkezelés új gyakorlatát. Ez elsősorban azt jelenti, hogy amire az államnak közvetlen ráhatása van, ez a bizonyos 1600 milliárd forintos éves közbeszerzési piac, amivel az állam a magyar gazdaság legnagyobb megrendelője. Ebben a közbeszerzési kosárban jelentős részben vannak olyan termékek, amelyeknek a beszereztetése jól tipizálható, egyértelmű sarokszámokkal, gyakorlatilag egységárakkal meghatározható az, hogy mi az, ami belefér a piaci viszonyokba, és mi az, ami vélhetően kartellmagatartásra, korrupciós esetekre vagy valami más, hasonló törvénytelenségre utalhat.
Csak jelezni szeretném képviselőtársaimnak, hogy ezen a téren mennyire eredménytelenek a magyar hatóságok. Az Állami Számvevőszék - a közpénzek legfőbb őre - 3200 önkormányzatot ellenőrzött saját hatáskörben, és mindössze egyetlenegynél talált közbeszerzési szabálytalanságot; megjegyzem, ott sem bűncselekményt, csak szabálytalanságot. Mi azt kértük számon, hogy ha működnének a piaci mechanizmusok, ha ezen a területen valóban érvényesülne a verseny, akkor nem lenne az, amit nap mint nap olvashatunk az újságok címoldalán, hogy a piaci árnál, a sima kiskereskedelmi árnál jelentősen magasabb összegben is értékesítenek a közszféra részére nagy mennyiségben különböző árucikkeket.
A kockázatelemzési metódus megváltoztatása azt jelentené, hogy van egy olyan közbeszerzési rendszerünk, ahol elsősorban szoftveres szűrés alapján tudjuk ellenőrizni a beszállítókat és a megrendelőket egyaránt. A szoftveres szűréssel teljesen egyértelműen kiszűrhetőek lennének azok a vállalkozások, amelyek csak egy-egy adott közbeszerzéssel foglalkozó szervezetre specializálódtak. Jellemzően ezek azok az ügyletek, amiket köznyelven úgy hívnak, hogy már eleve le vannak zsírozva, ott már eleve valamilyen megállapodás köttetett. Ezek egy egyszerű szoftveres szűréssel kiszűrhetők, hiszen ha egy cég 15 féle terméket szállít, és ezt jellemzően csak egy állami megrendelőnek szállítja, a piacon más részesedése nincs az állami vagy az önkormányzati szektoron belül - bár egyébként ezt a terméket más is megrendeli, más részesedése nincs -, ezt egy szoftveres szűréssel teljesen nyilvánvalóan kiemelt kockázatú ügyfélként kellene nyilvántartani, és megnézni azt, hogy az adott cégnél a közbeszerzéseken belül működnek-e a piaci folyamatok, vagy arról van szó, hogy valaki leboltolta nagyon ügyesen a vezetőkkel, és ilyen módon extraprofitra tesz szert.
Nagyon fontosnak tartjuk azt - a Gazdasági Versenyhivatal korábbi beszámolóiból már kiderült -, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az egyik legnagyobb közbeszerzési terepet, az útépítések ügyét már megvizsgálta, feltárta a piaci mechanizmusokat, és megállapította azt, hogy az aszfaltkeverő telepek száma, elterjedése, területi megoszlása nagyban meghatározza egy adott vállalkozás versenyképességét az adott területen, az adott útépítési projektnél.
Az a kérdés, hogy szeretne-e a kormány valamit tenni azért, hogy ezen a piacon megtörténjen a megfelelő piaci likviditás megteremtése, legyen elegendő minőségű, nagyságrendű verseny. Egyelőre ugyanis azt láthatjuk, hogy méretgazdaságossági korlátokba ütközik az a vállalkozás, ami a jelentős piaci erővel rendelkező, több aszfaltkeverő telepet fenntartó multikkal szemben próbálná megmérettetni magát, hiszen egész egyszerűen nem lesz gazdaságos a működése. Itt megint csak illikvid a piac, bizonyos szereplők szó szerint - mint az útépítéseknél - be vannak betonozva a rendszerbe, és ezeket nem lehet kiebrudalni.
A kérdésem az, hogy ez ügyben a Gazdasági Versenyhivatal milyen intézkedést tervez, milyen vizsgálatokat végeztek, mit szeretnének azért tenni, hogy ezen a területen jelentős változás álljon be. A későbbiek folyamán a pénzintézeti szektorral folytatom, elnök úr.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
