ELNÖK (Balczó Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Balczó Zoltán)
ELNÖK (Balczó Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! A szavazatok összeszámlálására a határozathozatali eljárást követően kerül sor.
Most a további, még szavazható indítványokról döntünk.
Az ajánlás 37. pontjában Gaudi-Nagy Tamás és Kiss Sándor az Alapvetés fejezet P. cikkét új bekezdéssel egészíti ki. A javaslat szerint nemzetközi kötelezettségvállalás nem lehet ellentétes az Alaptörvény rendelkezéseivel. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 254 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 43. pontjában Apáti István és Zakó László a Szabadság és felelősség fejezet IV. cikk (1) bekezdésének módosításával a halálbüntetés visszaállítását kezdeményezik.
A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 38 igen szavazattal, 261 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 47. pontjában, valamint a kiegészítő ajánlás 14. pontjában Harrach Péter a Szabadság és felelősség fejezet XII. cikk módosításával a törvényes örökléssel kapcsolatban terjeszt elő alternatív tartalmú szabályozást.
Először a kiegészítő ajánlás 14. pontjáról döntünk. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Harrach Péter: Visszavonva!) Tehát a javaslatról nem szavazunk, Harrach Péter, az előterjesztő visszavonta a javaslatot.
Így most az ajánlás 47. pontját teszem fel szavazásra. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! Bocsánat, mielőtt eredményt hirdetnék, még egyszer: itt két ajánlási pontról volt szó, az első szavazásánál… (Harrach Péter: Mindkettő visszavonva!) Mindkettőt visszavonta. Tehát a 47. ajánlási pontról sem szavazunk, az előterjesztő visszavonta.
(15.00)
Bejelentem, hogy a kiegészítő ajánlás 21. pontját előterjesztője visszavonta, így erről nem kell szavazni.
A kiegészítő ajánlás 27. pontjában Staudt Gábor és Szilágyi György a Szabadság és felelősség fejezet XXI. cikkét új bekezdéssel egészítik ki. Ebben a közhivatal viselésének és a gazdasági társasági tisztség betöltésének joga alóli kizárási szabályt terjesztenek elő. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 41 igen szavazattal, 264 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 69. pontjában Apáti István, Staudt Gábor és Szávay István a Szabadság és felelősség fejezetet új cikkel egészítik ki. A javaslat szerint mindenkinek joga van megismerni a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok dokumentumait és adatait. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 43 igen szavazattal, 260 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 70. pontjában Gaudi-Nagy Tamás Az állam fejezet 1. cikk (1) bekezdésének módosításával kétkamarás országgyűlést javasol. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 42 igen szavazattal, 260 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 72. pontjában Bana Tibor, Dúró Dóra és Novák Előd Az állam fejezet 4. cikkének módosításával azt kezdeményezik, hogy az országgyűlési képviselők e tisztségükből visszahívhatók legyenek. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 266 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 74. pontjában Bana Tibor és Novák Előd Az állam fejezet 4. cikk (2) bekezdésének módosításával országgyűlési képviselői összeférhetetlenségi szabályt terjesztenek elő. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 41 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 75. pontjában Bana Tibor, Gyüre Csaba és Novák Előd Az állam fejezet 4. cikk (2) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy az országgyűlési képviselőt ne illesse meg a mentelmi jog. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 40 igen szavazattal, 261 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 80. pontjában Gaudi-Nagy Tamás Az állam fejezet 8. cikk (4) bekezdésének módosításával az eredményes országos népszavazás feltételeit terjeszti elő. A javaslat összefügg a 109. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 43 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 112. pontjában Hegedűs Lorántné és Apáti István Az állam fejezet 34. cikk (1) bekezdésének módosításával azt javasolják, hogy az önkormányzati kötelező feladat- és hatáskörök ellátásához a költségvetési fedezetet az állam biztosítsa. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 43 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 113. pontjában Hegedűs Lorántné és Apáti István Az állam fejezet 34. cikk (2) bekezdésének elhagyását javasolják. Az alaprendelkezés szerint törvény elrendelheti a kötelező önkormányzati feladatok társulásban történő ellátását. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 264 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 120. pontjában Gaudi-Nagy Tamás Az állam fejezet 38. cikkét új bekezdéssel egészíti ki, amelyben a nemzeti vagyon elidegenítésének jogszerűségi felülvizsgálatát javasolja. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 43 igen szavazattal, 262 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 121. pontjában Varga Géza Az állam fejezet 40. cikke helyébe a Termőföld Nyugdíj Alap létrehozására vonatkozó rendelkezést terjeszt elő. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 42 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 125. pontjában Nyikos László Az állam fejezet 42. cikk (1) bekezdésének módosítását kezdeményezi az Állami Számvevőszék meghatározásával és tevékenységének előírásával. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 40 igen szavazattal, 264 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 126. pontjában Nyikos László Az állam fejezet 42. cikk (2) bekezdésének kiegészítésével az Állami Számvevőszék elnökére vonatkozó felelősségi szabályt terjeszt elő. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 38 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 127. pontjában Nyikos László Az állam fejezet 43. cikkének elhagyását kezdeményezi. Az alaprendelkezések a Költségvetési Tanácsra vonatkozó szabályt tartalmaznak. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 41 igen szavazattal, 263 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem