VONA GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban a magyar közvélemény egy példaértékű, nyugodtan mondhatom, hogy történelmi jelentőségű közéleti zarándoklatnak lehetett szemtanúja, fültanúja, ki milyen értelemben követte az eseményeket. Nagyon sajnálom, hogy köztársasági elnök úr és miniszterelnök úr kimegy, ugyanis nekik is szerettem volna bemutatni itt a parlamentben, körünkben Tétényi Éva esztergomi polgármestert (Taps a Jobbik soraiban.), akik 46 kilométert gyalogoltak, zarándokoltak azért, hogy elhozzák Budapestre az esztergomi emberek segélykiáltását, elhozzák a véleményét és átadják miniszterelnök úrnak. 7519 aláírás van a kezemben, s ezeket a felszólalásom után át is fogom nyújtani miniszterelnök úrnak címezve; majd meglátjuk, hogy éppen kinek tudom odaadni. Arra kérem önöket, hogy ezt a segélykiáltást, ennek a történelmi városnak a segélykiáltását a saját érdekükben hallgassák meg, hallgassák meg ezeknek az embereknek a mindennapok nyugalmába, a békébe, a politika igazságába vetett hitét. Ha ezt nem teszik meg, ez a város működésképtelenné válik, önökön pedig örökre rajta marad a bélyeg, hogy egy emberért, egy pártkáderért egy 33 ezres várost hajlandók voltak feláldozni, ezeknek az embereknek a mindennapjait képesek voltak kockára tenni. Ennyit Esztergomról.
Április 11-e lévén nem kerülheti meg az ember, hogy ne ejtsen szót arról, hogy eltelt egy év. Eltelt egy év az országgyűlési választások első fordulója óta. Én úgy próbálom meg ezt az egy évet röviden végigvenni, végigvinni, végiggondolkodni önökkel közösen, hogy hét olyan kifejezést választottam, amelyeket önök saját magukról állítanak, saját magukról mondanak, saját magukkal kapcsolatban szoktak használni, és igyekszem bebizonyítani ezeknek a kifejezéseknek a fonákját, vagy valamifajta álnaivitással azt hinni, hogy biztos csak rosszul értettük ezeket a fogalmakat.
Itt van például a “forradalom” kifejezés. Egy forradalom általában azzal szokott végződni, hogy valamilyenfajta érdemi társadalmi változások zajlanak. Magyarországon forradalmi változás lenne a középosztály megerősödése. Ezzel szemben önök a gazdaságpolitikájukkal, az egykulcsos adóval, a Széll Kálmán-tervvel pont ennek a középosztálynak üzentek hadat. Úgyhogy amit a forradalom kapcsán nekünk valóban értenünk kellett volna, vagy amire önök valójában gondoltak, az a forradalom elfojtása volt, vagy valamifajta ellenforradalom.
Aztán a gazdasági szabadságharc. Önök különadókat vetnek ki, vetettek ki, és erről mindig büszkén meg is emlékeznek; csak hát tegyük hozzá, hogy ezek áthárítását senki nem akadályozta meg, és legfőképpen a kormány nem. Persze mondhatják azt, hogy épp néhány napja maradtak ki önök az európaktumból. Igen, és ezt úgy kommunikálják, mint szintén valamilyen karakán nemzeti kiállást vagy gazdasági szabadságharcot, csak hát ennek az eredményeképpen éppen hogy azok a multinacionális cégek lesznek újabban idecsábítva, akiknek a gazdasági kifosztottságunk nagyobbrészt köszönhető. Tehát amit itt ma gazdasági szabadságharc címén el tudok mondani, az inkább csak gazdasági fegyvercsörgetés, a Széll Kálmán-terv kapcsán pedig gazdasági fegyverletétel.
Nemzeti együttműködés. Itt talán nem is kívánkozna kommentár, hiszen önök sem a két és félmillió embert képviselő ellenzéki pártokkal, sem pedig a civil szférával nem kívánnak együttműködni, nem kívánnak konzultálni, nem kívánnak érdemben tárgyalni.
Ami itt zajlik, az nem nemzeti együttműködés, hanem egy narancsos kirekesztés, és egyre inkább az a meglátásom, hogy a miniszterelnök úr valójában egyetlenegy emberrel hajlandó érdemben tárgyalni, együttműködni, ez pedig a kormányfő. (Sic!)
Alkotmányozás. Ez az önök negyedik kifejezése, amire olyan büszkék szintén. Valljuk be őszintén itt magunk között, hogy az 1949. évi alkotmányhoz képest ez az új alaptörvény érdemi változást az ország életében nem hoz. Sok hűhó semmiért - sok hűhó semmiért, ami történt. A történelmi jogfolytonosság nem áll helyre, nemzeti kincseinket nem védjük meg, nem lesz igazságtétel. Ez a magyar jogfolytonosságnak nem alkotmányozása, hanem bealkonyodása.
Két hét alatt közbiztonság. Ezt megint csak félreértettük, valami fatális félreértés lehetett. Két hét alatt közbiztonság, nekünk; ezt akarták mondani, hiszen az elmúlt nem két hétben, hanem egy évben csak a terrorelhárító központot hozták létre, Schmitt Pál és Orbán Viktor biztonságát garantálták, a többi millió majd várhat.
Egymillió munkahely. Itt megint félreértés történt. Egymilliós munkahelyekről beszélhettek önök a Fidesz csókosainak, hiszen a munkahelyek számát illetően mínusz százezernél járunk. (Taps a Jobbik soraiban.)
Elszámoltatás - ez az utolsó kifejezés. Itt elszámolásról van csak szó: elszámoltak tízig, hogy Gyurcsány, Kóka, Horváth Ágnes és a többiek, meg esetleg az önök között lévők is elfuthassanak az elszámoltatás elől.
Önök reálpolitikát ígértek, reális célkitűzéseket, reális eredményeket, de amit folytatnak, az nem reálpolitika, hanem orálpolitika, orális politika. Ezzel kapcsolatban egy dologra szeretném felhívni a figyelmüket: ezzel a magyar társadalmat nem fogják kielégíteni.
Köszönöm a figyelmet. (Vona Gábor átnyújtja Navracsics Tibornak az aláírásokat tartalmazó csomagot. - Taps a Jobbik soraiban.)
(13.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem