SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A felsőoktatásba való jelentkezés határideje február 15-e volt Magyarországon, általában ez is szokott lenni. Természetesen az idén érettségizők eddig a határidőig még nem tudják eljuttatni az érettségi bizonyítványuk másolatát, ezért van lehetőség a dokumentumok pótlólagos leadására. Ennek a határideje idén július 7-e.
Néhány héttel ezelőtt egy nagyon kis létszámú és Magyarországon kevésbé ismert határon túli magyar közösségnél, történelmi hazánknak a mai Szlovéniához tartozó területén, Muravidéken tettem látogatást. Ottani magyar fiatalok hívták fel a figyelmemet egy problémára, amit kértek, hogy tolmácsoljak az önök irányába. Arról van szó, hogy Szlovéniában az érettségizők az érettségi bizonyítványukat csak július 13-án kapják kézhez, így azoknak az ottani fiataloknak, a magyar fiataloknak, akik a magyar felsőoktatásba kívánnak jelentkezni, a szükséges határidőig nincs módjuk ezeket a dokumentumokat pótolni, így lemaradhatnak a felvételi eljárásról, vagy kénytelenek adott esetben csak egy évvel később - erre van lehetőségük - a magyar felsőoktatásba jelentkezni. Ehhez hasonló problémák egyébként a korábbi években adott esetben más régiókban is előfordultak, előfordulhattak.
Az érintettek kérdését, kérését tolmácsolva én magam is a határidőnek az ő javukra való vagy az érintettek érdekekében való kitolását tartanám jó megoldásnak. Szeretném hangsúlyozni, hogy nincs szó jelentős számú felvételizőről, és a határidőnek csak az ő érdekükben és a rájuk vonatkozó meghosszabbítása nem okozna zavart vagy fennakadást a magyar felsőoktatási jelentkezési folyamatban, az érintettek számára azonban hatalmas segítség lenne. Kérdezem tehát az államtitkár úrtól, hogy jó megoldásnak, kivitelezhetőnek tartja-e az érintett fiatalok általam tolmácsolt kérdését. Ha nem, akkor milyen más módon kívánja a kormány a muravidéki magyar fiatalok magyar felsőoktatásba való jelentkezését segíteni?
Köszönöm szépen. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem