VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010. december 1-je óta az MR2, leánykori nevén a Petőfi rádió főszerkesztője a Kormorán zenekar alapítója és vezetője, Koltay Gergely. Elvi kifogásom nincs az ellen, hogy más politikai oldalnak a holdudvarában is legyenek előadók, ne csak a nemzeti oldalon. Kifogásom csak az ellen van, ha ezek uralnak egy közszolgálati médiumot. Az előző kormány alatt megértettem, de elfogadni nem tudtam; december 1-je óta, vagy ha az átalakulásra hagyunk időt, január 1-je, február 1-je, március 1-je óta már megérteni sem tudom. Azon kívül, hogy a Kormoránnal volt egy remek műsor zenékkel fűszerezve, illetve Kalapács József szerepelhetett egy éjszakai műsorban az éterben, a helyzet változatlan. Nem azt kérem, hogy az írmagját se hagyjuk az eddigi irányzatnak, csak ha már közszolgálati, élvezhessék a népzenét kedvelők, a folk-rock szerelmesei, illetve a nemzeti rock rajongótáborának tagjai is a rádióadásokat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, hogy a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel lépjen fel a kiegyensúlyozottság és a közszolgálatiság érdekében. Hatáskörében vizsgálja meg, hogy miért nem érvényesül az esélyegyenlőség elve az adófizetők pénzéből fenntartott rádióadó zenei palettájában. Vizsgálatát különösen terjessze ki arra, hogy melyik sarokban rejtőznek az SZDSZ ottmaradt pribékei a közszolgálati rádióban. Várható-e változás a műsorkoncepcióban? Amennyiben nem, megszüntetik-e az adó állami finanszírozását?
Várom megtisztelő, ám nem cinikus válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem