VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önnek disznóól, nekünk szülőhazánk. Néhány héttel ezelőtt ön becsmérlő módon disznóólnak nevezte az európai forrásokat szervező intézményrendszert és annak eredményeit élvező Magyarországot. Vagyis bűzlő, trágyával teli helynek, amelyet majd ön kitakarít.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérem, forduljon meg, és nézzen a háta mögé! (Orbán Viktor nem fordul meg.) Köszönöm. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Így láthatja azokat a frakciótársait, akik között száznál is több polgármester és önkormányzati, parlamenti funkciót halmozó képviselő ül, akik személyesen nemcsak a dupla költségtérítés haszonélvezői, hanem az ön által kárhoztatott rendszernek, a trágyadombnak is.
Ők azok, akik otthon büszkék a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt gyerekeknek épített iskolákra és óvódákra. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ők azok, akik településvezetőként otthon örültek az elmúlt évek európai forrásaiból munkát végző vállalkozások tízezreinek. Ők azok, akik épülő beruházásokat kerülgetve lepusztult országról vizionáltak, vezetői tekintélyükkel visszaélve becsaptak embereket, majd két hét alatt rendet tettek, a Gárdát két pofonnal hazazavarták, s mára söralátéten adóztatnak vagy pályáztatnak. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Hazudsz!) És ha szükséges, koronáznak. És ők azok, akik önnel együtt a falkaforradalom legendájához kreált újbeszél nyelven - semmi sem az, aminek látszik. Az Új Széchenyi-terv nem új, a trágyadomb pedig kincs, amiért ott tolonganak, a nemzeti konzultáció pedig azt jelenti, hogy nem egyeztetnek senkivel sem. A látványt biztosító emberek jó része fizetett statiszta, akikkel utólag kényszerülnek szerződést kötni. Az ezen az újbeszél nyelven hangoztatott kétharmad soha nem volt kétharmad, s önnek nincs joga kanásztáncát az emberekre kényszeríteni.
Miniszterelnök Úr! Ön súlyosan tévedett, amikor a mi hazánkat leigázható disznóólnak (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), a magyar nemzet tagjait elnyomható (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), megalázható alattvalóknak tekintette.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem