DR. MORVAI KRISZTINA
DR. MORVAI KRISZTINA
DR. MORVAI KRISZTINA (Európai Parlament magyarországi képviselője): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Engedjék meg nekem, hogy szó szerint felolvassam az alkotmánytervezet azon sorait, amelyek a szívemhez a legközelebb állnak, s amelyek meggyőződésem szerint minden tisztességes magyar ember szívéből és szívéhez szólnak.
Az idézet így szól: “Az eredeti funkcióihoz, a közjó védelméhez és előmozdításához visszatérő erős, a közösség környezeti és társadalmi érdekeit védő állam a spekuláció és korrupció helyett az értékteremtő munka felé tereli a gazdaság szereplőit, közpénzeket csak a közjó növelésére fordít. Fontos feladatának tartja továbbá egyebek között a magyar termelők és fogyasztók, a helyi közösségek elkötelezett védelmét, a nemzet stratégiai vagyonának megőrzését, illetve visszaszerzését és a közjót szolgáló működtetését. Viszonyaink átalakítása csak úgy képzelhető el, ha megtörténik a korábbi zsákmányszerző folyamatok haszonélvezőinek teljes körű elszámoltatása, privatizációs, továbbá a közös kassza rovására gyarapított adóparadicsomokba, off-shore cégekbe kimentett vagyonának felderítése és e közös források visszaszerzése.” Ez az! Ez egyenes beszéd. Ez a hang az, amire a magyarok többsége a rendszerváltó alkotmányban, alaptörvényben vágyott.
A magyar nemzet azt akarta megélni az alkotmányozási folyamatban, hogy felemeljük a fejünket, és visszavegyük a hazánkat. A baj csak az, kedves képviselőtársaim, hogy én, ahogy talán észrevették, nem a ma elfogadásra váró, úgymond igazi alkotmánytervezetből, alaptörvény-tervezetből idéztem. Ez a rossz hír. A jó hír az, hogy ez az idézet is egy megvitatásra és elfogadásra váró magyar alkotmánytervezet szövege, mégpedig a körülbelül egy hete a kormány, pontosabban a Vidékfejlesztési Minisztérium által nyilvánosságra hozott vidék alkotmányáé, a vidékfejlesztési stratégiáé, amelyet mind a sajtó, mind pedig maga a munkaanyag és az előterjesztő, az általam igen nagyra becsült Fazekas Sándor miniszter úr úgy nevez, hogy: a vidék alkotmánya.
Sok magyar ember, kedves képviselőtársaim, azt szeretné tudni, hogy miért nem ez a hang, miért nem ez a szellemiség határozta meg a ma elfogadásra váró alkotmányt, Magyarország Alaptörvényét. Miért ez a kettős beszéd a kormánypártokon belül? Miért ez a kétféle hang? Az egyik a nemzeti önrendelkezés, mondhatnám, radikális követeléséé, gyarmati sorunk felszámolásáé - ezt nevezik a vidék alkotmányának; a másik az igazodásé, a beilleszkedésé, a nemzeti önrendelkezés további jelentős feladásáé, amely a preambulumon, a Nemzeti hitvalláson kívül szinte az egész most elkészült alaptörvényt jellemzi. Nem elsősorban amiatt, amiről szól, hanem amiatt, amiről nem szól.
Miért nincs szó az elszámoltatásról, az igazságtételről, a nemzet egyik legfőbb követeléséről? S miért szavazott a kormánytöbbség minden egyes országgyűlési képviselője nemmel arra a módosító indítványra, amely egyértelműen előírta volna a magyar föld és a magyar vízkészlet magyar kézben maradását?
A nemzeti konzultációs kérdőív tizedik kérdése így szólt: “Vannak, akik azt gondolják, hogy az új alkotmánynak védenie kell a nemzeti vagyont, különös tekintettel a termőföldet és a vízkészletet. Mások ezt nem tartják fontosnak. Ön mit gondol?” Nos, mit gondoltak az emberek, hogyan válaszoltak? Kérem, tájékoztassák a nyilvánosságot az ezen kérdésre adott válaszok pontos számáról és arányáról. A magyar emberek alighanem fontosnak tartották legfontosabb nemzeti kincseink magyar kézben tartását. Akkor ez miért nincs az alaptörvényben?
És ehhez szorosan kapcsolódik, hogy miért nem építették a szövegbe, hogy nemzetközi szerződés, nemzetközi kötelezettségvállalás ne állhasson ellentétben a magyar alaptörvénnyel, azaz hogy a magyar nemzet dönthesse el, hogy milyen gazdaságot, milyen értékrendet, milyen életet szeretne, s ez alá rendeljük az Európai Unióval, a külföldi országokkal való kapcsolatainkat, s ne pedig fordítva: a gyarmatosítóink diktálhassanak tovább.
Miért nem szavazták meg az elszakított nemzetrészek önrendelkezési törekvéseinek alaptörvénybe foglalását, holott ezt még az illetékes bizottságok is támogatták? Csak azért, mert ezek mind jobbikos javaslatok voltak? Remélem, nem. Magam is ismerem az ilyenkor szokásos választ: alkalmazkodnunk kell a világhoz, nem állhatunk szemben a világban zajló folyamatokkal. De miért? Mire mentünk az elmúlt húsz évben a folyamatos alkalmazkodással, kedves képviselőtársaim? Mi lett az eredmény? Egy megnyomorított, elszegényedett, megalázott ország. Kisvállalkozók sora, akiknek le kellett húzniuk a redőnyt, mert az országot megszálló multinacionális üzletláncok tönkretették őket. Kisgazdák tízezrei, akik feladják a gazdálkodást, mert az ideáramló külföldi élelmiszer megfojtja a gazdaságukat. Munkanélküliek tömege, mert gyarmatosítóink és helytartóik a piacszerzés érdekében felszámolták az egész iparunkat. Ezért kell alkalmazkodni? Ezért kell továbbra is alkalmazkodni, hogy minden így maradjon, vagy még rosszabb legyen? Miért nem arról szól ez az alkotmány, ez az alaptörvény, hogy Magyarország a magyaroké, s hogy felszámoljuk a szolgasorsot? Visszavesszük nemzeti önrendelkezésünket, s visszaadjuk az embereknek a megélhetést és a méltóságot?
Nagyon bízom benne, hogy az alaptörvény tartalmát kibontó sarkalatos törvények megalkotása során a kormánypártokon belül láthatóan létező kétféle hang közül a bátrabb, a nemzetibb, a kurucosabb fog győzedelmeskedni. Kérem, érvényesítsék a további jogalkotás során azt az értékrendet, amely az alaptörvény öntudatos Nemzeti hitvallás részében, illetve az általam ismertetett vidék alkotmányában felismerhető.
Kétségtelen tény, hogy a '49. évi alkotmány hatályon kívül helyezésével, a Nemzeti hitvallással is tettünk néhány fontos lépést. S miközben a magyarok többsége e lépéseket túl szerénynek tartja, és sokkal határozottabbakat kíván, az ellenfeleink határainkon belül és kívül már ezt is sokallják. Sikítanak a Nemzeti hitvallásunktól, felháborodnak azon, hogy alaptörvényünk preambuluma Istent, Szent Koronát, nemzetet említ.
De egyet értsenek meg, kedves képviselőtársaim: nem hátrálhatunk meg a nemzeti önrendelkezés felé vezető úton, mert nincs hova hátrálnunk! Ha valamit veszíthetünk, az csak az önbecsülésünk, a gerincünk. Ha Cohn-Benditéknek, Heller Ágneséknek engedményeket teszünk, akkor nem európainak fognak tekinteni bennünket, ahogy azt visszafogottabb, bár jó szándékú politikustársaim remélik, hanem gyengéknek és tovább tiporhatóaknak.
Ellenfeleink nem a demokráciát és nem az emberi jogokat féltik Magyarországon, hiszen akkor nem hagyták volna szó nélkül a 2006-os szemkilövéseket, bebörtönzéseket vagy Budaházyék két éve tartó előzetes letartóztatását. Nem, ők pénzüket, befolyásukat, Magyarország feletti hatalmukat féltik. Félnek? Itt az ideje!
Kérem önöket, képviselőtársaim, hogy járják az országot, és beszélgessenek minél többet a magyar emberekkel, a kisgazdákkal, kisvállalkozókkal, állami alkalmazottakkal, munkanélküliekkel. Döntéseik során és különösen a sarkalatos törvények közeli megalkotása során az ő arcukat, az ő szenvedésüket, az ő elemi jogaikat lássák maguk előtt! Emeljük fel a fejünket, és vegyük vissza a hazánkat! Isten óvja és vezesse Magyarországot!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
(14.00)
