ELNÖK (Kövér László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Kövér László)
ELNÖK (Kövér László): Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a szavazással folytatnánk a munkánkat, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem az ülésteremben megjelent Domokos László urat, az Állami Számvevőszék elnökét; Pálinkás József urat, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét (Taps a kormánypártok soraiban.); valamint a Konzultációs és Tanácsadó Testület megjelent tagjait, Boross Péter miniszterelnök urat, Pozsgay Imre miniszter urat és Szájer Józsefet, az Európai Parlament képviselőjét. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Alaptörvénye címmel előterjesztett törvényjavaslat zárószavazás előtti módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. A módosító javaslatok és az egységes javaslat elfogadásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának igen szavazata szükséges. A jelenleg mandátummal rendelkező 385 országgyűlési képviselő számára figyelemmel ez 257 igen szavazatot jelent.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az ajánlás 1-8. pontjait, a 10. és 12. pontját, a 14-22. pontjait, valamint a 24., 25. és 26. pontját az előterjesztők támogatják. Ezek közül a Jobbik képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 1. és 8. pontjában szereplő javaslatokról.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház a módosító javaslatokat 262 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 44 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért indítványokról határozunk.
Az ajánlás 1. pontjában Lázár János a Nemzeti hitvallás fejezetének két mondatát módosítja. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 262 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 8. pontjában Lázár János a Szabadság és felelősség fejezet XXIII. cikk (6) bekezdésének módosítását javasolja. Ebben azt kezdeményezi, hogy a polgármesterré választás feltétele ne legyen a magyar állampolgárság. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A tisztelt Ház a javaslatot 261 igen szavazattal, 45 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
(15.10)
Az ajánlásban szereplő további négy módosító javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a Jobbik képviselőcsoportja ezekről szavazást kért. Most ezekről döntünk.
Az ajánlás 9. pontjában Dúró Dóra és Szilágyi György a Szabadság és felelősség fejezet XXIII. cikkét új bekezdéssel egészítik ki. Ebben a közhivatal viselésének és a gazdasági társasági tisztség betöltésének joga alóli kizárási szabályt terjesztenek elő.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 43 igen szavazattal, 259 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el.
Az ajánlás 11. pontjában Staudt Gábor a Szabadság és felelősség fejezetet új cikkel egészíti ki. A javaslat szerint mindenkinek joga van megismerni a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok dokumentumait és adatait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 44 igen szavazattal, 253 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el.
Az ajánlás 13. pontjában Gyüre Csaba és Novák Előd Az állam fejezet 4. cikk (2) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy az országgyűlési képviselőt ne illesse meg mentelmi jog.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy 41 igen szavazattal, 264 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot a Ház elvetette.
Az ajánlás 23. pontjában Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd Az állam fejezet 38. cikkét új bekezdéssel egészítik ki, amelyben a nemzeti vagyon elidegenítésének jogszerűségi felülvizsgálatát javasolják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 257 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a Ház nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e Magyarország Alaptörvényét az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán megjelenik a szavazás eredménye. - Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)
(Taps közben:) Tisztelt Ház! Megállapítom, hogy az Országgyűlés 262 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett megalkotta Magyarország új alaptörvényét. (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok padsoraiban. - A jobbikos képviselők egy-egy papírlapot mutatnak fel, amelyből a következő felirat olvasható ki: “Áruló nem leszek!”)
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Történelmi pillanatnak lehettünk részesei az imént, amikor a tisztelt Ház elfogadta Magyarország új alaptörvényét. Ezzel lezárta azt az előkészítő szakaszt is magában foglaló 11 hónapos folyamatot, amellyel létrehoztuk az alaptörvény szövegét. Lezárta az átmenetiség 1989. október 23-a óta számított több mint két évtizedét, és lezárta az elmúlt 67 évet is, legalábbis amennyiben azt alkotmányos tekintetben a legitim alkotmány érvényesülésének hiányával írjuk le.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország új alaptörvénye visszakapcsolja a jogalkotást a történeti alkotmány folyamatába. A múltunkból, hagyományainkból építkezik, de a jövőt is szem előtt tartva a jelen problémáira keres és tartalmaz válaszokat. Az új alaptörvény nemzeti érdekeinkből indul ki, de azok érvényesítését a XXI. század együttműködő Európájában tartja lehetségesnek.
Az új alaptörvény magyar, de mint a magyar nemzet ezer esztendeje: befogadó. Egyenjogú, államalkotó közösségeknek tekinti a velünk élő nemzetiségeket. Az új alaptörvény történelmünk és civilizációnk alapjaként fogadja el a kereszténységet, biztosítva ugyanakkor mindenki számára a lelkiismereti szabadságot.
Az új alaptörvény az Európai Unió alapjogi chartájára épít, az emberi és polgári jogokat eszerint állapítja meg, de immár szót ejt az emberek önmaguk, családjaik és közösségeik iránti felelősségéről és kötelezettségeiről is. Ez az alaptörvény legitim, nemzeti, nem kirekesztő, ellenben integráló, hagyománytisztelő, de a jövőbe tekintő, tiszteletre méltó alkotás.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Ház elnökeként köszönetemet fejezzem ki mindenkinek, minden állampolgárnak és közösségeiknek, minden szakembernek és műhelyeiknek, a konzultációs testület minden tagjának és minden képviselőnek, aki részt vett hazánk új alaptörvényének előkészítésében, a vitában és a törvény elfogadásában.
Magam a Gondviselő kegyelmének tekintem, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak. Legyenek önök is hálásak ezért!
Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig énekeljük el a Himnuszt! (A teremben lévők felállnak és eléneklik a Himnuszt. - Taps a kormánypárti padsorokban.)
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk.
Mielőtt munkánk folytatására sor kerülne, átadom az elnöklést Balczó alelnök úrnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és dr. Schmitt Pál köztársasági elnök kezet fog. A miniszterelnök és a köztársasági elnök kezet fog dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel, majd a kormány néhány tagjával.)
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem