DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Tavaly ősszel ön, illetve az ön államtitkársága közzétett egy felsőoktatásról szóló koncepciót, ami régóta nem látott egységbe kovácsolta a felsőoktatásban érintetteket. Azt mondhatom, hogy olyan rossznak és kidolgozatlannak látták, hogy azt elutasította a Rektori Konferencia, a hallgatóság, rosszallását fejezte ki a Magyar Tudományos Akadémia, sőt saját kormánypárti padsoraikban is voltak olyanok, akik azt mondták, hogy ez így nem mehet tovább, ebből csak baj lesz. A közelmúltban a sajtó kormány közeli forrásokra hivatkozva részletesen beszámolt arról, hogy miniszterelnök úr csatlakozott ehhez a sorhoz, és hasonlóan az előzőekhez, ő is rossznak és kidolgozatlannak látva ezt az egészet, visszadobta az ön tervét. Egyévnyi hűhó semmiért, tisztelt államtitkár asszony!
Közben azonban sok minden történt a gazdasági tárcánál, akik különböző programokban sorra jelentették be a felsőoktatást megszorító intézkedéseiket. Ennek alapján megduplázzák a költségtérítés átlagos összegét, több mint 40 százalékkal kívánják csökkenteni, több mint 20 ezer hallgatói létszámmal az államilag támogatott hallgatói keretet.
Én hétről hétre kérdezem önt. A mai kérdésem a konvergenciaprogrammal kapcsolatos. A konvergenciaprogram, amit önök benyújtottak Brüsszelnek, 73. oldalán a 4. pontban a 16-os tétel azt tartalmazza: felsőoktatási strukturális intézkedések, intézményi és egyéb szervezeti kapacitások, determinációk csökkentése, a kiüresedett kapacitások felszámolása, jogszabályi finanszírozási kényszerek megszüntetése, 2012-ben 6,6 milliárd forintos elvonás, 2013-ban 15,9 milliárd forintos elvonás, összesen 22,5 milliárd forintos elvonás.
Kérem államtitkár asszonyt, mondja el nekünk, mit jelent ez. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem