KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Azért is idéztem Csengey Dénest, mert az a véleményem, nem azt kell nézni, hogy honnan jön egy javaslat, hanem hogy mi az érdeme, és azt gondolom, ha valakik jól kormányoznak, ezen elv szerint teszik a dolgukat.
Ezért én szeretnék javaslatot tenni arra, hogy a kiindulópontokat a konvergenciaprogramban változtassák meg, hiszen ezek a pontok, amelyekben most léptek, ezek nemhogy munkahelyeket teremtenének, hanem onnan vonják el a forrásokat, ahonnan új munkahelyek, ami által új munkahelyek jönnének létre.
(15.40)
Ami a közmunkaprogramokat illeti, meg kell jegyezzem önnek, hogy alapvetően egyetértek avval a szemlélettel - mert az emberek igazságérzetének is megfelel -, hogy ne segélyből, hanem sokkal inkább munkából élhessenek az emberek, de ehhez leginkább az kellene, hogy a közmunka alatt képzések is valósulhassanak meg; leginkább az kellene, hogy a munkaerőpiac bővüljön, lehessen hova átzsilipelni az embereket; az kellene, hogy legyen több pénz, mint segélyekre, tehát a közmunkaprogramokra nagyobb forrásokat szánjanak, és innen ne vonjanak ki forrásokat (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.); és az kellene, hogy belátható nagyságrendben tervezzenek meg közmunkaprogramokat, szemben (Az elnök ismét csenget.) a mai 100-120 ezressel, ne 300 ezres blöfföket tegyenek le az asztalra.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem