DR. ILLÉS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Kedves Képviselő Asszony! Ki vagyok én, hogy minősítsem az ön kérdését, sőt az ön emberi méltósága az én számomra annyira fontos, hogy a kritikai megjegyzéseimet most elhallgatom. De legyen beszédes ez a része a dolognak. Ugyanis a szezont a fazonnal, az ökoturizmust az uniós elnökséggel, Bős-Nagymaros vízpótlási kérdését a monitoringgal természetesen a minden mindennel összefügg jegyében fel lehet tenni kérdés formájában, de nyugodtan fel lehetett volna tenni azt az egyenes kérdést, amit önök úgy fogalmaztak meg: múlhat-e 10 millió forinton a Szigetköz sorsa? Az én egyenes válaszom pedig a kormány részéről az, hogy nem múlhat. Ezzel be is fejezhetném, le is ülhetnék ebben a pillanatban.
Szilágyi képviselő úr a másik, aki ezt a kapitális dolgot aláírta az LMP részéről. Rendre csalódást okoznak az LMP-s képviselők a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseik révén. Szeretném hangsúlyozni, hogy 110 millió forint volt a zárolás előtt a vízkormányzásra és a monitoringrendszer működtetésére. Nem 10, hanem 110! Ehhez képest 55 millió forint maradt a zárolás után, ami - erről már sikerült itt beszámolnom - 45 százalékos volt. Az 55 millió forintból 30 millió forint a vízkormányzás céljait szolgálja, 20 millió forint pedig ebben a pillanatban is a mérőhálózat működtetését, s ebből a 20 millióból 10,8 a szigetközi munkacsoport tevékenységének a folytatását. Tehát még egyszer mondom: nem múlhat, mert több pénz van, mint amennyit önök itt említettek.
Ugyanakkor a kormány részéről már számos alkalommal nagyon határozottan elmondtuk, mások is, én is, hogy se Nagymarosnál, se Adonynál, se Fajsznál nem épül gát. A zöld Duna-stratégia keretében, amit megvalósítunk, a természetvédelemnek van prioritása, kedves képviselő asszony.
Elnök úr, köszönöm, hogy beszélhettem. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem