DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a felszólalásom végén elég konkrétan elmondtam, hogy mire gondolok. 117 ezer adós van, aki ilyen helyzetben van, nagyon sokan nézhetnek ma minket. Rubovszky képviselőtársamnak másodjára sikerült hozzászólást ejtenie úgy, hogy róluk egy szót sem szólt ismételten, ugyanakkor pedig kétségbe vonta a legnagyobb ellenzéki párt jogát ahhoz, hogy bármilyen előterjesztéssel, javaslattal éljen a parlamentben.
Azt gondolom, hogy valóban önök kormányoznak egy éve, volt egy javaslatuk, ettől eltér picit a mienk, de azt gondolom, össze lehet ezeket a kérdéseket hangolni. Azon kellene egy ilyen vitanapon gondolkodni szerintem, és amúgy meg azt hiszem, hogy közösen, hogy hogyan lehet ezeket a döntéseket meghozni úgy, hogy ennek a 117 ezer adósnak segítsünk. Ezzel kellene foglalkozni, és mindannyiunknak mondom, hogy nem az egymásra mutogatással, mert ahogy végigtekintettük ezt a történetet, a politikának az elmúlt 10-15, de 20 évben is oldaltól függetlenül megvan ebben a felelőssége, de legalább így megvan a bankoknak, ha nem jobban, és egyébként természetesen az egyénnek is megvan a felelőssége, aki a hitelt felvette.
Szerintem ebben a hangvételben kellene folytatnunk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem