TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! “Minél egyszerűbben tudtok élni, annál inkább urai vagytok az életnek. Csak egy kis hajlék, mindennapi kenyér és tisztességes ruha legyen biztosítva, a többi ne legyen sorvasztó gondotok.” Gárdonyi Géza szavai ezek; sajnos, milyen időszerűek a XXI. században is - nem is gondoltuk volna.
Az ellenzéki képviselőtársaim által kezdeményezett politikai vitanap talán az első, inkább azt mondom, az elsők között egy olyan alkalom a Magyar Országgyűlésben, amikor a társadalom egyik legégetőbb kérdéséről lehet ma vitatkozni.
Érdekes volt államtitkár úr hozzászólása, vitaindítója, és érdekes volt Zsigó képviselőtársam vezérszónoklata. A jövő és a múlt - így lehet megfogalmazni. Államtitkár úr a jövőről beszélt, hogy milyen szép lesz majd ez a világ. Képviselőtársam arról beszélt, hogy milyen bűnös a múlt, ami ezt előidézte. Csak van egy probléma, van a jelen, a jelen, ahol van több mint százezer olyan család, akinek van egy problémája, van közel egymillió olyan ember ma, aki rezsiszámláját, közüzemi tartozásait képtelen fizetni, és van egy olyan helyzet, amelyet már többször jeleztünk a Magyar Országgyűlésben, hogy arról hosszú diskurzust lehet lefolytatni, hogy mi az oka annak, hogy ez a helyzet előállt. Azt gondolom, hogy számos alkalommal ezt megvitattuk; ha úgy tetszik, megnyithatjuk újra. A kérdés nem ez. Az a kérdés, hogy segít-e ez ma azoknak az embereknek, akik ma azt várják - jelzem, egy éve azt várják - ettől a kormánytól, hogy érdemi intézkedéseket tegyenek.
“Csak egy kis hajlék”, ahogy az előbbi idézetben van, és van, akinek milyen messze került ez, és milyen erős az a kilátástalanság, amely az elkövetkező hónapokban vár rájuk. Önök azt mondták április 15-ét követően, hogy július 1-jéig meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot. Érdekes, április közepétől néhány újság, sajnos bulvárosan fogalmazva: “megindult a kilakoltatási szezon”. Egyre több hírt hallani arról, hogy emberek kerülnek utcára, és sajnos a probléma jelentős része még előttünk áll.
Sokan használják, hogy összetett problémával, komplex problémával van dolgunk. Szeretnénk jelezni, hogy az elmúlt 10 hónapban, 12 hónapban, ha ez egy gazdasági kérdés lett volna pusztán, akkor ez már rég megoldásra kerülhetett volna, hiszen önök 600 milliárd forintot engedtek ki a költségvetésből az egykulcsos adójukkal azért, hogy a felsőbb, gazdag rétegnek adjanak támogatást, miközben az a társadalmi probléma, amelyről ma beszélünk, a társadalom alsó kétharmadában van. Ez tehát nem gazdasági kérdés, hanem ez egy társadalompolitikai kérdés. Hogyan tükrözi egy kormány társadalompolitikáját az adó-, a költségvetés-politika, amely biztosítja azt, hogy a mindennapi megélhetéshez szükséges feltételek rendelkezésre álljanak? Ezt önök elmérték, uraim. Tehát az első, amit leginkább tehetnének, hogy a komplex megoldás helyett visszatérnek a társadalom többségének azon támogatásához, amely az adórendszeren, a költségvetés-politikán keresztül megjelenik.
De hát a helyzet tovább romlik. Nemcsak azok veszíthetik el a kormány intézkedései okán a hajlékukat, akik hitelt vettek föl, hanem bizony az önkormányzati bérlakásban élők, a közüzemi tartozással rendelkezők. Immár közel több százezer család közvetlen szociális katasztrófájáról kell beszélnünk.
Nézzük, mi történt az elmúlt hónapokban! Sőt, tudják mit? Az elmúlt egy évben. A kormány többször ígéretet tett arra, hogy mindenkit megvéd mindenkitől. Aztán nem történik semmi. Ha valaki erősen megkérdezi, hogy a tavaly őszre ígért nemzeti eszközkezelő társaság mikor kezdi meg a működését, akkor jön egy kormányzati közlemény, hogy a kormány nem engedi, hogy bárkit kilakoltassanak. Csendben jegyezzük meg: eközben ez zajlik. Értem, hogy éljék túl a mai napot, ez az üzenet. A politikai kommunikációs technika tehát nem változik, érdemi cselekvést pótol, de higgyék el, ez kevés. Egyetlen bank sem fogadja el az adósaitól az MTI-közleményt fizetés helyett, “mert a kormány mindenkit megvéd”.
(10.40)
Egyetlen végrehajtó sem fordul vissza az ajtóból szégyenkezve, ha hallja a rádióban, hogy ma is megígérte a kormány, hogy senki nem kerülhet az utcára. Amikor talán a kormánypárti képviselők sem bírták elviselni a saját választókerületükből érkezett valóságképet, akkor a kormány helyett úgy döntöttek, hogy legalább a kilakoltatási moratórium legyen meghosszabbítva. Azt mondom, hogy ez még támogatandó is, csak egy dolgot felejtettek el: az elmúlt években nemcsak - sőt azt kell mondani, az elmúlt évtizedben már nemcsak - a devizahitelről, jelzáloggal terhelt lakáshitelekről kell beszélnünk, hanem minden olyan hitelkonstrukcióról, amelynek a fedezete maga a lakóingatlan. Önök a kilakoltatási moratóriumot - már a meghosszabbítása tekintetében - leszűkítették csak a jelzálogalapú devizahitelesek körére. Mindazokat, akik ugyanúgy hitelt vettek föl, vagy akár átalakították a hiteleiket, de a fedezete maga a lakóingatlan... - ők már nem lettek védettek április 15-ét követően.
Mit is tettek önök ebben az időszakban? Hatályba lép az a törvény, hogy 90 nap helyett 60 napra csökken a nem fizető fogyasztók kikapcsolási moratóriuma. Önök azt mondták, sőt az államtitkár úr is azt mondta most a vezérszónoklatában, hogy ezzel meg lehet állítani az adósságcsapdát, és rá lehet szorítani - jó értelemben véve - az embereket, hogy a rezsiköltségeket be akarják fizetni. Azt kell mondanom, államtitkár úr, nagyon őszintén, hogy ez cinikus magatartás, és azt hiszem, pont a miniszterelnök úr mondta ebben a teremben nem oly régen, hogy nagyon nem szerette az elmúlt 20 évben a cinikus magatartást. Kérem, ön azt gondolja, hogy bárki úri passzióból nem fizet? Hát ez nem így van. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: De, így van.) Többször tettünk olyan javaslatot ebben az Országgyűlésben. Ön azt gondolja - bárki -, hogy ebben az országban valaki nem akar fizetni azért, hogy a háza megmaradjon? Nézzék! Akkor önök nincsenek tisztában azzal, hogy a ma Magyarországon élő emberek döntő többsége, akikről ma vitatkozunk, azt kell hogy eldöntsék, hogy kenyér, sárga csekk vagy hitel. Na, döntsék el önök, hogy melyiket lehet választani!
Nem az a kérdés, hogy mi ebben a teremben mekkorát fogunk erről vitatkozni, hanem hogy van-e olyan megoldás a nemzet újjáépítése jegyében, amely őket nem hagyja kívül a nemzet keretein, és jelen pillanatban mind társadalompolitikában, mind költségvetés-politikában önök pont az ellenkező irányban haladnak, tisztelt képviselőtársaim. Hát erről próbáljuk meggyőzni önöket ebben a teremben vérmérséklettől, politikai hovatartozástól függetlenül, hogy ezt az egyet próbáljuk meg közös platformra helyezni, miután a probléma olyan naggyá vált, hogy egyetlen intézkedéssel már nem lehet orvosolni, tehát már nemcsak a banki szabályozásban, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogkörének bővítésében, megerősítésében van lehetőség és mozgástér, hanem már bizonyos értelemben társadalompolitikai, szociálpolitikai kérdéseket is föl kell tenni az asztalra. A kormánynak sürgősen el kell végeznie azt a munkát, hogy ezt a komplex problémát hogyan tudja - úgymond - azon társadalmi problémában lévő csoportokra azonosítani, amelyekre a megoldást kínálja.
Vannak olyanok, akik normál banki eszközökkel még kezelhetők, a hitelek átütemezhetők, és egy kis segítséggel elrángathatók a szociális szakadék széléről. Esetükben az állam által felügyelt banki utat kell megnyitni, ahol arra kell figyelni, hogy egy pillanatra se élhessenek vissza az egyén kiszolgáltatott helyzetével.
A második csoport, ahol már direkt állami beavatkozásra van szükség. Számukra az egyik megoldás lehet, ha szociális mentorok segítségével segítenek adósságkezelési tervet készíteni. Hiszen ezekben az esetekben gyakori, hogy nem csak egyetlen tartozással, elmaradt hiteltörlesztéssel rendelkeznek, ezért itt már szükség van arra, hogy egy segítőkész mentor kiutat találjon.
A harmadik csoport, ahol sajnos az eladósodottság olyan fokú, hogy esély sincs a lakás mint tulajdon megmentésére. Számukra kínáltunk megoldást több alkalommal a Magyar Országgyűlésben, sajnos eredménytelenül: benyújtott törvényjavaslat, amely a magáncsőd védelméről szóló intézményt hozta volna létre. Az államnak ebben az esetben is nagyon fontos feladata lenne a lakhatás biztosítása szociális vagy önkormányzati bérlakás segítségével. Ehhez pedig sürgősen el kell készíteni egy bérlakáskatasztert, amelyből látszik, hogy hol, milyen állapotú ingatlanok állnak köztulajdonban, ezek lehetnének az azonnali segítségnyújtás kiindulópontjai.
Valamint nagyon fontos szempont a tiszta lappal indulás lehetősége. Az vállalhatatlan, hogy valaki, aki eljut arra a holtpontra, hogy abban a tulajdonban, amit magáénak hitt, már nem tud élni és el kell hagynia, de még ezt követően olyan terheket kell cipelnie, amely már lehetetlenné teszi egy következő tulajdon, egy következő lakás feltételeinek a megteremtését.
A kilakoltatás, az árverezés területén rendet kell tenni. Elfogadhatatlan, hogy vannak, akik lakottan és áron alul veszik meg mások lakásait, és alig várják, hogy jogi és nem jogi eszközökkel kilakoltassák az ott élőket. Itt igenis ott kell állnia az államnak és kontrollálni, hogy törvényesen, emberségesen zajlódjanak le ezek a dolgok. Tettünk ebben már javaslatot, ma is ezzel fogunk élni. Nagyon egyszerű: az APEH elektronikus árverezési rendszerébe tessenek beilleszteni azt, hogy csak azon keresztül lehessen értékesíteni ingatlant. Hozzáteszem, hogy az előző kormány összes bűnét fölolvassák a fejünkre, azért csak emlékeztetnék, hogy a vételi opciót és az értékesítés 70 százalék alatti tilalmát az előző kormányzat fogadta el - többek között.
Még van egy - nem egy, több - teendő álláspontunk szerint. Ez pedig a gáz- és a villanyszámla-elmaradással, a rezsielmaradással rendelkezők kérdése. Annak érdekében, hogy a közüzemi tartozással rendelkezők esetében is esély maradjon az emberi életre, azonnali hatállyal be kell vezetni a kártyás fogyasztásmérőket. Azaz, ahol tartozás miatt kikapcsolnak szolgáltatást, ott ezt a szolgáltató csak úgy tehesse meg, ha azonnal egy kártyás mérőt fel is szerel. Ezzel nem maradhatna áram és gáz nélkül a család, a szociális szervezetek, az önkormányzatok képesek lennének a támogatásokat, a segélyeket természetben is biztosítani, amiből bizonyosan villany- vagy gázszámla kerülne rendezésre.
A felszólalásom végén megemlítenék egy valódi esetet Magyarország életéből. Egy érdi lakos keresett meg azzal, hogy elveszítette a munkahelyét, a férje fizetéséből kell megélniük két iskoláskorú gyermekükkel. Ő most beiratkozott egy átképzésre, hátha így könnyebben tud majd munkához jutni. Kértek lehetőséget a banktól a hitel átütemezésére, de az jogi lehetőség hiányában nem vált lehetővé. Valamennyit törlesztettek, de az elmúlt fél évben olyan helyzetbe kerültek, hogy három hónapot meghaladó tartozásuk jött össze. Ingerülten kérdezte tőlem a hölgy, hogy mikor kerülhet sor a nagyon elfoglalt parlamentben az ő problémájukra. Mikor fognak valami segítséget is nyújtani nekik? És önök helyett sajnos én szégyenkezve csak azt tudtam mondani, hogy most nagyon fontos dolga van az Országgyűlésnek - az elmúlt fél évben -, ezzel szemben akarunk és kell hogy segítséget tudjunk nyújtani. Ha ki akarnak lakoltatni minket, akkor azt mondják meg őszintén - fogalmazott a hölgy -, és ne álságosan viselkedjenek. Őszinte szóból ért az ember, még ha fájdalmas is.
Nos, az ő szava legalább eljutott az Országgyűlésbe, de hogy a problémája mikor oldódik meg, azt még nem tudom megmondani. Pedig csak annyit kért: egy kis hajlék, mindennapi kenyér és tisztességes ruha legyen biztosítva, a többi ne legyen sorvasztó gondotok.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
