DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, hogy arra kérjem képviselőtársaimat, támogassák Horváth János képviselőtársunk indítványát. Azon túlmenően, amit Lázár János frakcióvezető úr elmondott, én felhívnám a szíves figyelmet a következőre. 1945-nek és az 1945-ből következő ’46-os I. törvénynek a támogatása nélkül valami olyasmitől fosztjuk meg magunkat, amire pedig nagy szükségünk van. Történelmünk során talán az első olyan alkalom volt, amikor az egész nemzeti oldal súlyos elnyomás mellett is képes volt egységesen föllépni az ország érdekében.
Ha ezt a módosító indítványt elutasítjuk, egyben azt is mondjuk, hogy azt az országépítést, amely példátlan volt az egész magyar történelemben két esztendő alatt, nem mi, magyarok a magyar nemzet összefogásával, hanem mások végezték el. Ezért én azt gondolom, hogy mindenkinek, aki egy nemzeti összefogás mentén érdekelt, támogatnia kell ezt a módosító indítványt.
Én magam a vármegye kérdésében az alkotmányügyi bizottságban még úgy foglaltam állást, hogy a vármegye maradjon meg, a vármegye legyen az, amely majd szerepel az alkotmányban. Azóta súlyos aggályaim merültek fel, meg kell mondanom. Egy népnemzeti gondolkodású ember - és én ennek vallom magam - bizony súlyos dilemma elé kerül. Ma Magyarországon - és ettől félek - nem a történelmiség, hanem gyakran a nosztalgia kezd eluralkodni, olyasfajta nosztalgia, aminek nincs igazi alapja; olyanfajta nosztalgia, amely figyelmen kívül hagyja azt, hogy ennek az országnak az elmúlt ezer esztendeje döntően mégiscsak azokról szólt, akik a vármegye keretein kívül voltak rekesztve. Ezért én nagyon határozottan azt gondolom, hogy tegyük ezt még egyszer megfontolás tárgyává, és majd a megfontolást követően döntsünk bölcsen.
Mindezeket meghaladóan is én mindenkit arra kérek - és ezt nagyon fontosnak tartom -, még egyszer fontolják meg, és majd, amikor dönteni fognak, ne valamiféle nosztalgikus elképzelés, hanem a népi és nemzeti gondolkodás vezessen mindenkit. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem