LÁZÁR JÁNOS
LÁZÁR JÁNOS
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt mondandómba belekezdenék, szeretném kérni az elnök urat, engedélyezze Harrach Péternek és nekem azt, hogy a szövegben érintett, a mondandónk által érintett módosító indítványokról ott beszéljünk, amikor elérünk ehhez, hiszen közösen több mint 70 módosító indítványt kezdeményeztünk, ezenkívül Harrach Péter képviselőtársam önállóan is élt ezzel a lehetőséggel a KDNP-frakció nevében. Fölsorolhatnám a 76 számot, amihez hozzá fogok szólni, csak akkor elmenne a fölszólalás ideje, illetve a mai nap. Arra kérem az elnök urat, hogy ezt tegye lehetővé, hogy közben hivatkozzak tételesen, a módosító indítványok kapcsán elmondottak idején, hogy melyik módosító indítványról beszélek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg azt, hogy arra fölhívjam a figyelmüket, hogy szeretném megköszönni azoknak a parlamenti képviselőtársaimnak a javaslattételt, akik éltek ezzel a lehetőséggel, és Harrach Péternek, illetve számomra kezdeményezték az előterjesztett alaptörvény szövegének a módosítását. Illetve szeretném jelezni, hogy az alkotmányügyi bizottság és Szili Katalin képviselőtársunk is jó néhány figyelemre méltó módosító indítvánnyal élt.
Nagyon sajnálom azt, hogy vannak olyan politikai pártok, amelyek nemcsak a távolmaradásukkal tüntetnek, hanem - mint ahogy az elmúlt héten világossá vált minden polgártársunk számára - teljes egészében megpróbálják félrevezetni a magyar társadalmat. Pontosan tudtuk azt, hogy az LMP zsebében ott lapul egy alkotmánytervezet, ezt egyébként ki is nyomtatták, és képviselőtársaim számára hozzáférhetővé tették, ez az ominózus zöld füzetben összefoglalt alkotmánytervezet. Nem tiszteltek meg bennünket azzal, nem tisztelték meg az Országgyűlést azzal, hogy idehozzák az elképzeléseiket. Ez igazából nem számunkra sértő, nem csalódtunk a munkatempót és a munkához való hozzáállást illetően az LMP tekintetében, inkább azoknak a választóknak a cserbenhagyását jelenti, akik az LMP-re szavaztak tavaly tavasszal.
Ugyanezt gondoljuk a szocialisták esetében, akik nem olyan régen még nagyon hangosan amellett érveltek, hogy nincs szükség új alkotmányra, miközben saját alkotmányos víziójukat megírták 1994 és ’98 között, 2002-ben Medgyessy Péter kormányprogramba foglalta az alkotmányozás szükségszerűségét, és rejtve, egészen megdöbbentő módon, a Gyurcsány-kormány is alkotmányozott, sötét szobákban zajlott az alkotmány előkészítése, nemhogy az Országgyűlésnek, a választóknak sem akarták megmutatni, hogy mi az elképzelésük.
Most bennünket számon kérnek, hogy választókkal hogyan rendezzük az alkotmányozás ügyét, de ők még a parlamenti képviselők számára sem tették hozzáférhetővé, nemhogy nemzeti konzultációt, netán népszavazást kezdeményezzenek, sőt kifejezetten arról akartak rendelkezni, hogy a nép semmilyen formában ne mondhassa el a véleményét a Gyurcsány-féle alkotmánytervezetről. Így a szocialisták minden alkotmánnyal kapcsolatos megnyilvánulása, az alaptörvény kapcsán kifejtett minden álszent kritikája megalapozatlan és hazugságra épül, hiszen saját maguk pontos elképzelésekkel rendelkeznek. Ez jelen pillanatban a még szocialista szavazóknak a cserbenhagyását jelenti, a választókat cserbenhagyták, és a saját pártpolitikai érdekeiket, saját hatalmi érdekeiket követik.
El is mondták egyébként, ajánlom figyelmükbe képviselőtársaimnak, talán nem véletlen az LMP részéről sem, amely ugyan azt hazudta a választások alkalmával, hogy lehet más a politika, de megtanulhattuk ma is, illetve megtanulhattuk az elmúlt hetekben, hogy csak az SZDSZ lehet más, a politika az ő részükről nem nagyon. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Hiszen abban érdekeltek, hogy az a hatalmi rendszer, az a társadalmi berendezkedés, amelyet 1989-90-ben paktumokkal, kényszerű kompromisszumokkal kialakítottak, az semmiben ne változzon. Ebben tökéletesen egybeesik a szándékuk a szocialistákkal, és ma már igazából nem hiszem, hogy bárki a parlamentben vagy a parlamenten kívül meg tudná különböztetni, hogy az MSZP és az LMP között mi a különbség: egyet mondanak, egyként gondolkodnak, és egyként akarják az országot egy helyben járásra kényszeríteni. Nem akarják azt, hogy megváltozzon Magyarország, annak ellenére, hogy tavaly az emberek döntő többsége, egyébként még azok is, akik az MSZP-re vagy az LMP-re szavaztak, a változás mellett foglaltak állást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Így azokra a politikai pártokra, illetve azokra a politikai szerveződésekre hárult a felelősség, amelyek részt vettek az általános vitában, hogy a társadalmi megnyilvánulásokat, a társadalmi véleményeket a részletes vitában módosító indítványok formájában beterjesszék. Nemcsak a parlamenti képviselőtársaim észrevételeit mérlegeltük Harrach Péter képviselőtársammal, a KDNP-frakcióval közösen vagy a Fidesz-frakcióval együtt, hanem mérlegeltük számos társadalmi szervezetnek az észrevételeit, első helyen azonban a nemzeti konzultációnak az eredményét.
Az elmúlt húsz esztendőben az alkotmányozás kapcsán ennyi ember még soha nem mondta és nem mondhatta el a véleményét. 1990 óta olyan alkotmányos berendezkedése van az országnak, amiről soha nem kérdezték meg az embereket, egyébként ez elmondja az 1989-90-es berendezkedés teljes filozófiáját és leírja pontosan, 1989-90-ben világosan eldöntötték, hogy csak az emberekre nincs szükség az új alkotmányban, az új alkotmányhoz. Mi megkérdeztünk nyolc és fél millió választópolgárt, akik közül 920 ezren válaszoltak, és a válaszok önmagukért beszélnek. Ezenkívül minden olyan közvélemény-kutatás, amely pártállástól függetlenül elkészült, rávilágít arra, hogy a társadalmat igenis foglalkoztatja az alkotmányozás ügye, annak bizonyos részletei kifejezetten érdeklik az embereket.
Így első helyen meg kell köszönjük minden parlamenti képviselőtársam nevében azt a 920 ezer véleményt és észrevételt, amellyel munkánkat segítik a választópolgárok, és nagyon egyértelmű üzenetet küldtek a törvényhozás számára, hogy az új alaptörvény hogyan jelölje ki Magyarország új együttműködési szabályait, hogy milyen irányban induljon el ez az ország. De köszönetet mondhatunk azoknak a civil szervezeteknek, a nemzeti kisebbségek érdekeit védő szervezetektől az orvoskamarán keresztül, a gyógyszerész-kamarán keresztül a zöldszervezetekig, amelyek elmondták a vitában a véleményüket. Az általános vita kapcsán meghallgathattuk az Alkotmánybíróság elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökének az álláspontját, megismerhettük az Állami Számvevőszék véleményét és az ombudsmanok álláspontját is. Mind-mind olyan megfontolásra érdemes vélemény volt, amelyet, úgy gondolom, hogy a törvényhozásnak kötelessége figyelembe venni.
Ha megengedik, akkor a részletek tekintetében a következőkre hívnám föl külön a figyelmüket az előterjesztett módosító indítványok kapcsán. A Nyelvtudományi Intézet - egy zárójeles megjegyzést tennék a formai kérdések tekintetében - és a Magyar Tudományos Akadémia is elkészítette a véleményét, módosító indítványokban és kapcsolódó módosító indítványokban, azokkal a nyelvészprofesszorokkal együtt egyébként, akik saját meggyőződésük alapján, “önszorgalomból” végezték el ezt a nyelvi lektorátust, beterjesztettük az Országgyűlés elé, illetve a mai nap folyamán a részletes vita lezárásáig beterjesztjük. Ez csak a formai része volt a mondandómnak.
Az első rész, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani, a módosító és kapcsolódó módosító indítványok tekintetében a Nemzeti hitvallás tartalmi elemeire vonatkozik, a T/2627/51. módosító indítvány, ez az 1946. évi I. törvénynek a kérdése. Itt jegyzem meg, hogy külön még egyszer arra nem térek vissza, hogy a Nemzeti hitvallás mint cím szintén társadalmi vitát váltott ki, és a történelmi egyházak közül a protestáns egyházak ezzel kapcsolatban komoly indítványokat tettek a parlamenti képviselőtársaim részére, ezt a Fidesz-frakció mérlegelte, és ezeket a módosító indítványokat nem terjesztettük elő.
A Nemzeti hitvallás tekintetében a történelmi kérdések vonatkozásában és a történelmi párhuzamok vonatkozásában, amit, úgy gondolom, most már végképp nem kell szégyellnünk, hogy még Gyurcsány Ferenc is vette a bátorságot, hogy a Szent Koronára és az ezeréves államiságra próbál hivatkozni; gondolom, számára legitimációs szükségszerűség volt, mi pedig csak a történelmi folytonosságra próbáljuk fölhívni a figyelmet. Nála ez szükségszerűség, nálunk folytonosság, ez a kettőnk közötti érdemi különbség.
Talán nem ok nélküli az a vita, ami az 1946-os I. törvényről folyik. Horváth János képviselőtársam, ennek a Háznak a korelnöke, úgy is, mint a korszak kisgazda parlamenti képviselője, több alkalommal érvelt már amellett, hogy az akkori köztársasági törvény, az akkori minialkotmány igenis figyelmet érdemel. Ez nem egy lezárt kérdés itt a Fidesz-frakción belül. Én arra biztatom képviselőtársaimat, hogy mérlegeljék ennek a módosító indítványnak a sorsát, tekintettel arra, hogy az 1945-ös parlamenti választások, függetlenül attól, hogy Magyarország megszállt ország volt, függetlenül attól, hogy csak olyan pártok indulhattak a választáson, amelyeket egyébként a kommunista megszállók, az oroszok engedélyeztek, függetlenül attól, hogy 60 százaléka vehetett csak részt a választóknak a választáson, a többieket kizárták ebből a választásból, beszédes véleményt alkottak. Három és fél millió ember Magyarországon először egyértelműen a demokratikus átalakulás mellett és a rendszer demokratizálása mellett tette le a voksát.
(11.50)
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy ha 1945 őszén az előző politikai rendszer pártjai indulnak a választásokon, akár az előző rendszer történelmi politikai szereplői indulnak a választásokon, azt a választást elveszítették volna, és a polgári demokrata ellenzék nyerte volna meg a ’45-ös őszi választásokat. Megfontolásra javaslom az Országgyűlésnek, hogy a magyar közjogi hagyományok tekintetében ne hagyja figyelmen kívül a ’46. évi I. törvényt, 1848 közjogi hagyományainak szerves folytatását és egyébként az 1990-es közjogi berendezkedésnek a megalapozását. Én magam azok közé tartozom a Fidesz-frakcióban, aki támogatni szeretné Horváth János képviselőtársam módosító indítványát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy szintén a Nemzeti hitvallás tekintetében a T/2627/85/5. indítvány tartalmi pontosítást fogalmaz meg az 1949-es sztálinista alkotmány jogfolytonosságát illetően. Szeretném teljesen világossá tenni, hogy itt nem valamiféle álláspont-revízióról van szó, hanem egy jogi, jogfilozófiai, jogtechnikai érvek előtti meghajlásnak, ha szabad így fogalmaznom, a jogi szakmai követelményeknek is szeretnénk megfelelni, amikor egyértelműen megfogalmazzuk, hogy mit értünk az alatt, amikor kifejezzük azt, hogy nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát.
Tisztelt Képviselőtársaim! A következő pont már nem a Nemzeti hitvallásra vonatkozik, hanem a T/2627/92/1. észrevételre, illetve javaslatra vonatkozik. Ez a vármegye és a megye kérdésköre. Érdekes és érdemi belső vitákat indított el a vármegye intézményrendszerének a visszaállítása és a nevének a használata. Azt gondolom, hogy ennek a vitának a története olyan, mint cseppben a tenger, benne vannak Magyarország XX., sőt XXI. századi mai kortárs történelmi viszonyai is, benne a sokféleségünk is természetesen a közösség jövője tekintetében, annak a közösségnek a jövője tekintetében, amely képes tisztelni a saját múltját. Azt gondolom, mindenki számára világossá kell tennünk, hogy a vármegye kifejezés a joghoz és a történelemhez konyító honfitársaink szemében és nagyon sok parlamenti képviselőtársam szemében egy nagyon világos vívmány, mégpedig a magyar jogtörténet szempontjából és a magyar jogfejlődés szempontjából, a jogérvényesítés szempontjából ez a hatalommegosztás elvének egyik legkorábbi megnyilvánulása. Az Aranybulla és a párhuzamos angolszász intézmény volt, amely a hatalommegosztás elvét Európában először rendezi, és egy olyan államszervezeti újítás is egyébként, amely Magyarország legprogresszívebb hagyományai közé tartozik. Tehát nem a vármegye jogtörténeti vagy történeti jelentősége ellen vagy amellett szeretnék érvelni.
Arra hívnám fel képviselőtársaim figyelmét, hogy a képviselők érdeklődését és az alaptörvényről vitázó, a parlament nyilvánosságát megtisztelő és nem a munkakerülésbe menekülő képviselőtársaim figyelmét ne kerülje el a vármegye szó többértelműsége, mint ahogy a mai világban minden többértelmű, az elmúlt XX. században számos jelentéstartalom rakódott erre a fogalomra, és talán nem véletlen, hogy kutatások, társadalmi elemzések szerint ennek a döntésnek ellentmondásos lenne a fogadtatása. Ne felejtsük el azt, hogy ez a fogalom a XX. században, és itt most nem akarok azoknak a képviselőknek a babérjaira törni, akik a költészettel a hétköznapok és a mindennapok szintjén foglalkoznak (Novák Előd közbeszól.) - többek között -, de mégiscsak utalnék arra, hogy nem véletlenül ihlette meg a magyar irodalmat, a magyar közgondolkodást vagy akár a népi írók mozgalmát.
Hódmezővásárhely polgármestereként kötelességem az alkotmányozás vitájában felhívni Illyés Gyulára és Németh Lászlóra a figyelmet, aki semmiféleképpen nem sorolta a progresszív magyar hagyományok közé és a folytatandó magyar hagyományok közé ezt a fajta intézményrendszert, nem a jogtörténeti jelentősége, hanem a társadalomfilozófiai jelentősége tekintetében. Ne felejtsük el, hogy azok a demokrata mozgalmak, amelyekből egyébként, azt gondolom, a Fidesz magát mindenféleképpen kell hogy származtassa így a XXI. században, mi nem hivatkoztunk eddig az alaptörvényben a ’45-ös választásokra vagy a ’46. évi I. törvényre, de amit megvalósítunk, az ugyanaz a program, mint amit a Kisgazdapárt javasolt 1945-ben, ugyanaz a haladó polgári demokrata program, ami ebben az alkotmányban benne fogantatik. Ezek a politikai, politikatörténeti hagyományok mindenféleképpen ennek a megfogalmazásnak a veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Vannak olyan választóink, szerintem mindannyian ebben a parlamentben ilyen választókat képviselünk többségükben, akik megkérdezik tőlünk, hogy mit is jelent a vármegye. Mást jelent annak a vármegye, akinek cseléd, kubikus volt a nagyapja vagy a dédnagyapja, mint aki abban a rendszerben képes volt az események alakítására. Ennek a parlamentnek kevés olyan tagja van, végképp nem szeretném őket megbántani vagy megsérteni, akinek a nagyapja vagy a dédnagyapja a vármegye ügyeinek az intézésébe valaha is beleszólhatott volna. Kevés ilyen szereplője van a mai közéletnek, ezért azt a fajta szempontot mindenféleképpen figyelmükbe ajánlom, hogy a társadalom széles rétegeiben ennek a szövegnek, ennek a szónak más jelentése van.
Egy progresszív, XXI. századi, jövőre koncentráló, abszolút a jövőt jelentő, a legmodernebb európai és tágabb értelemben vett kihívásokra reagáló alkotmány esetében megfontolásra javaslom ennek a szónak a használatát. Ezt a képviselőknek majd a szavazás keretében el kell dönteniük, de ne hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy ha már itt sokat beszéltünk 1945-ről vagy 1990-ről, az akkori korszak polgári demokrata hagyományai meg akarták haladni a két világháború közötti társadalmi rendszer szociális ellentmondásait, ne felejtsük el, hogy nem kommunista írók, nem szélsőbaloldali gondolkodók vetették fel a “hárommillió szegény országa Magyarország” megközelítést, és azt se felejtsük el, amit Teleki Pál maga írt, ha már a konzervatívabb beállítottságú képviselőtársaim meggyőzését is megcélzom, Teleki Pál, Bethlen István és a két világháború közötti Magyarország minden komoly politikai társadalmi szereplője felhívta a figyelmet arra, hogy a háború végeztével Magyarországon a társadalmi igazságtalanságokat fel kell számolni, a társadalmi ellentmondásokat és a társadalmi távolságokat csökkenteni kell. Ilyenek voltak a történelmi egyházak vezetői Mindszentyvel együtt, ilyenek voltak azok, akik látták a magyar társadalom ellentmondásait. A háború és a háború elveszítése akadályozta meg őket abban, hogy ezeknek az igazságtalanságoknak a felszámolása érdekében tegyenek. Tehát a jogtörténeti romanticizmus ne vakítson el bennünket, és a társadalmi valósághoz képesek legyünk a jövőben is ragaszkodni, ne rugaszkodjunk el, és képesek legyünk meghallani azokat a választókat, akik a saját szavazóink, a polgári pártokra, a jobboldali pártokra szavaztak 2010-ben, és ez a kifejezés olyan érzelmeket, olyan indulatokat vált ki bennük, ami ellentmondásokra ad okot. Én ezt mindenféleképpen kerülném.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmüket arra is, hogy jó néhány képviselőtársam a zöldmozgalmak érdekében aktív lobbitevékenységet fejt ki az alkotmányozás folyamatában. Sajnos, az a politikai párt, amely a környezetvédelmet és a zöldügyeket a zászlajára tűzte, és azt mondta, hogy ez a legfontosabb a XXI. században, árulta el az összes zöldmozgalmat, az összes zöld érdekképviseletet, mert itt látszik meg, hogy nem lehet más a politika az ő szemszögükből, ugyanis az őket támogató civil szervezeteket, az őket születésüknél fogva támogató politikai szervezeteket és civil szervezeteket az első bajban cserbenhagyták, hiszen nem képviselik az érdekeiket itt a parlamentben. Ezek a szervezetek a Fideszhez és más politikai pártokhoz fordultak annak érdekében, hogy az egészséges környezethez való jog, az ombudsman jogállásának tisztázása, a környezeti károk okozásának tisztázása és a felelősség viselésének a tisztázása, vagy éppenséggel a környezetvédelem legfontosabb elvei, a fenntarthatóság, az állagmegóvás és sorolhatnám az öt-hat legfontosabb elvet, az alkotmányba belekerüljön. Ebben látszik, hogy milyen felelőtlen az a törpepárt, amely az SZDSZ babérjaira tör lassan-lassan és betölti annak hiányát, betölti annak helyét. Teljesen világosan látszik, hogy a pártérdekük, a pártpolitikai elképzelésük felülírta azoknak a szavazóknak, választóknak a segítését, akik jó szándékkal, jóindulattal mellettük tették le a voksot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Mi nagyon fontos dolognak tartjuk azt, hogy az egészséges környezethez való jog, az érdekvédelem, a nemzeti örökségvédelem, a nemzeti vagyon védelme kiterjedjen ne csak a termőföldre, hanem az erdőre, vagy kiterjedjen a honos növény- és állatfajok védelmére, amit egyébként a nemzeti konzultáció jegyében 920 ezer ember is kifejezetten fontosnak tartott. Tehát a zöldjogok, a környezeti jogok ilyen védelme kiemelten fontos szerephez juthat az alkotmányozásban a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon Vona Gábor képviselőtársam napirend előtti felszólalásában egy fontos problémára hívta fel a figyelmet, és hiba lenne homokba dugni a fejünket és nem észrevenni, hogy az általa elmondottak komoly ellentmondásokról, társadalmi ellentmondásokról tesznek tanúbizonyságot, és ennek a megoldásában és megítélésében, azt gondolom, ugyan más állásponton vagyunk, de hogy komoly problémákat feszeget, az egészen biztos. Ezért tartjuk kiemelten fontosnak azt, amit a választópolgárok egy jelképes intézkedés megerősítésével üzentek a nemzeti konzultáción keresztül, ha a nemzeti konzultációban azt mondták az emberek, több mint 820 ezer szavazó, több mint 820 ezer választó, hogy a tényleges életfogytiglan intézménye kerüljön be az alkotmányba.
(12.00)
Talán a választópolgárok is megérezték ezt az álszent vitát, és ezért tették világossá, hogy ragaszkodnak a tényleges életfogytiglannak az alkotmányozásban való szerepeltetéséhez.
Azonban itt nemcsak erről van szó, hanem szó van arról is, hogy a tényleges életfogytiglan bevezetése az alkotmányban, a három csapás intézménye a tavalyi büntető törvénykönyvi módosítással, az önvédelemhez való jog garantálása és a tulajdonhoz való védelem jogának a garantálása egy új büntetőjogi szisztémát hozhat végre Magyarországra, ahol a jogkövető magatartást védi a törvény, a bűnelkövetőket pedig meg fogja büntetni. Az mégsem lehet állapot Magyarországon, ha valaki meg akarja védeni a saját életét, meg akarja védeni a jogos tulajdonát, akkor neki méricskélnie kell, hogy ez arányos vagy nem arányos, az adott pillanatban ki kell számítania, hogy milyen mértékben és hogyan arányos. Minden eszközével a büntetőeljárás védi a bűnelkövetőt, és nem védi azt, akinek a joga sérülne, akiknek az életében kár keletkezhetne, vagy akinek a vagyonában kár eshetne. Úgy gondolom, hogy ez egy alapvető filozófiai változás.
Sokan az újságírók és a társadalmi vitában részt vevők közül megkérdezik, hogy mi a fenének van erre szükség, hiszen ez a Btk.-ban benne van. Igen, de hogy mi a rendező elve ennek a társadalomnak, az igenis egy fontos kérdés. Rendező elv, hogy az erőszak monopóliuma az államot illeti meg kizárólag, más erőszakhoz a törvények érvényesítése végett Magyarországon nem nyúlhat. Ez bele kellett hogy kerüljön az alkotmányba, hogy világossá tegyük ezt a vitát, és végérvényesen lezárjuk. Ez az állam számára azonban nemcsak jog, hanem erős kötelesség is, mert amikor az állam azt mondja - és ebben óriási a felelőssége minden képviselőtársamnak, aki ezt támogatni fogja -, hogy igenis Magyarországon az állami erőszak monopóliumát kimondjuk az alkotmányban, akkor ennek meg is kell felelni, mert amikor azt mondják, hogy gyenge a rendőrség, nincs ott a rendőrség, akkor az lehet, hogy egy politikai párt szubtrópusi túlzásai közé tartozik, de mindannyiunknak vannak olyan választói, akik a szubjektív biztonságérzet fokozását várják el, és azt akarják, hogy több rendőr és erősebb rendőrség legyen Magyarországon. Az első lépés ezen az úton, ha az alkotmányba belevesszük, hogy az állami erőszak monopóliuma garantált, és ez kizárólag az államot illeti meg, ezenkívül pedig olyan törvényeket hozunk, amely szól a tényleges életfogytiglanról, az önvédelemhez való jogról, a tulajdonhoz való jog védelméről.
Tisztelt Képviselőtársaim! Folyik még egy álszent vita, amire érdemes kitérni itt a módosítók sorában, ez már az államszervezeti részben az Alkotmánybíróságra vonatkozó kérdéskör. Próbáltuk megértetni az elmúlt fél esztendőben, hogy az Alkotmánybíróság sem válhat el a magyar társadalmi valóságtól, és nem lebeghet sajátos szempontokat követve és sajátos szempontokat érvényesítve. Én egyszer életemben - valószínűleg ez a politikai pályafutásom nem legjobb lépései közé tartozik - meg mertem kérdezni, hogy mégis az Alkotmánybíróságnak vagy azoknak a szenteknek és azoknak az ikonoknak, akik az Alkotmánybíróságot jelképezték vagy jelképezik az elmúlt húsz esztendőben, van-e bármiféle felelőssége abban, ami az elmúlt húsz évben ebben az országban történt; vezettek-e az Alkotmánybíróság döntései, a láthatatlan alkotmány koncepciója, a kárpótlási döntés és még néhány döntés ebben az országban ahhoz, hogy az emberek úgy érzik, hogy elszenvedték az elmúlt húsz évet, elbukták az elmúlt húsz évet, elveszítették az elmúlt húsz évet, igazságtalannak érzik ezt az elmúlt húsz évet; vezetett-e valami az Alkotmánybíróság jogértelmezéséből ahhoz, hogy nem tudtuk megvédeni az embereket.
Az, hogy az alkotmány nem védte meg az embereket a szegénységtől és az adósságtól, az teljesen világos, ezen talán kár vitát nyitni, ez minden bajunk forrása, nem tudtunk olyan alkotmányt létrehozni, amely védelmet biztosított volna államadóssággal szemben vagy szegénységgel szemben. Olyan alkotmányt sem tudtunk hozni, amely világossá tette volna a viszonyokat, hogy az Alkotmánybírósággal szemben és a bíróságokkal szemben az alkotmány és a törvények rendezik ennek az országnak a sorsát. Én tiszteletben tartom az Alkotmánybíróság jogállását, tettünk is javaslatot egy új típusú alkotmánybíróságra, ahol nem arról van szó, hogy bárki fordulhat az Alkotmánybírósághoz, és majd harminc év múlva kivizsgálják a panaszát, hanem arról van szó, hogy akit jogsérelem ér, az fordulhat az Alkotmánybírósághoz, és két hónapon belül - reményeim szerint az Ab-törvény rendelkezései szerint - majd ki fogják vizsgálni a panaszát. Mert most ne felejtsük el - talán a parlamenti vitában el lehet mondani -, hogy igen, bárki fordulhat az Alkotmánybírósághoz, és van, aki már öt-tíz éve vár arra, hogy az ügyét kivizsgálják, mert az Alkotmánybíróság önkényesen maga válogatja ki, hogy melyik ügyet tárgyalja vagy nem tárgyalja.
Az a fajta panaszrendszer, ami a bírói döntések után még meghagyja a lehetőséget, hogy valaki jogsérelmet feltételezve az Alkotmánybírósághoz forduljon, az pontosan azt teszi lehetővé, hogy minden egyes embernek, minden magyar állampolgárnak a saját ügyében ért jogsérelme esetén legyen lehetősége ennek az alkotmányos panasznak az intézményére, amely egy német jogintézmény, demokratikus országban bevált és alkalmazott jogintézmény, és amely keretében azt szeretnénk - megemelve az Alkotmánybíróság létszámát, és a munkafeltételeket biztosítva -, hogy minden panasz kerüljön érdemben kivizsgálásra, megfelelő határidőn, ne éveken belül, hanem lehetőség szerint minél gyorsabban, hónapokon belül. Tehát szeretnénk, ha az Alkotmánybíróság egy új lehetőséget kapna ezzel az állampolgárok jogvédelme tekintetében. Nem arról van tehát szó, hogy bármiben is korlátozni akarjuk az Alkotmánybíróság jogkörét vagy csökkentenénk azt, egy új alkotmánybírósági jogkörről van szó.
Végül pedig szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy az alkotmány tervezetének, az alaptörvény tervezetének vitája, az alakulása ennek az alaptörvénynek, a módosító indítványok, a kapcsolódó módosító indítványok rávilágítanak arra, hogy mi nem úgy jöttünk ide alkotmányozni, hogy amit leírtunk vagy amit kimondtunk, az kőbe van vésve. Mi új jöttünk ide, hogy képesek és készek vagyunk a módosító indítványok, a társadalmi szervezetek, a közjogi szereplők, a különböző választópolgárok, nemzeti konzultációban részt vevők véleményét figyelembe venni. Nagyon sajnáljuk, hogy a velünk szemben álló ellenzéki pártok némelyike oly mértékben bizalmatlan, oly mértékben a társadalom megosztására, a társadalom szembefordítására, a különbségek felnagyítására törekszik, hogy nem volt meg bennük az a bizalom irántunk, hogy idejöjjenek, elmondják a véleményüket, és megpróbáljunk a véleményekről érdemi párbeszédet folytatni. Ezzel nem csak nekünk fordítottak hátat, ez a legkisebb probléma, ezt már megszoktuk; azoknak az embereknek fordítottak hátat, és azokat az embereket hagyták cserben, akik rájuk szavaztak. Nem a kormánnyal fordították szembe az embereket, hanem az állammal, a közügyek intézésével és a demokráciával fordították szembe az embereket, vagy próbálják szembefordítani az embereket, ami a legsúlyosabb felelőtlenség, és láthatóan nem fog eredményre vezetni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
