PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN
PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az alaptörvény részletes vitájában sokan fűztek a konkrét módosítások elé némi általános bevezetőt. Engedjék meg nekem, hogy én is ezt tegyem, ami egyben olyan, mintha kétpercest nyomtam volna Gyüre Csaba képviselőtársam egyébként kiváló felszólalására. Köszönöm szépen, de azt emelném ki belőle, hogy mi van itt a legitimációs deficittel, éppenséggel a népszavazással kapcsolatban. Mindazok a technikák, amelyek itt az általános vita utáni módosításokat behozták, arra törekszenek, hogy széles konstrukciós alapokon nyugodjék a nemzet alaptörvénye, a nemzet alkotmánya, és nyilván nem lehet mindennek megfelelni.
Én azt mondom, hogy feleljünk meg a magunk elé állított magas történelmi mércének, feleljünk meg a saját elvárásainknak. Igazán nem hiszem, hogy bármelyikünknek politikailag kellemetlenül kellene éreznie magát azért, mert Magyarország ebben a folyamatban egyedi és egyedüli. Mert azt szokták emlegetni, hogy egyedüli a tekintetben, hogy több párt konszenzusa nélkül vagy népszavazás nélkül készítené az alaptörvényét, vagy hogy egyedüli a tekintetben, hogy egyetlen, a kommunizmus időszakára visszadatálható alkotmánya van érvényben.
Én azt hiszem, hogy a két dolog között szoros összefüggés van. Éppen ez a probléma. Mint ahogy az is egyedüli és egyedülálló Magyarország tekintetében, hogy 20 közép-kelet-európai ország közül az elmúlt 20 évben sehol nem szerzett többséget, 53 százalékos többséget egy ilyen pártszövetség, és ez nem adott sehol sem kétharmadot.
(13.20)
Tehát ennek a három dolognak egészen szoros politikai összefüggése van. Ebből származtatható a legitimáció, és nem feltétlenül csak olyan népszavazási kérdések feltételével, amelyre Gyüre képviselőtársam utalt. Tehát ki vitatná el például ilyen alapon Szerbiától azt a jogát, hogy 2006-ban új alkotmányt alkothatott az 1990-es után, vagy ki vitatná el Albánia jogát, hogy ’98-ban ugyanazt tegye a ’91-es ideiglenes alkotmány után? Nálunk is ez a helyzet. Volt egy korábbi, van egy korábbi kommunista alkotmány, ’90 és ’89 történelmileg ilyen szempontból nincs messze egymástól, vagy van egy ideiglenesnek, önmagát is ideiglenesnek nevező alkotmány, amely esetében hasonló helyzet, mint Albániában volt 1998-ban. De lehet tovább terjeszteni ezt a legitimációs kérdést, Lettország például az 1922-es alaptörvényhez nyúlt vissza, és azt módosította egészen egyedülálló módon.
Tehát azt hiszem, egészen nyugodtan Magyarország is unikális módon alkothatja meg saját törvényét. Ugyanez a kérdés merült fel, ugye emlékeznek, korábban a politikai vitákban az ország finanszírozásával kapcsolatban mintha csak egy út lett volna. Hát kiderült, hogy nemcsak egy út van, ugyanilyen, mintha egyetlen demokratikus elvárás volna a világon, nemcsak egy van, hanem többféleképpen is meg lehet felelni a demokrácia elvárásainak, és nem kell mindennek politikailag egyformának lennie. Mi a magunk alaptörvényét alkotjuk.
Az általános bevezető után pedig engedjék meg, hogy akkor rátérjek a bizottsági ajánlás különböző pontjaira, elsőként is a 45. és a 46. pontokra, amelyek összefüggnek. Ez a Szabadság és felelősség, a 9. cikk, amelyben a tudományos kutatás, a művészeti alkotás és önkifejezés, illetve a kamarák szabadságáról van szó. Mind a három területen a demokráciákban megkérdőjelezhetetlen alapjogról beszélünk, és itt, ezekben az esetekben a cselekvők, tehát a tudósok, a művészek és a tanulók jogáról van szó. Ezek a jogok is egyébként mint szabadságjogok, most is ugyanúgy korlátok között érvényesülnek, mint annyi minden más szabadságjog, hiszen korlátok tiltják az emberkísérleteket, a klónozást, a gyógyszerkísérleteket, a génkutatást, már ami a tudomány szabadságát, a tudomány kutatásának szabadságát jelenti, de a művészeti alkotás sem pártolhat önkényt, vagy nem kelthet gyűlöletet, és szabadon tanulhat persze bárki egy nappali diplomáért a felsőoktatás adott keretei között, tehát a finanszírozott rendszerben, vagy éppenséggel választhat, de csak a véges számú tanulmányok között.
A tanítás dolgában kicsit talán másabb a kérdés, hiszen itt a cselekvő az a tanító, az a pedagógus, aki az állami közoktatásban vagy az egyházi oktatásban, az állami feladatokat átvevő és átvállaló oktatásban vagy a magánoktatásban tevékenykedik. Tehát amikor döntően a közoktatásban állami és önkormányzati alapfeladatokról, közfeladatokról van szó, ennek a tanításnak a szabadságát érzésünk szerint az alaptörvényben is azért fontos összhangban rendezni a közoktatási törvény adta keretekkel, mert ismerik azt a kifejezést, hogy lehet rosszra is tanítani a gyereket. Itt tehát arról van szó, hogy egy olyan törvénnyel, a közoktatási törvénnyel összhangban értelmezzük a tanítás szabadságát, amelyet fontosnak tartunk az alaptörvényben rögzíteni. Ezt tartalmazza a 46. pont, és ezt lehet összhangba hozni a 45. pontban foglalt módosításokkal, amelyek egyébként a 9. cikk különböző kiterjesztéseit jelentik.
A 23. pontra - ez a közkedvelt megye-vármegye vita - szeretnék rátérni, összhangban a 86., a 111. és a 114. pontokkal. Itt a legfontosabb vitákat azok tárgyában folytatjuk le, ahol az alkotmányügyi bizottság kevesebb mint egyharmada támogatta a módosító javaslatokat, és az előterjesztő vagy egyetértett, vagy éppenséggel még nem is értett egyet azzal.
Most ehhez a vitához, ami az alapvetés F) cikkének (2) bekezdésével kapcsolatos, hadd tegyem hozzá, hogy ezt a nehezen eldöntendő vagy nehéz, de eldöntendő, eldönthető kérdést, hogy megye vagy vármegye, már nagyon sokan elemezték itt a tisztelt Házban, és szó volt arról, hogy nagyon sok réteg rakódott bizony ezer év alatt erre a kifejezésre, nagyon sok kontextusa van. A latin vármegye, a comitatus, már olyan messzeségben van, amelyet a királyi vármegye, majd később a nemesi vármegye dimenziójából kell értelmezni, azonkívül érdemes megemlíteni a vármegye hagyományaiban a határvármegyéket is, vagy utalni a parasztvármegyékre, amelyek a hódoltság idején főként az alföldi területeken alakultak ki, és keletkeztek mindebből a polgári vármegyék.
Ugyanakkor bonyolítja ezt a képet, és nehezebbé teszi a vármegyék értelmezését az, hogy 1923-tól, a trianoni diktátum után bevezették a közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye fogalmát, ez volt a k.e.e., amit mindig így hozzábiggyesztettek a megyék nevéhez, és ez a rendszer egészen ’45-ig, illetve 1938-ig, az első bécsi döntés eredményéig fennállott; vagyis azt mondom mindezeknek az összeillesztésével, hogy a vármegye névvel visszamegyünk ugyan ’45 elé szövegszerűen, miközben a mai megyéknek csak egy nagyon kis része volt ebben a formájában az a bizonyos vármegye. Talán Somogy, Vas és Jász-Nagykun-Szolnok az, amely ma területi integritását illetően is hasonlít azokhoz a vármegyékhez, ahhoz a vármegyéhez, amely vagy a két világháború között, vagy korábban abban a rendszerben volt, amely 1876-tól bevezette az új közigazgatást, de ráadásul az 1876-os reform előtt is számtalan olyan közigazgatási hungarikum volt Magyarországon, mint például a hajdúkerületek - ahonnan én is származom - vagy a jászkunkerületek, nem is szólva a szászok Királyföldjéről vagy a székelyek Székelyföldjéről, amelyek addig érvényben voltak. Tehát itt a vármegyerendszer egy rendkívül bonyolult közigazgatási struktúrát ír le, és ezek a mai területek, a mai megyék területei nem közigazgatási egységek a vármegye értelmében. Egységes vármegyerendszer ilyen szempontból csak 1876 és 1918 között volt, tehát ebből az ezeréves történelemből, ha itt most gyorsan fejszámolással végiggondolom, akkor nagyjából 42 esztendőt ölelt fel.
Miközben a vármegye kifejezés a történelmi dokumentumok szerint nagyjából 800 éves, úgy, ahogy itt már a vitában korábban utalás hangzott el erre, a megye kifejezés is több száz éves, és a reformkortól kezdve valóban Kossuth és Deák megyeként emlegetik a vármegyét. Mindenkinek szinte mást jelent, és nagyon keveseknek tehát jelenti tehát ugyanazt, és igazán nem kívánom ráadásul ezt egy financiális kérdéssel megfejelni, hogy mit jelent a megyékből vármegyéket alakítani, talán ez nem is szorosan idetartozó. Az természetesen igaz, hogy lehet érzelmi kérdés egy alkotmányról, egy alaptörvényről szóló vitában. Úgyhogy nem is a romantikusokhoz, nem is politikai elemzőkhöz meg nem is a gazdasági kérdéseket feszegetőkhöz szeretnék szólni, hanem azoknak szerettem volna még egy kicsit hozzátenni a vitához, hangsúlyozni azt, hogy a korábbi területi integritásukat élvező vármegyék ma nem azok a vármegyék, amelyek aztán holnap lennének a vármegye szó bevezetésével.
(13.30)
Mondom tehát összességében és összegzően azt, hogy a magyar vármegyerendszer egy gyönyörű történelmi hagyomány, de az új alaptörvényünk Magyarország XXI. századi közigazgatásának modern alapjait kívánja lerakni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)
