DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR
DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR
DR. HOLLÓSI ANTAL GÁBOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Magam az alaptörvény XVI. cikk (3) és a XIX. cikk (1) és (2) bekezdéséhez kívánok hozzászólni.
A XIX. cikk: mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez, így kezdődik az (1) bekezdésben, a (2) bekezdésben pedig ennek az intézményrendszerét nevesíti. Az 1972-ben született egészségügyi törvény - gondolom, sokak számára ismert - lényegében azt rögzítette, hogy minden magyar állampolgár teljes körű, magas színvonalú, díjtalan egészségügyi ellátásra jogosult.
Ez természetesen már azokban az években is számos kabarétréfának volt a tárgya, hiszen hogyan lehet mind a három feltételnek megfelelni olyan körülmények között, ahol azért lehetett tudni, hogy az anyagi és a humán erőforrások nem mindenben biztosítottak. Időközben technikai forradalom zajlik a világban, amely nem kerüli el az orvostudományt sem, az elvárások szintje és teljesíthetősége között óriási különbségek alakulhattak ki, s ráadásul tetézte mindezt, hogy a jogosultság társadalmi vitathatósága is jelentős mértékben rontotta a helyzetet. El is vezetett mindez a jelenleg általunk is jól ismert népegészségügyi helyzet kialakulásához. Természetesen nemcsak ez, de ez is szerepet játszott abban, hogy napjainkra odajutottunk, amit az egészségügy minden szereplője, sőt minden állampolgár a bőrén érez. Ennek megváltoztatását éppen ezért szinte mindenki kiemelt feladatnak kell hogy tekintse.
Mi lenne ennek a változásnak a lényege? Az, hogy nemcsak az egészségügyi ellátórendszernek, hanem az egyes állampolgárnak is felelősséget kell vállalnia a közös cél elérése érdekében. Ez a közös cél nemzetünk testi és lelki jólétének biztosítása, a betegségmegelőzés, az egészségmegőrzés korszerű gyakorlatának megteremtése. Természetesen mindezt csak az ellátórendszerrel nem lehet elérni, ezért szükséges minden állampolgár együttműködése is.
Én egyéni képviselőként és gyakorló orvosként azt szeretném megemlíteni, hogy véleményem szerint a betegbiztosítási rendszer működését szolidaritási alapon és csak úgy tudom elképzelni, amely rendszer az együttműködő, törvényekben meghatározott mértékű járulékot fizető és csak az elkerülhetetlen kockázatot vállaló emberek közösségét jelentse. Ez biztosítja a tervezhető ellátást, az egészségfejlesztés forrásait, sőt a betegjogok érvényesülését, valamint a megelőzés prioritását is. Mindez csak így hozhatja létre az igazságosság elvén működő etikai rendszert.
A XVI. cikk (3) bekezdésére kitérve üdvözlendőnek tartom, hogy itt végül is el tudunk szakadni ettől a napjainkban is már észlelhető súlyos egyenlőtlenségtől, hogy egyes munkahelyeken az embereknek valóban magas szintű, sőt a legmagasabb szintű körülményeket biztosítják egészségmegőrzés, egészségfejlesztés címén, miközben más munkahelyeken nem mindig megfelelő körülmények között dolgoznak az emberek.
Mindezek felett és mindezekkel együtt az elmondottak alapján az új alaptörvényt képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
