DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Alaptörvényének megalkotásakor a nemzet jövőjéről gondolkodunk. Az alkotmányozás felelőssége azt jelenti, hogy kötelességünk történelmi értékeinket megerősítve és szellemi örökségünkhöz hűen saját gyökereinkre alapozni a magyar állam törvénykezését. Ez nem hétköznapi feladat, hiszen szellemi örökségünk lajstroma végtelen, annak végére érni lehetetlen. Ennek ellenére hasznos lehet egy-egy fejezetnél elidőzni.
Az egyik ilyen fejezet a Liszt Ferenc-életmű. Még ma is vannak olyanok, akik Liszt magyarságát kétségbe vonják. Sokan képtelen ötletnek tartották a nagy zeneszerzőről elnevezni nemzeti repülőterünket. Eközben mások azért aggódnak, hogy sikerül-e a Liszt-emlékévet úgy megrendeznünk, hogy arra felkapja a fejét a világ. A látszólagos ellentmondás mögött voltaképpen az rejtőzik, hogy még mindig félünk a világba kiáltani, hogy Liszt Ferenc magyar zeneszerző volt.
Ő maga szignálta így Magyar király-dal című művének kottáját: “magyar hazámnak hű fia. Liszt Ferenc”. Amikor pedig 1838 márciusában a pesti árvíz hírére Bécsbe utazott, hogy koncertet adjon a bajbajutottak javára, így írt: “Ó, távoli vad hazám! Ismeretlen barátaim! Távoli és nagy családom! Fájdalmaid visszavezettek hozzád és legbensőbb érzéseimben találva megszégyenülten hajtom le fejemet, hogy téged oly soká feledni tudtalak. Mert így kiáltottam fel hazafias rohamomban, én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelídíthetetlen nemzetnek vagyok fia.”
Lehet-e még kérdése bárkinek Liszt magyarságát illetően? Igaz, Liszt Ferenc beutazta Európát Londontól Szentpétervárig, élt Párizsban, Weimarban és Rómában. De bárhová is ment, a zsebében magyar útlevél volt, soproni illetőségi bejegyzéssel.
Csak megjegyzem: a lengyelek mind a mai napig méltán büszkék honfitársukra, attól függetlenül, hogy Chopin francia útlevéllel utazott, és 21 éves kora után soha nem tért vissza hazájába. Mégis, egy percig nem volt kérdés, kiről nevezzék el a varsói repteret.
És ha valakit még nem győztek meg az eddigiek, íme, Liszt 1845-ben így nyilatkozott gyermekeiről: “Mivel az én gyermekeim, apjuk állampolgárságát követik, tehát akár akarják, akár nem, magyarok.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Igenis merjünk büszkék lenni Liszt Ferencre, a magyar zeneszerzőre 2011-ben is, a Liszt-emlékévben, nem kételkedve, hanem képviselve Liszt szellemiségét.
Amikor a magyar zene intézményrendszerét tanulmányozzuk, az alapozásnál ugyancsak találkozunk Liszt Ferenc nevével. Jótékonysági koncertjei bevételéből alapították ugyanis a Nemzeti Zenedét, a mai Bartók Konzervatóriumot.
1875-ben Trefort Ágoston megalapította a Zeneakadémiát, ennek első elnökévé Liszt Ferencet, igazgatójává pedig Erkel Ferencet nevezte ki. Igaz, Liszt gyengén beszélte hazája nyelvét, de ez abban az időben nem volt meglepő. Mindannyian tudnánk hasonló példát hozni a XIX. századból. Nem összehasonlítás-képpen, de gondoljunk Széchenyire, aki franciául és németül írta saját naplóját, és mégis, akinek magyarságához, elkötelezettségéhez nem fér kétségünk.
Persze, a liszti örökség önmagában is kivételes, pláne, ha annak európai zenei és nem utolsósorban magyar zenei hatását is figyelembe vesszük. Már-már misztikus Liszt és Bartók zenéjének kapcsolódása. Nyilvánvaló példa erre Bartók Allegro barbarója, amit úgy komponált, hogy nem hallhatta az akkor még csak kéziratos formában létező Liszt-művet, a Csárdás macabre-t. A két zenemű a laikus számára is egyértelmű rokonságot mutat. Bartók, akinek zenéjét már népzenekutatások ihlették és alapozták, maga is Liszt zenei örökösének vallotta magát, akadémiai székfoglalóját is Liszt Ferenc életművének szentelte. 2011. róla is kell hogy szóljon.
Miközben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ne feledkezzünk meg arról, hogy Bartók Béla 130 éve született. Szellemi örökségünk tehát nemcsak hogy gazdag, de csodálatos összefüggéseket rejt fejezetein belül is.
És hogy még valakit ideidézzek eme impozáns körbe, engedjék meg, hogy e rövid értekezést Vörösmarty soraival zárjam. Liszt Ferenchez írott versének egy részletével egyúttal az alkotmányozás felelősségére is visszautalok - most a magyar nemzet szellemi öröksége és Magyarország jövője a tét -: “Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban / őseink is megmozdúljanak, / és az unokákba a halhatatlan / lelkeikkel visszaszálljanak. / Hozva áldást a magyar hazára, / szégyent, átkot áruló fiára.”
Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(11.10)
