FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szűkebb hazám, Pest megye 15. választókerülete kiterjedt tanyavilággal bír. Cegléd és a környező települések jelentős méretű külterülettel rendelkeznek. Ismereteim szerint ma országszerte a tanyavilágban megközelítőleg 300 ezer ember él. Az itt élők nem másodrendű állampolgárok, de a nagyvárosihoz képest más életfelfogásban élnek.
Történelmünk során generációk sokasága nőtt fel a tanyákon, ezért a tanya a hagyományok tiszteletére, a generációk sora által felhalmozott tapasztalatokra épülő, a családokat eltartó színtér kell hogy legyen. A második világháború előtt, de még az ’50-es években is az erőszakos téeszesítést megelőzően a tanyákon élők látták el élelmiszerrel a városi embereket. Az elmúlt két-három évtizedben több összetevő szerencsétlen alakulása miatt nagyon komoly, de nem megállíthatatlan átrendeződési folyamaton ment keresztül a külterület. Az itt életvitelszerűen lakók között a családi gazdálkodást sikeresen folytatók aránya csökkent. Hogy kik költöznek mostanában tanyára? Nehéz egzakt választ adni, mivel az okok nagyon sokfélék. A tanyán talán olcsóbb az élet, jóval nehezebb is, mint a városon; a tanyákon élők összetétele is vegyes. Sok helyen a tanyavilág kialakulásában döntő tényezőt játszó gazdasági funkció visszaszorult, helyette a szociális juttatásra alapozott életvitel lett a meghatározó. Szükség van tehát egy olyan komplex programra, amely egyszerre szolgálja az itt élők felzárkóztatását, segíti a társadalmi együttélést, fejleszti az infrastruktúrát, és fokozza a térség munkaerő-piaci helyzetét.
Tisztelt Ház! A szociális gondoskodás mellett fontosnak tartom az infrastruktúra és a közbiztonság javítását, valamint a gazdasági fenntarthatóság elősegítését. A tanyák megközelíthetőségének javítása elengedhetetlen. A jó minőségű földutak kiépítése sok önkormányzat számára megoldhatatlan a pénzügyi helyzetük miatt. Ez az itt élők életminőségének javításához szükséges, de egy sikeres kormányprogram nélkül a települések nem tudják végrehajtani.
A másik és talán legsúlyosabb probléma a közbiztonsági helyzet. Nagyon fontos a rendszeres rendőri jelenlét. Bizakodásra ad okot, hogy ahogy országosan, úgy Cegléden is nő a rendőrség személyi állománya, ugyanakkor a külterület speciális eszközöket is igényel. Normál járőrautóval sokszor nem bejárható, ezért megfontolásra javasolom a külterületi lovasrendőr-szolgálatok visszaállítását vagy a járőrözést lehetővé tevő terepjárók biztosítását a nagy külterületekkel rendelkező rendőrkapitányságok részére. A rendőrség bűnmegelőzési munkáját hatékonyan segítik a polgárőrszervezetek és a mezőőri szolgálatok. A mezőőri szolgálat államilag támogatott, de csak akkor, ha mezőőri járulékot vetnek ki az önkormányzatok a földhasználókra. Az ehhez szükséges nyilvántartás beszerzése a földhivataloktól komoly kiadással jár, sok önkormányzat ezt nem engedheti meg magának, pedig véleményem szerint csak akkor lenne hatékony a mezőőri szolgálat, ha minden településen felállna egy ilyen államilag támogatott szervezet.
Tisztelt Képviselőtársaim! A tanyának ismét egy összetett és tradicionális gazdálkodás színterévé kell válnia, ahol egészséges és kedvező árú élelmiszert állítanak elő, és esetleg egy, a tájra és a hagyományokra épülő falusi, tanyasi turizmus is kibontakozhat. Ezért jónak tartom azt az elképzelést, amely lehetővé tenné a gazdálkodók számára, hogy 30 kilométeres körzeten belül kedvezményes áfakulccsal értékesíthessék a megtermelt javakat. Talán környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható a közeli felhasználás, a rövidebb szállítási útnak köszönhetően csökkenteni lehetne a károsanyag-kibocsátást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A piaci értékesítés kapcsán fontos megemlítenem, hogy a szabályozókon változtatni kell, ne legyünk szigorúbbak, mint más uniós tagállamok. (Az elnök ismét csenget.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az alföldi tanyás térségek Európa településtörténeti kincsei. Nem tűnhet el…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem