NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy, a Házszabály által biztosított trükköt kihasználva hivatalosan napirend utáni hozzászólásként, de gyakorlatilag meghosszabbítsam a részletes vitára biztosított időkeretet, hiszen méltatlannak is tartom, hogy az alaptörvény részletes vitájában mi, jobbikos képviselők fejenként még 4 percet sem beszélhettünk, holott ennél sokkal kevésbé átfogó, sokkal kevésbé lényeges pontoknál is egy átlagos esetben, tudjuk, hogy 15 percet minden képviselő hozzászólhat.
Nos, hadd kezdjem mindjárt Orbán Viktor egyik legújabb ígéretszegésével. Erre szeretném fölhívni a figyelmet, hiszen ő volt az egyetlen közjogi méltóság, aki nem osztotta meg az alkotmány-előkészítő eseti bizottság kérésére sem az álláspontját az alaptörvényről. Persze, minek is? Hiszen neki már ott volt a fiókjában talán nyilvánvalóan ez a bizonyos alaptörvény-tervezet. Talán azt is tudta, hogy itt milyen álviták fognak lezajlani az egyetlen vitatható kérdésben, amit még frakción belül is vitathattak, színjáték gyanánt a vármegyékről, ezért sem osztotta meg a véleményét a széles közvéleménnyel.
Sőt, azt mondta itt, az Országgyűlés épületében február 14-én egy interpelláció során, és idézem a jegyzőkönyvet : “Arra a kérdésre, hogy hogyan fog egy, az én munkámat az alkotmányozással összefüggésben segítő tanácsadó testület, bizottság véleménye önhöz eljutni, erre a válasz a következő. Részt fogok venni az alkotmány parlamenti vitájában, mint parlamenti képviselő hozzá fogok szólni. El fogom mondani, amit gondolok, és most, ha már leleplezett, akkor bevallom, hogy nem csak a saját kútfőmből fogok dolgozni. Ami pedig az eseti bizottság munkáját illeti, azt a munkát én sokra tartom, nagyra értékelem, az én hozzászólásaimat is majd segíteni fogja.”
Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr, és ehhez képest nemhogy itt a részletes vitában nem szólt hozzá, sőt, nem is láttuk, nemcsak a részletes vitában, de az általános vita során sem láttuk, leszámítva a vezérszónoki felszólalásokat. Nem állt ki elénk, és nem volt hajlandó vitába bocsátkozni meglehetősen kényes kérdésekben sem, amelyből majd még néhányat igyekszem kiemelni. Előtte azonban még fölhívnám egy másik botrányos kijelentésre is a figyelmet. Ez a pénteki napon az utolsó fideszes hozzászólás volt. Kovács Péter képviselő úr úgy nyilatkozott, hogy megélhetési politikusok azok, akiknek semmilyen más jövedelmük nincs, mint a parlamenti képviselői jövedelmük.
Mi, akik azt mondjuk, hogy a politikusbűnözésnek igen, egy törvényesített formája az álláshalmozás, ahogy a mentelmi jog is, és még sorolhatnánk ezeket az intézményeket, amelyeket a Jobbik már az alaptörvényben is eltörölne, erre válaszként ilyen jelentést tesz, amellyel akár a korelnök urat, akár Wittner Mária szabadságharcost tulajdonképpen megélhetési politikusnak nevezi, csak azért, mert nincs mellette, még ki tudja, hány más főállású jövedelme. Azt gondolom, ez olyan arcátlanság, amely miatt joggal fordultunk a házbizottságban is kéréssel, hogy ennek legyen valamiféle következménye. Nekem ennél jóval kevesebbért, azt gondolom, bocsánatot kellett itt kérjek egy vicces beszólásért. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Itt a helye azt hiszem, Kovács Péternek is, hogy megkövesse a tisztességes munkát végző országgyűlési képviselőket.
Nos, hadd folytassam pénteki felsorolásomat, mert még felsorolás szintjén sem fért bele az, hogy mi mindent szavaztak itt önök le az alaptörvény vitájában. Például azt, hogy lehessen népszavazást tartani az alaptörvény rendelkezéseiről, közkegyelem gyakorlásáról és más, eddig tiltott dolgokról. Ez volt a Jobbik javaslata, önök ezt leszavazták. Mint ahogy tiltják a helyi népszavazás intézményét is, ezt megszüntetnék, pedig még a jelenlegi alkotmány is biztosítja ezt a fajta helyi önrendelkezési lehetőséget.
Mi szeretnénk továbbá, ha bárki kérhetné egy jogszabály alkotmányossági felülvizsgálatát. Önök meglehetősen favágó módszerrel nyúltak ehhez a kérdéshez.
(18.50)
Azt mondták önök, hogy hát, ha nem bír az Alkotmánybíróság végezni a munkájával, akkor a jövőben ne fordulhasson bárki Alkotmánybírósághoz. Azt gondolom, ez méltatlan gyakorlat, hogy megvonják az egyesületektől, szakszervezetektől és egyáltalán, bármely magyar állampolgártól így a civil kontroll lehetőségét.
Beszélhetnék még arról, hogy a jegybank az Országgyűlés irányítása alatt álljon, hogy meg kellene szüntetni a Költségvetési Tanácsot, ezt önök mind leszavazták, akárcsak azt hogy az egészségmegőrzés mellett a gyógyuláshoz is alkotmányos jogunk legyen. A halálbüntetés kiszabása, amelyet a Jobbik szorgalmaz, persze kizárólag az emberölés bármely minősített esetében, ennek elkövetőjével szemben adnánk ennek helyt.
Végül az idő rövidsége miatt megint csak egy dologra tudom még fölhívni a figyelmet, a helyesírási hibákra, amelyből húszat már felsoroltam, csak vesszőhibából, ennek ellenére nem javították az összeset. Sőt “javították” az egyik helyes kifejezést helytelenre: az érdek-képviseleti szó eddig kötőjellel szerepelt két helyen is, most mindkét helyen a kötőjelet eltörölnék és egybeírnák, holott köztudott, hogy ha megvan a 3 tag, és a 7 szótag, akkor kötőjellel kell írni, és bizony tudni kell persze ehhez azt az ínyencséget is, hogy ez az “i” betű természetesen képzőnek minősül, ezért kellene kötőjellel írni. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Persze vannak ennél súlyosabb problémáink is, összességében azt gondoljuk, hogy igenis, sajnos ebből csak egy párturalmi alkotmány fog születni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem