DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Akik bennünket figyelnek a Házon kívül, most vagy valahogyan később végignézik, hogy mi is történik itt, attól tartok - elnézést kérek, hogy ezt a hasonlatot használom -, röstellem magam, de bátor is vagyok, attól tartok, hogy olyannak látszunk, mintha az autóvezetők ismerete az autóvezetésben valami olyasmi lenne, hogy az árkok tele vannak autókkal. Az árkok tele vannak autóval, mi olyan autóvezetők vagyunk. Annak alapján mondom ezt, ami itt ma este elhangzott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az orvostudomány az egy tudomány, és a gépészek, és sok minden; illik érteni, mert különben belemegy az autó az árokba, különben a félig egészséges emberek is meghalnak. Úgy látszunk mi, olyanokat mondunk, olyan diagnózisok hangzanak itt el… Nem is folytatom.
Inkább a témához: kaptunk egy lehetőséget, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról tárgyaljunk, és tegyünk valamit, és annak is egy vetülete a jegybanktanács személyei. Ez lényegében egy monetáris politikai téma, bár, ahogy itt a kormánytól jött, még kevesebb is annál, egy nagyon keskeny ösvényre terelt téma, és foglalkozhattunk volna vele. Az előadója, Rogán Antal képviselőtársunk lényegében erről beszélt. Aztán elmentünk, vagy eltévedtünk, vagy pedig nem tudtuk, hogy eltévedünk, annyi minden másról szó volt.
(21.50)
Barátaim! A monetáris politika olyan téma, amihez lehet ragaszkodni és azzal foglalkozni, és nem sok minden mással. A jegybank függetlensége példának okáért persze, hogy ehhez tartozik. De akkor arról szerettem volna hallani - föl sem szólaltam volna, tényleg nem kívántam -, ha arról hallottunk volna, hogy a jegybank függetlensége mit jelent. Kitől, mitől független? A kormánytól? A néptől? A bankároktól? Egymástól? Butaságtól? Vagy mitől? Jó lett volna erről értekeznünk.
Aztán az, hogy az a világ, amelyik a monetáris politikát figyeli, ki az? A magyar gazdasági élet, és a nagyvilág, kívül, aki velünk kereskedik, vagy nem, vagy beruházás, vagy nem beruházás. Tehát az ő szemükben, akik a monetáris politikát figyelik - mert van szemük rá -, azok azt fogják szemlélni, hogy ez az Országgyűlés úgy foglalkozik-e a témával, hogy az ő számukra a hozzáértés és a hitelképesség jegyeit kommunikáljuk. Hozzáértően tárgyaltunk mi itt órákon át erről? Hitelképesek vagyunk mi erről? Képviselőtársaim, gondoljunk arra, hogy szóba se került az, hogy a pénz, aminek a kibocsátója, a leltározója és a gondnoka a jegybank, hogy az a pénz mire is való, és mire is használtatik.
Olyan jó lett volna hallani - és engedtessék meg, csak mint egy gondolatot itt hagyni, és máskor foglalkozzunk vele -, hogy a pénzzel ma egy nagy gond, hogy spekulációra használtatik. Az a pénz, aminek a feladata, hogy lehetővé tegye a kereskedést, az adásvételt, a munkaalkalmakat; tehát egy eszköz. A pénz egy eszköz. Az lenne, akkor jobb lenne, mint ami manapság van a világban, hogy a pénz a kereskedés tárgya. Pénzt adnak-vesznek, és azon kereskednek, azon óriási profitokat lehet szerezni, azzal a gazdasági életet itt vagy ott meg lehet lendíteni. Erről nem beszéltünk, barátaim. Ez a jegybank dolga, hogy ezt lássa, és gondolkozzon róla, hogy tud-e valamit tenni. Szóval, tisztában vagyunk-e ezekkel az alapvető kérdésekkel, amikor a jegybankról van szó?
Az, amit Szekeres képviselő úr mondott nekünk még a legelején, hogy előre meghirdetett feladatokat kellene hallanunk a jegybanktól; hát, tisztelt képviselő úr - és ezt másnak is mondom -, a jegybanktól nem előre meghirdetett feladatokat kellene hallanunk nekünk és a világnak. A világ nem arra kíváncsi, hogy a jegybank mekkora próféta, hanem arra, hogy a jegybank mennyire ért a szakmához, és ebből kifolyólag mennyire szavahihető. Nem kuruzsló, nem spekuláló, nem oligarchiának az eszköze, és akkor kiszámíthatóbbá válik az, hogy mi történik és mi várható.
A hazai visszhang ebben az országban és a nemzetközi visszhang - tanácsolom -, az legyen a jegybank kompetenciájának a mérője, a tükre. Vagy valamilyen más mérőeszközt találjunk ki, ha úgy gondoljuk.
Az, hogy a jegybank aztán milyen mértékig a monetáris politika csinálója, milyen mértékig jelöl meg célokat, manapság a német példa meg az európai uniós példa nyomán többnyire azt halljuk, hogy azt az egyet, hogy azt az átkozott inflációt meg kell regulázni - jó. Ugyanakkor vannak jegybankok a világban, és egész sikeres országok, ahol hármat jelölnek meg vagy négyet. Például a három: a pénz stabilitása, a növekedés és a foglalkoztatás. Nagyon sok helyen hozzáteszik negyediknek a nemzetközi egyensúlyt. Az, amikor Európában ma az a divat, hogy az infláció egyedül, rendben van, hogyha értjük az összefüggéseket. Egyik képviselőtársam mondta, örülök, hogy hallottam, hogy az infláció lecsökkentése úgy is lehet ám - infláció visszatartása -, hogy a pénznek az árát nem emeljük, nem magas kamattal, hanem alacsony kamattal. Ha a pénznek az ára olcsó - tetszenek hallani? -, ha a pénz ára olcsó, akkor az nem fűti az inflációt. Úgy, minthogyha az energia ára vagy az élelmiszer ára olcsó, nem fűti az inflációt. Szóval, ilyen alapvető fogalmak kimondása, megértése úgy fölébresztheti azokat, akik ékesszólással kívánják megoldani a dolgot.
Bizalom, hozzáértés - persze, majd máskor többet. Engedtessék meg, hogy azzal az egy szóval vagy fogalommal fejezzem be a mondanivalómat, hogy végső soron ez a monetáris politika és ez a monetáris testület aztán tudja majd, hogy mi az a betlehemi csillag vagy északi csillag - vagy valami -, amire időnként ráveti a szemét. Mi az? A kinövekedés. Ha a gazdaság növekszik, akkor több ember dolgozik, többet termel, a kínálat növekedéseképpen az árak leszállnak, az adóbevételek növekednek, tehát az összes makrotényező pozitív irányba mozdul el. Nem úgy, hogy egyiket el kell cserélni a másikért. Az az ásatag elmélet, amire itt is hallottam utalást, és szokásos a világban, hogy nevezetesen azért kell a kamatlábat emelni, hogy az inflációt ezáltal csökkentsük. Ugye, az előbbi mondatokban mondtam: hogyha a kamatlábat emeljük, a pénz árát emeljük, az inflációnak adunk több ösztönzést.
Tehát a kinövekedés úgy történik, hogy nő a foglalkoztatottság, akkor lesz aztán stabilitás, akkor lesz pénzünk szociálpolitikára is, és akkor lesz pénz arra, hogy vállalkozók kölcsönt vegyenek, alkalmazzanak embereket. Szóval, ezeknek az összefüggéseknek a megértése megér egy-egy estét, éjszakát az Országgyűlés házában, de akkor legalább vigyázzunk arra - ha szabad mondanom, és tudom, halkabban illene mondanom -, hogy ne tévelyegjünk, és ékesszólással mást csináljunk. Szegény Semmelweis és szegény Galilei eleget szenvedtek a maguk idejében attól.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)
