DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Hasonló névvel már több előterjesztést tárgyalt a parlament, tehát egy folyamat részesei vagyunk, egy gyors folyamaté, amelynek a politikai körülményeiről már nagyon sokat beszéltünk. Nem állhatom meg, hogy ismét el ne mondjam, önök 2010 tavaszán a választási kampányban még azt ígérték, hogy megvédik a nyugdíjpénztárakat. Ezt egyébként még az őszi kampányban is hangoztatták, ennek ellenére október 3-a után általános frontális támadást indítottak a magánnyugdíjpénztárakkal szemben. Politikai okuk volt erre, hiszen ezek a pénztárak egy megbízhatóságot nyújtottak nagyon sok embernek, nagyon sok fiatalnak is egyébként, akik ezáltal tervezhetően nyugdíjhoz jutottak volna. A dolog megtörtént, önök már-már a karácsonyfa alatt áterőltették a parlamenten ezt a jogszabályt, és nagyon rövid időt adtak arra, hogy az emberek eldöntsék, mit gondolnak. Rövid időt hagytak erre, hiszen január 31-ig dönthették el, csak munkanapokon, nyitvatartási időben; emlékezzenek, még az ügyfélkapus módszert sem fogadták el, ami végképp érthetetlen volt, holott volt ilyen módosító a Ház előtt.
De nemcsak az volt a probléma, hogy január 31-ig volt a határidő, hanem az is probléma volt, hogy fegyvert szegeztek az emberek fejéhez a döntés kapcsán. Akkor is elmondtam, most is elmondom - úgysem fogunk benne egyetérteni -, hogy semmiféle szabad választásról nem volt szó, mert aki úgy döntött, hogy maradni szeretne a magánnyugdíjpénztárában, annak elveszik az állami nyugdíjjogosultságát, és jövőre további szolgálati időt már nem tud szerezni. Tehát az a példa nélküli, alkotmányellenes és jogállamban érthetetlen helyzet áll elő, hogy jövőre dolgozni fog valaki, de szolgálati időt nem szerez, aki a magánnyugdíjpénztárában maradt. Tehát mielőtt ilyen óriási nagy sikertörténetként értékelnék, ami történt, azt azért el kell mondani, hogy így minimum nagyon nehéz döntés elé állítottak rengeteg embert, aki az ilyen típusú hosszú távú nyugdíj-megtakarításait szerette volna megtartani, merthogy azok örökölhetők, sajnálatos halálesetek alkalmával a családtagokon nagyon komolyan segített ez, egyébként pedig a nyugdíjnak egy fontos lába is volt ez, hiszen az állami láb mellett ez fontos és mindenki számára elfogadható többletnyugdíjat biztosított volna, ma akár még harmincéves embereknek is.
Ennek fényében azt mondom, hogy gratulálni lehet annak a 102 ezer embernek, aki ilyen körülmények között, ilyen sarokba szorítva is úgy döntött, hogy maradni szeretne a magánnyugdíjpénztárában, azzal együtt, hogy önök elveszik tőlük az állami nyugdíjjogosultságot, és szolgálati időt sem szerezhetnek. Beleértem ebbe azt a sok tízezer embert, aki jogfenntartó nyilatkozatot tett ebben az időszakban. Azt gondolom, az ő igényük is érvényesíthető lesz akkor, amikor vagy az Alkotmánybíróság, vagy nemzetközi fórumok rendet tesznek majd ebben a helyzetben.
Szerintem a helyzet példa nélküli. Ennek a folyamatnak egy újabb lépcsője ez az előterjesztés, amely kapcsán el lehet mondani, hogy ugyan nem kötelező alaki kellék, de az adatvédelmi biztos ajánlását meg lehetett volna kérni, már csak azért is, mert belépésével nemcsak üzleti titkokat, hanem pénztártitkokat is megtudhat a Kehi. Ez egyébként komoly probléma, mert a pénztártagok érdekének védelmében a személyükre, vagyoni és üzleti helyzetükre vonatkozó adatok a pénztári adatok. Azok után tehát, hogy átkerül ez a vagyon, nem igazán értem, hogy ilyen típusú adatok ismeretére miért van szükség; nem szólva az üzleti titkokról, de az emberekhez igazán direktben a pénztártitok kérdése kötődik. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy az adatvédelmi biztos erről a kérdésről mit gondol, de ezt ebben a pillanatban nyilván nem tudhatjuk meg, hiszen ez is egy nemrég behozott előterjesztés.
Ha már ezt felvetettem, akkor kérdés lehet az is, hogy az illetékes bizottság, az emberi jogi bizottság is tárgyalhatta volna az ügyet; ha meg már a szociális bizottság az egész folyamatot végigtárgyalta - hiszen nyugdíjkérdésről van szó -, akkor pedig a szociális bizottság elé is illett volna ezt az előterjesztést odarakniuk. Hát, nem igazán sikerült ez sem.
Ismételten a magánpénztárak működése kapcsán vannak prekoncepcióim korábbi dolgok kapcsán, de azt elmondanám, hogy ezekre a pénztárakra szigorúbb jogszabályok vonatkoztak, vonatkoznak, mint az önkéntesekre. Annak kapcsán pedig semmiféle ilyen típusú aggályaik nem voltak, úgyhogy ez szerintem szintén egy elég paradox dolog. Arról már nem is beszélnék, hogy megint arról van szó, hogy behoznak egy előterjesztést, amit mivel nem a kormány hoz be, nem kell sem a közigazgatásban, sem a társadalmi partnerekkel végigbeszélni. Ez sajnos már megszokott ebben a tekintetében, de azt el kell mondani, hogy ez semmiképpen sem kívánatos a későbbiekben.
A miniszterelnöki megbízott előterjesztését látjuk, amit nyilván meg fognak szavazni; ez sem meglepő. Ugyanakkor ezzel az előterjesztéssel vége van annak a folyamatnak, amit önök nyugdíjvédelemnek hívtak. Én nem annak hívtam, érveltem ellene, azonban azt gondolom, hogy ennek a politikai játszmának még nincs vége, hiszen itt nagyon komoly alkotmányossági kérdések is felmerültek.
De ha már az önök előterjesztéseinek egy utolsó stádiumához érkeztünk - hiszen ezután már csak arról kell beszélnünk, hogy hogyan fognak nyugdíjat fizetni az embereknek -, akkor érdemes elgondolkodni a hogyan továbbról. Megkérdeztük, igaz-e az az állítás, hogy csak járulékalapú nyugdíjkifizetéseket fognak tenni a következő években Magyarországon, magyarán amennyi befolyik, annyit fizetnek ki. Erre nem válaszolt napirend előtt miniszterelnök úr, és nem válaszolt interpellációnk kapcsán államtitkár úr sem, és ön sem tudott, kedves miniszterelnöki megbízott asszony, válaszolni erre egy sajtótájékoztatón.
Összefoglalva, ha az óriási nemzeti nyugdíjvédelmükben - ami a nyugdíjeinstandot jelenti - eljutottak eddig az előterjesztésig, akkor azt javaslom, hogy ennek a megszavazása után az ön tisztségére igazából nincs is szükség, ezért javaslom, hogy mondjon le. Kíváncsian várom, hogy a nemzetgazdasági miniszter, akire ön legutóbb egy sajtótájékoztatón hivatkozott, hogy ő a továbbiakban tudni fogja, hogy milyen módon történik nyugdíjkifizetés az országban, azt mondta, hogy meg kell várni az ő összefoglaló bejelentését, akkor szerintem ő képes kezelni ezt a helyzetet. Egy szó mint száz, a folyamatot nem támogattuk, az előterjesztést sem tudjuk támogatni, ami a folyamat végét jelenti, azért, mert pénztártitkokat sért ez a dolog, azért, mert alkotmányellenes. Ezért javaslom, hogy ne szavazzák meg, de nagyon jól tudom, hogy ahogy a folyamatot végigerőltették, valószínűleg ezt az előterjesztést is át fogják erőltetni a Házon.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem